Mit csináljak ha a családom vallásos, főleg anyám, de én egyáltalán nem hiszek semmi ilyesmiben, szigorúan ateistának vallom magam, és szörnyen idegesít az egész. Mit csináljak, hogyan tudnám velük megértetni, hogy a vallás hülyeség?

Megértetni? Sehogy. Bocsi, ez van, mindenkinek joga van abban (nem) hinni, amiben akar. Neked milyen (lenne) ha elkezdenének állandóan térítgetni? Mert amit te akarsz, az kb ugyanaz.

Tenni annyit tudsz, hogy finoman a tudomásulra hozod, hogy ez téged nem érdekel, kevésbé nyersen fogalmazva te nem vagy hívő, nem fogsz velük elmenni templomba, imádkozni, etc. De nem veheted el tőlük a hitüket, mert nincs ehhez jogod, akkor se, ha h.lyeség a te szemléleted szerint. Amíg nem erőltetik rád, addig felesleges feszegetni a témát.

Üdv, egy katolikus ^^

3# Azért a hinni valamiben és hülyének lenni ne legyen már ugyanaz.

Vannak dolgok, amik nem létezéséről tudunk bizonyítékok nélkül is.

Pl.: Tudom hogy nem lakik az ágyam alatt leszakadt lábú, húskloffoló kezű, meztelencsiga fejű zombimajom, mivel nincs bizonyíték a létezéséről és józan paraszti ésszel rájössz, hogy ezt egy ember találta ki, aki nem tud aludni... Viszont a nem létezéséről sincs bizonyíték, ezért valaki simán hijet benne annak ellenére, hogy ilyen 100% hogy nem létezik ezen a bolygón, de valószínűleg máshol sem. Az istenek is uhyanígy jöttek létre. Emberek agyszüleményei. Világosan látszik. Aki azt mondja, hogy nincs bizonyítékunk a nem létezéséről, annak csak annyit tudok üzenni, hogy ott az agyad b@$$zameg. Gondolkozz épeszűként.

Isten a mi múltunk, jelenünk, jövőnk... Mi vagyunk azok, akit istennek hívnak a keresztények. Könnyen lehet hogy mi általunk vagyunk most itt.

#5

Durva ez az LSD mi? :D Én is próbáltam már :DDD

#4

Kicsit más hozzáállással vagyunk. Amikor azt mondom, hogy az ateizmus hit, nem azt jelenti, hogy az ateisták is hülyék, hanem hogy a vallásosak sem [feltétlenül] azok. Vagy nem tudom mire értetted ezt a "hit = hülyének lenni", mert ilyen nem állítottam.

De azért beleáshatom magam mélyebbre:

Például leülök festeni és esetenként elkap egy olyan eufória, hogy azt még hasonlítani is tudom ahhoz, amit a keresztények Istenkapcsolatnak neveznek. Nem egészen olyan, ahogy ők mondják, de nem baj. Igen, ott van az agyam (megb@$sznám, mint Phineas Gage-t a tömítővas, ha nem kapnék rögtön agyvérzést és persze felérnék odáig), és egy flow-élmény pillanatában igen is felvillantja a lehetőségét, hogy van Isten. Én ennek ellenére mégsem hiszek benne, jóllehet nem is tagadom. Az alkotás örömében viszont hiszek.

Ha már szóba hoztad ezt az ágy alatt lakó kreatúrát... ha van egy elméletünk, amire rácáfolna a léte, teljes joggal átültethetjük az elméletet a gyakorlatba, mivel erősen valószínűsíthető, hogy nincs ilyen lény, ami ezt meghiúsítaná. De ettől függetlenül én még mindig nem jelenteném ki 100%-os bizonyossággal, hogy nincs ilyen lény. 99,999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999%-al már igen. Vagy még egy picit többel, de azért még mindig nem 100%-al. Főleg, hogy már beszélünk is róla; hogy lehetne már beszélni valamiről, ami nem is létezik? Talán mert valamilyen minőségben nem létezik. Azt hiszem, a hívők sem teljesen anyagi minőségben hiszik Istent - ki így, ki úgy. Meg aztán az is hit, hogy az anyag a valóság. Lehet egy intenzív illúzió, aminek ugyan van egy szabályrendszere és a tudomány ezt vizsgálja (mellesleg kiváló módszertannal). De attól még nem bizonyos, hogy valóság. Eleve nem tapasztom a maga közvetlenségében, csak absztrakt módon, és ha hihetünk a multidimenziós elméleteknek, akkor nagyon korlátozott módon (ha viszont nem hihetünk, akkor a multidimenziós gondolkodásmódunkkal meg tudjuk haladni, ergo az anyag korlátozott a tapasztalóhoz képest). Előbb vagyok szolipszista, mint materialista, mert a magam létezése számomra nagyobb meggyőződés, mint a külvilági ingerek tapasztalása. Persze ez az én meggyőződésem, ha nem hiszel bennem, meg tudom érteni anélkül, hogy vágyam támadna tovább győzködni. Mellesleg valóságnak fogom fel a külvilágot is. De azt is, amit álmodom, vagy amit elképzelek. Főleg ha a hatása alá kerülve már testi tüneteket is produkálok. Számomra teremtettél egy leszakadt lábú, húskloffoló kezű, meztelencsiga fejű zombimajmot, amely 100%, hogy nem lakik az ágyad alatt. Király! Jóllehet nem sokra megyek vele, de ez már az én bajom. Talán Douglas Adamsnek lennének vele tervei - Isten nyugosztalja, persze csak ha van olyan. Annyira azért mégis megyek vele, hogy most mosolyra fakasztott, ráadásul pontosan azért, mert nincsen is. Mégis hatással van rám. És ha vidám pillanatokat okoz, ugyan miért is ne higgyek benne? Miközben nem leszek hülye (mármint a szó elmebeteg értelmében). Ha arra sarkallna őmajomsága, hogy gyújtsam fel magam, az már káros hit lenne (ha pedig meg is tenném, akkor orvosi eset). A vallásos hitnek is volt, van és nyilván lesz káros oldala. De egészen bizonyos, hogy van nem káros is. Az ateisták is ünneplik a Karácsonyt: kifizetnek ezreket egy fenyőfáért, behordják a házba, teleaggatják mindenféle üveg és műanyag bіzbаѕzоkkаl, közben értelmetlenül költenek, pedig egy héttel később már minden nyalánkság és csetresz olcsóbb volna, ha egyáltalán kellene belőlük annyi. Mekkora hülyeség ez. Nagyobb, mint hogy a vallásos ember elmegy a templomba, és meghallgatja a misét. Mert az legalább nem kerül annyi pénzbe. Na jó, ő is ünnepli a Karácsonyt. Vagy mégsem hülyeség? Hoz olyan átszellemültséget az életünkbe, hogy megéri? Még egy ateistának is?

Ha visszakanyarodunk a kérdéshez, ezért gondolom, hogy nem érdemes győzködi a vallásos embert arról, hogy hülyeségben hisz, és nem érdemes az ateistát sem győzködni arról, hogy térjen meg Istenhez. Egymás hitét, véleményét tiszteletben tarthatjuk.