Miért baj, ha valaki nárcisztikus?

Sok szempontból illik rám a jelző, önimádó vagyok valamennyire, magamnak való, semmire se becsülöm a hétköznapi társasági tevékenységeket, locsogást. Szégyen vagy nem, lesz**rom, de többre értékelem a maszturbálást és a pornónézést, mint a szexet, amit szerintem sokan csak elvárástelejesítés miatt űznek, és igazából messze nem szeretik annyira, mint amennyire igyekeznek ezt úton-útfélen közölni. Rohadtul utálom a párkapcsolatokat, mert annyira hamis egy dolog. Szerintem csak azért van rá szüksége az embereknek, mert annyira bizonytalanok magukban, hogy folyton valaki más figyelmére van szükségük. Nincs önbecsülésük, betegesen félnek, hogy mit gondolnak róluk mások, ha egy ideig véletlenül egyedül vannak.

Másrészt viszont, vannak emberek, akiket kedvelek, inkább az olyanokat, akik kilógnak a sorból, vagy akikben van valami gyengeség, emberi vonás. Feléjük érzéketlen se vagyok, inkább nagyon is segítőkész, ha úgy adódik. Viszont az átlagemberek, az átlag s**gfejek őszintén szólva annyit se érnek a szememben, mint egy hangya. Mondjuk ezt ők érték el, hogy ezt gondoljam róluk. A párkapcsolatról meg még annyit, hogy nincs vele bajom, ha egy felnőtt, igazi nővel vagyok együtt, aki megáll önmagában, akinek nem kell folyton a figyelem, meg hogy a nap 24 órájában együtt legyünk, de sajnos a párkapcsolatok többségében nem ez van. Egy képmutató önkéntes rabszolgaság a gyengék számára az esetek túlnyomó többségében.

Nem hiszem, hogy bármi baj lenne velem, szerintem inkább azokkal van, akik azt hiszik normálisak, közben meg az egész életük egy baromi nagy megjátszás. Szerintetek?