Hogyan dolgoztátok föl azt, hogy elköltöztök a szüleitektől?

Nem nagyon volt rajta mit feldolgozni, mert nem muszájból történt, hanem az én döntésemből. Akit egy ilyen dolog megvisel, az még nem elég érett arra, hogy külön éljen.

Annak meg semmi értelme, hogy 100 méterre költözik a szülőktől és bármilyen apró kis sérelem miatt rohan haza anyuciékhoz, vissza a gyerekszobába.

Simán, nem tudom mi ebben olyan nehéz, bármikor hazamehetsz meglátogatni őket. Egy felnőttnek már szüksége van egy saját otthonra, felelőségre, szabadságra. Én nagyon élveztem, hogy magamnak vásárolok be, én döntöm el mit főzök, nem kérte senki számon hová megyek, nem kellett félnem, hogy a vendégeim zavarják a szüleimet. Az egyik legjobb időszak volt az életemben még fiatal, magam osztottam be az időm én döntöttem mindenről. Rengeteget tanultam, nemcsak az egyetemen magamról is, megtanultam beosztani a pénzt, gondoskodni magamról. Párom is hasonló módon költözött el otthonról, amikor összeköltöztünk soha semmi gondunk nem akadt az együtt lakással, már tapasztaltak voltunk ☺

Szóval fog fel ezt lehetőségnek, ne problémának.

15 évesen mentem gimnáziumba, kollégiumba, és gyakorlatilag azóta (10 éve) csak látogatóba járok a szüleimhez, illetve nyáron töltök el ott hosszabb időt.

15 évesen eleinte volt honvágyam, meg hazajártam minden hétvégén, egyetem alatt meg kb havonta 1-szer kb. Vizsgaidőszakban volt, hogy két hónapig sem. Nem olyan nagy szám, én elég korán hozzáedződtem, ha valaki huszonévesen költözik el először, a mondjuk lehet furcsa lehet.

Anyával éltem. Meghalt. Nem ugyanaz mint elköltözni de jó nagy fos egyedül lakni.

25/l