Hogyan tud az ember beletörődni esetleg megszokni azt hogy hiányzik egy testrésze, újja, végtagja?

Tegnap futottam bele 4 végtag amputált emberekbe (pedig teljesen másra kerestem rá)... Hihetetlen, mire nem képesek egyesek.

1-2 ujj még laza. De 1-2 végtag nélkül is sokaknak jól megy az önellátó élet, ami azért sokunknak a legnagyobb gond az egészben. Van, aki egyedül nevel gyermeket karok nélkül. Na, az már valami, mit mondjak.

Szerintem megszokni nem lehet sosem. Sokszor az agy sem szokja meg, az embernek viszkethet egy rég elvesztett fantomvégtagja (fantompénisz is van, az mennyire borzasztó lehet már, hogy nincs, de úgy érzed, van. nekem már az is magas, hogy anélkül hogyan lehet élni, alapvető fontos életfunkciókba kavar be, kizárt, hogy ténylegesen meg lehet szokni, valahol mindig zavarja az embert, azt hiszem)...

A beletörődés lelki dolog, mindenkinek más. Van, aki abba képtelen beletörődni, hogy pár kiló feleslege van vagy narancsbőre! Szóval az érzékenyebbeknek komoly lelki válságuk lehet 1 ujjtól is. Én is utálnám. Azt alig bírtam ki, hogy eltört a nem domináns csuklóm, pedig nem is engedtem begipszelni, ami segített. Tartósan elveszteni akár a bal karomat... Brrr.

Aztán ahogy egyre durvább, egyre kisebb esély van arra, hogy az ember beletörődik vagy elfeledkezik róla.

Szóval a dolog komolysága és az ember hozzáállása függvényében laza vagy nehéz vagy öljenekmegkönyörgöm a helyzet.

Egyes dolgok segítenek. Stephen Hawkingnak ott van a tudomány, értékes embere a világnak, miközben nem is tud moccanni. De az agya működik. S ő ép ember volt fiatalon, tudja, milyen az.

A többi gondolatomat nem írom le, tudok rosszabbakat is.

Ez az amire nem tudok mit mondani. Valahányszor látom lenyűgöz az élethez, a nyomorúsághoz mint lehetőséghez való hozzáállása.

[link]