Ti hogyan találtatok célt az életeteknek?
Csak mert itt ülök 20 évesen és fogalmam sincs semmiről az életem hátralévő részét illetően.
Járok egy egyetemre, egy szakra, amit ugyan nem utálok szívből, de egyáltalán, iszonytatóan nem érdekel és épp ezért csak szenvedek vele. Abbahagynám, ha tehetném, de akkor a szüleim kevesebb pénzt kapnának utánunk, mert már nem számítanék be harmadik gyereknek, ez a legfőbb indok, ami még ott tart és ezért fontos nekik, hogy ott legyek.
Nincsenek barátaim a korosztályomban, csak néhány tanáromhoz járogatok, még a középiskolából, de hát értitek, az mégsem olyan. Persze jól érzem magam velük, bármiről jól elbeszélgetünk, de már mind elmúltak legalább 40, de többen 50 évesek is és hát ezek a barátságok sosem lesznek olyanok, mint azok a tipikus "bulizunk, jókat nevetünk, legjobb barátnők vagyunk"-barátságok fiatalok között, amik után hol vágyom, hol nem.
Nem mondom, hogy nem értek semmihez, de tudom, hogy ezek mint értéktelenek megélhetés szempontjából. Festek, rajzolok, zenélek és írok is, de ezek nem olyan dolgok, amikből olyan egyszerűen meg lehet élni. Mármint manapság már annyi mindent el lehet intézni digitálisan, annyi mindenkiből lehet festő vagy zenész egy-két kattintással, annyi mindenki hiszi magát írónak csak azért, mert két mondatot le tudott írni helyesen és romantikus hangvétellel, hogy nem hiszem, hogy lenne értelme beállni százegyediknek.
Nem értek olyan dolgokhoz, amikhez matematika kell, szóval ilyen irányba nem mehetek.
Képtelen vagyok nyilvánosság előtt két szót hallhatóan, érthetően kinyögni, ha pedig ez mégis valahogy összejönne, az arcom közben ég, mint a pokol, az agyam pedig zárlatos lesz és mindent elfelejt.
Utálok hazajönni, folyamatos feszültségben vagyok. Csalódás vagyok az egész családom számára, mert én vagyok az első és azt várták, hogy majd szuper leszek, mindenben tökéletes, de sajnos nem egy ilyen csodagyereket kaptak, csak engem. Már lemondtak rólam. Apám a mai napig emlegeti ezt a mondást: "A gyerekcsinálás olyan, mint a palacsintasütés: az első mindig selejtes lesz." Persze, ez vicces, de azért valahol érzem, hogy ez az ő szájából nem csak egy vicc. Amint hazajön, már azt keresi a szemével, mibe kössön bele, bármennyire is igyekeztem aznap, hogy semmit ne találjon. Az öcsémék is érzik ezt, egyre lekezelőbben beszélnek velem és a nagyszüleim is sokszor a fejemhez vágják, hogyha nekik ilyen lehetőségeik lettek volna, mint az egyetem, na meg ilyen jó életük, akkor ezt, meg azt csinálták volna. Sajnálom, hogy nem tudok örülni annak, amim van. Nem tudok örülni, mert nem látom, hogy ennek az egésznek mégis mi értelme.
Szomorúságot érzek belül és tanácstalanságot. Nem tudom, hova vagy miért tovább. Nem találok célokat, csak értelmetlenül leküzdendő és egyre gyűlő akadályokat magam előtt. Nem tudom, hogyan tudnék megszabadulni.
Nem, nem azért írtam le ezeket, mert itt, ezen az oldalon várom a megváltást, de ha senkinek nem tudok erről őszintén beszélni, akkor legalább itt, "névtelenül, de mégis valaki(k) felé"...
válasza:Ahol értelmiségi család volt az elvárt generációkon keresztül, ott valóban csalódás a szülőknek ha pont a gyereknél törik meg ez a "hagyomány"
Nálunk mint munkás család, kb az egész család(keresztszülők mindkét oldalról közeli rokonok, egy vállalkozó van ebből, illetve egy rendőrkapitány de ők azért nagy szám mert szegénységből törtek fel, tanulással alázattal(hangsúlyozom nem jártak szórakozni, párkapcsolat elvétve volt, barátok 1-2, tehát mindent felülírt a tanulás)
Szüleim nem várták el sem tőlem, sem tesómtól hogy erőn felül teljesítsünk stresszeljük magunkat, vagy épp hazudjunk nekik, mindig őszinték voltunk ha nem tanultunk és azért kaptunk szar jegyet, meg volt beszélve, Ők a realitás talaján maradtak és nem akartak minket úgy formálni ahogyan anno maguk szerették volna.
Lett belőlem egy jó melós, megkapom érte a pénzemet ami egyedüliként elég arra hogy boldog legyek, a kisállatok a hobbijaim anno sulisként korlátozott volt a lehetőség ilyen téren hisz nem volt saját keret, amiből úgy tarthattam volna az állatokat ahogyan más a gyerekét. Megszerettem az autózást, de idővel felváltotta ezt a motorozás, és mondhatni új erőre kaptam ezáltal. Minden tavasszal úgy vagyok vele hogy na ez az amiért megéri élni, és dolgozni. A kezdeti időkben mikor elkezdtem dolgozni és kerestem önmagam, akkor semmi motivációm nem volt, csak később rendeződött ez.
Az írásodból ítélve, én azt veszem ki hogy bánkódsz amiatt hogy kudarcot vallottál a család előtt és nem tudod hogyan kéne jóvá tenni. Az az igazság én más társadalmi helyzetből kerültem ki, így lövésem sincs érdemben mit lehetne kihozni ebből.
Az viszont biztos ha nem szakember lett volna belőlem, hanem egy lúzer aki 75ezerért dolgozik, azt anyámék is a fejemhez vágnák.
válasza:Ne foglalkozz szüleid elvárásaival, 20 éves, felnőtt ember vagy. Az egyetem mellett tarts ki, a jövőben nagy segítség lesz a diploma.
Még elég fiatal vagy, gondolom huzamosabb ideig nem dolgoztál sehol sem. Majd ha lehúztál pár évet az egyik cégnél, aztán a másiknál, idővel megtalálod azt a területet, ami passzol hozzád, és ki tudsz benne teljesedni. Lehet, hogy nagyon jó érzéked van a szervezésehez vagy a kereskedéshez, csak még nem tudsz róla, vagy lehet, hogy ügyes szociális téren, vagy az árokásásban, csak még nem tudsz róla... :D
Sokan 35-40-45 éves korukban tesznek olyasmit (pl. indítanak egy vállalkozást), ami úgymond később életük fő művévé válik.
Szerintem ennyi idősen természetes a bizonytalanságod.
válasza: válasza:Elején alkotni akartam. Voltak vágyaim, elképzeléseim, terveim. Ezt mind keresztbe húzták az egyetemen és a politikai életben.
Dolgoztam orvosi gépeken, amik életeket mentett.
Tanítottam időseket internetezni, hogy kapcsolatot tudjanak tartani a fiatal generációval a családtagjaikkal.
Tanítottam fiatalokat matematika és informatika vonalon, hogy több legyen a mérnök.
Semmit nem ér az egész. Jön egy kormányrendelet és évtizedeket vesznek el az emberek életéből - annyira drága lesz az élet, a lakhatás.
Nyugodtan menj be egy abortusz klinikára és kérdezd meg, mi a legelső indok amiért naponta 100 abortuszt végeznek Magyarországon: Azért, mert nincs pénzük arra, hogy felneveljenek egy gyereket és/vagy nincs pénzük lakhelyük biztosítására.
Innentől kezdve a családi otthonteremtés a generációs szakadék képzésre tökéletes terv volt. Gratulálok a gazdagok még gazdagabbá tevéséhez és az ország jövőjének tönkretételéhez.
Most legszívesebben nem élnék tovább egy napot sem. Nincs jövő és nincs értelme az életnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!