Mit tegyek? A szüleim folyton lekövéreznek, csúfolnak és megaláznak.

Csak Téged használnak fel a poénkodásukra, és nem látják azt, hogy evvel ártanak Neked, azt gondolják, nem foglalkozol annyira evvel.

Valahogy nyomatékosítani kellene bennük, hogy ez igenis rosszul esik Neked, vágd be nyugodtan a sértődöttet, ne szólj hozzájuk, és légy kemény!

Amíg nem látják rajtad ezt, addig fogják csinálni.

Szüleid valamiért annyira szarul érzik magukat a bőrükben, hogy az agyatlan bully-k szintjére süllyedtek le és csak élvezetből bántanak. Undorító viselkedés, főleg felnőttektől, főleg a saját gyerekükkel. Nagyon sajnálom, hogy ezt csinálják veled.

Aztán majd csodálkoznak ha felnősz és rájuk se bagózol majd... Más nincs sajnos, tűrni tudsz és majd lelépni ha eléred azt az életkort.

Szerintem ha szembesítenéd őket ezzel, hogy mennyire fáj, csak mégjobban csinálnák. Valami nagyon rosszul van drótozva az agyukban.

Mondd meg nekik, hogy ez neked nagyon rosszul esik, vegyék már észre magukat. Anyud aztán tudhatná, hogy ebben a korban az ilyesmire különösen érzékenyek a lányok: ki legyen a lelki támaszuk, ha már a szüleik is csúfot űznek belőlük?

Inkább ne támadólag viszonyulj hozzájuk (bár megérdemelnék), inkább próbálj úgy fogalmazni, hogy neked rosszul esik, amit mondanak.

Ha nem hagyják abba, próbálj beszélni az osztályfőnököddel (vagy egy olyan felnőttel, akiben megbízol). Ne azt kérdezd, hogy szerinte fogynod kellene-e, hanem mondd meg, hogy a szüleid mit művelnek. Próbáld félretenni a szégyenérzeted, ami amúgy a 164cm/50kg mellett teljesen alaptalan.

Tisztázd magadban, hogy nem vagy kövér: "én eddig jól éreztem magam a bőrömben, és sportoltam is rendszeresen" - látod, tudod te mi a jó neked, csak kamaszkorban sokkal érzékenyebb vagy arra, hogy elhidd, amit mások mondnak vagy (szerinted) gondolnak rólad. Ezért jó egyfelől tudatosítani, hogy hadd gondoljanak bármit, attól az még nem igaz (te tudod az igazságot, aki megbízik benned hisz neked, a többi hülyének meg nem kell bebizonyítani), másfelől jó, ha van egy lelki támaszod (akár osztályfőnök), akivel megoszthatod a problémádat, megerősít abban, hogy nem veled van a gond.

Ha a szüleid nagyon nem hajlandók észrevenni magukat, akár mutasd meg ezt a kérdésedet, szerintem meglesz róluk a válaszolók véleménye.

Nem vagy dagadt. Inkabb vekony vagy.

Nekem ugyanilyen szemetek voltak a szuleim. Aztan,ah tudtam ,elkoltoztem. Azota csak akkor megyek oda,ha nekem kell vmi. Egyebkent a szabadidomben 'baratimmal talalkozom es nem erek ra',ha kerdezik.

Ma mar felnottkent is utalom oket,h tonkretettek a fiatal eveimet. Jelentkezz mas varosba dolgozni vagy tanulni,h elkoltozhess toluk. Vagy ismerkedj es koltozz a baratodhoz.

Az ilyen szulokkel nem lehet beszelni. El kell koltozni onnan.

N

Ezt egy felnőttnek kéne tisztázni velük, egyrészt azt hogy egyáltalán nem vagy kövér (mert 164/50, nem tudom elképzelni h az legyél),

Másrészt pedg hogy ezzel rengeteget ártanak neked.

Ez lehet osztályfőnök, másik tanár, védőnő (ha van). Mindenképp mond el mi a probléma, és ne csak azt kérdezd hogy kell e fogynod.

Sajnos szüleid nagyon buták, és primitívek, félek te hiába mondasz bármit, nem fog segíteni...

Tényleg jó lenne az is ha középsuliba vhova messze mennél, koliba.

Eljött az idő, hogy rájöjj, a szüleid nagyon sok dologban rosszul gondolkodnak, és nem ők az etalon szinte semmiben.

Ideje telibeszarni őket, tanulni önismeretet-önfejlesztést-kommunikációt!

Nekem is ezt csinálja folyton anyám, már gyerekkorom óta. 16 évesen tényleg elég kövér voltam de az égvilágon senki nem bántott miatta, csak anyám. Mindennap azt mondta "dagadt vagy". Persze nem volt hajlandó egészséges fogyókúrás ételt készíteni nekem... Aztán 18 évesen lefogytam, de sajnos visszaszedtem és még mindig ugyanúgy ledagadtoz. Ja, és ő még nálam is dagadtabb!

Miatta nincs önbizalmam, miatta nem merek mérlegre állni, miatta sírok ha valaki a súlyomat kérdezi és miatta szégyellem magam az ágyban ha fiúval vagyok...

Nem tudom mit kéne csinálni, amikor lefogytam akkor is talált mást amivel ba sztathat, tök mindegy, csak essen nekem szarul...