Ha megváltoztam ennyire, van még visszaút, ahhoz a lányhoz, aki voltam?

Régen máshogy viszonyultam egy csomó mindenhez, első volt a saját célom, a karrierem, a barátaim és a családom. Nem érdekelt a pasizás, nyugis volt minden. Hiányozni hiányzott egy férfi, de teljes életem volt egyedül is, úgy érzem. Ma már teljesen fordult ez a kocka. Volt egy hosszú kapcsolatom, akkor változtam meg. Első volt a párom, folyton a kedvében akartam járni, megfelelni neki, és egy idő után már őt is családomnak éreztem, mellette képzeltem el az egész életem.Viszont a többi dolgaim eléggé elengedtem mellette, második lett a karrierem, a barátaimat is hanyagoltam, sőt nem hallgattam rájuk, mikor mondták, hogy nem tűnök boldognak a párkapcsolatomban. Aztán szakítottunk. Gondoltam, hogy visszamegyek erre a magamnak való szintre, de pótlékot kerestem inkább. Még mellette is elment az egész kedvem magamtól, és majdnem elszúrtam miatta teljesen a dolgaim. Nem rajtam múlt, hogy nem szúrtam el, viszonylag még időben ő épített le.

Most nem tudom, az a baj, hogy régen nagyon magányos voltam, és félek, hogy megint évekre egyedül maradok, vagy valamilyen személyiségzavarom lehet?

Már egy ideje olvasgatok a borderline-ról, eléggé sok dologban magamra ismertem, viszont a családi kapcsolataimban nem igazán törnek fel ezek a dolgok. Barátságokban és párkapcsolatban viszont nagyon.

Ilyen esetben lenne értelme pszichológushoz mennem, vagy ha most kitartok x ideig egyedül, akkor még lehetek az az erős és független ember, aki voltam? Elsősorban olyan nők tanácsainak örülnék, akik átmentek hasonló időszakon, akár privátban is beszélhetünk! Előre is köszönöm :)

23/L