A mút fájdalma és az elkövetett hibák miatti folyamatos bántás következményei?

Mint mindenkivel, velem is történtek hülye dolgok, ami miatt rosszul érzem magam és úgy nézek vissza, hogy bárcsak másképp cselekedtem volna. Néha bánom, hogy túl naív voltam és megbíztam abban, akiben nem kellett volna. Néha túl sok információt adtam ki magamról rossz, kétszínű embereknek. Nem akartam tudatosítani magamban, hogy ők rosszak, és sokkal több pozitív tulajdonságot láttam bennük, mint ami valójában volt. Egyáltalán nem mondhattam magamnak jó emberismerőnek. Nagyon bánt, hogy megaláztak (nem csak a hibák miatt), bánt, hogy nem álltam ki magam mellett, nem küzdöttem, hagytam hogy elnyomjanak. Bánt, hogy ennyire érzékeny voltam és sebezhető. Bánt, hogy benne maradtam ilyen helyzetekben és nem léptem ki időben. Bánt, hogy olyan emberekkel kerültem kontaktba (mint baráti és mint szerelemi is), akiknek a szintjük az átlag embereknél jóval alatt volt, és most próbáltam magam szépen kifejezni. Nulla alakok nagyképűsködnek, nézik le a többi embert, holott ők semmit nem értek el az életben. Mindig nagyon felhúztam magam ezen. Bennem annyi szégyenérzet lenne, ha idáig süllyednék (nem szeretnék konkrét példákat mondani), őket pedig nem is érdekli, hogy mennyire szánalmas, amit csinálnak. Nagyon nagy az egójuk a semmire és az a legbosszantóbb, hogy ők ítélnek halálra egy ostoba hiba miatt. Ezerszer megbántam a korábbi dolgaim (nem kell hatalmas dolgokra gondolni), lelkiismeret-furdalásom volt hónapokig, utáltam magam miatta, pedig nem követtem el akkora bűnt, mégis úgy csináltak mintha embert öltem volna és én lennék a legrosszabb a földön. (sosem értettem azt sem, az emberek miért ítélkeznek, hiszen mindeki követ el hibákat, kisebbeket, nagyobbakat, de ezért miért kell gyűlölködni és miért kell csesztetni a másikat? más akinak van egy rövid időszaka, felborul az élete és csinál hülyeségeket, ÉS más aki éveken keresztül ragad bele, egyre jobban csúszik le, pedig tudatosul benne hogy máshogy kellene cselekedni) Csak azért sem voltam bunkó, szóltam be nekik az életük miatt, de én mindig kaptam tőlük mosást, pedig direkt nem akartam szar érzést okozni nekik. Rossz érzés, hogy nem volt elég erőm és gyenge voltam ahhoz, hogy megvédjem magam velük szemben. Az önbecsülésemnek és az önbizalmamnak nagyon rosszat tett. Hogyan léphetnék ezen túl? Ha csak rágondolok, düh keletkezik bennem a múlt iránt és magamra is dühös vagyok. Egyszerre érzek dühöt és fájdalmat. Nem szoktam állandóan a múlton merengeni, mert annak nincs semmi értelme, de elegem van már abból, hogy folyton rosszul érzem magam, ha egy hónapban egyszer-kétszer valaki felemleget valamit ezekből az időkből vagy ha olyan személyt látok, eszembe jut és utána pár napig emésztődöm. Véglegesen le akarom zárni ezeket a dolgokat, de hogy ne kapjon el a szar érzés? Valaki tudna tanácsot adni?