Ti bele szoktatok gondolni, hogy tulajdonképpen nem ér semmit az életetek?

Az egy dolog hogy bármi történhet, bármikor meghalhatsz.

Viszont alap esetben élsz. És amíg élsz addig jobb azon gondolkozni mi tesz boldoggá mint azon hogy mi lesz ha mindennek vége.

A saját életemmel úgy vagyok, hogy nem váltottam meg a világot, viszont igyekszem magam számára tartalmas életet élni. Lehet hogy nem jártam még Amerikában, pedig szeretnék, nem lettem milliomos, nincs saját családom, feleségem, gyerekem. De van 1-2 barátom, van anyám, testvérem. És van 1000 program az életben amit látni akarok.

"és tök mindegy mit értünk el az életben mindannyian atomjaira fogunk bomlani, mielőtt azok is megsemmisülésre kerülnek"

Ez így van,látom nyitott vagy az ilyen témákra,ezért a következőket mondom. A te atomjaid,amik felrobbant csillagokból és távoli csillagporból származnak valószínűleg évmilliárdokat bolyongtak az univerzumban mikor ezen a kis parányi térrészen a Föld nevű bolygó pár km-es légkörén belül egy többsejtű öntudatra ébredt élőlénnyé álltak össze.Szintet lépett az anyag,mert addig csak a fizikai törvényeknek volt alárendelve,de az univerzum sok milliárdos történetében egy pillanatnyi időre,pár évtizedre az atomjaid egy zártabb rendszert alkotva már nem pusztán a fizikának engedelmeskednek,hanem a szervezeted szolgálatába állva az öntudatod,az életed fenntartását is segítik. Ez egyszeri és megismételhetetlen folyamat,soha nem lesz még egy Én az univerzumban,és ha már az anyag egy ilyen magasabb szerveződési szintet ért ,legalább élvezd ki ezt a kis időt,amíg az atomjaid élőlényként,sőt öntudatra ébredt emberként viselkednek.

Tehát ne azért ne érj el semmit az életben,mert egyszer mindennek vége,hanem éppen azért,mert ez egy megismételhetetlen dolog.

Ráadásul azt sem lehet mondani hogy ne érne semmit az ember élete.

Például láttam már olyat, hogy valaki simán kisétált volna a busz elé és a mellette álló kapta el a vállát. Egy apróság, másnapra mindenki el is felejti az egészet, de ha nincs az a pillanat akkor egy ember meghal, a buszsofőr élete tönkremegy, és marad egy csomó gyászoló aki elveszíti egy szerettét.

Vagy egyszer egyik nagyszülőmhöz ugrottunk fel. Spontán látogatás volt, mondtam hogy ha már a városban vagyunk, nézzünk fel. Kiderült hogy pont aznap lett rosszul. Ha abban a pillanatban nem döntök úgy hogy látogassuk meg akkor csak 2-3 nap múlva találtunk volna rá. Így meg azóta is köztünk van, évek óta.

Vagy a saját életünkkel kapcsolatban is apróságok dönthetnek. Nem mindegy hogy egész nap döglök és zabálok a gép előtt, vagy azt mondom hogy ma gyalog megyek munkába, 1 óra mozgás, elmegyek tekerek egyet, elmegyek túrázok egyet. Vagy csak úgy döntök hogy ma nem veszek energiaitalt, nem tolok be X+1 kávét estére. Apró döntések de lehet hogy hónapokat, éveket jelentenek az életben.

Vagy például részt vettem már több nagy építőipari projekten. Lehet hogy a kutya nem tudja, senki nem ismeri a nevem mert azok közé tartozom akik a háttérben rendezik a dolgokat, egy csapat tagjaként. Mégis elmondhatom hogy a munkámmal részt vettem valaminek a megteremtésében. Lehet hogy senki nem fog rá emlékezni, ahogy túl vagyok rajta és jön a következő munka már én sem emlékszem rá igazán. De akkor is legalább egy kis részben a világ része lettem. Nem fog örökké tartani, de ki nem szarja le?