Miért vagyunk ilyen panaszkodósak? Én kezelem ezt rosszul?

Ha például találkozom valakivel, akit régebben láttam, 99%-ban csak a nyűgeiről meg a bajairól tud beszélni, rendkívül részletesen.

Ha bárkivel valamiért szóba elegyedek az utcán, ő is ugyanez; vagy szid valamit vagy panaszkodik rá.

Munkában is, én tovább vagyok bent, mint a kolléga, de nekem mondja a magáét, hogy milyen későn megy haza, semmire nincs ideje.

A testvérem is összevissza panaszkodik, hogy mennyire fáj mindene, mert meg van fázva. Múlt héten én is megvoltam, lázam is volt, túléltem, minden panasz nélkül.

Nem arról van szó, hogy nem érdekelnek mások problémai, mert meghallgatom, és ha tudok segítek, de 0-24-ben ezt hallgatni nagyon lehangoló. És ha esetleg szólok, én vagyok a világ legnagyobb, érzéketlen

bunkója.

Nekem is rengeteg problémám van, mint mindenkinek, de értékelem és örülök annak, amim van, nem sir egyfolytában a szám, hogy nekem milyen rossz.

És tudom, most én is panaszkodtam...

Nektek mi a tapasztalatotok? Szerintetek én vagyok érzéketlen?