Hogy lehet az hogy a társadalomból teljesen kivonulva boldog és elégedett vagyok, míg diplomás állásban ezt nem mondhatom el?

Szerintem nagyon sokan érzik így.

Első esetben a magad ura vagy.

Második esetben ez ritkább - több az olyan munkakör, amikor vagy alkalmazott vagy, vagy csak úgy érhetsz el sikereket, ha csapatban dolgozol.

Mindenki más, más típusú munka, más életforma teszi boldoggá.

Nem kell valakinek boldognak és elégedettnek lennie, mert megcsinál egy diplomát. Nagyon sokat számít, hogy egyáltalán miért csinálja. A pénzért? A jó állás reményében? Azért, mert gyerekkorától kezdve azzal akar foglalkozni és minden áron el akarja érni? Nem mindegy.

Ha csak a pénz vagy a jó állás reménye hajt, könnyen melléfoghatsz pályaválasztáskor. Engem az hajtott, hogy azt akarom csinálni, végigseggeltem a főiskolát, baromi nehéz volt, mert nem volt semmi előtanulmányom, és a tanárok meg feltételezett korábbi (középiskolai) tanulmányokra próbáltak építeni, ami nekem nem volt meg. De megcsináltam, megírtam a szakdolgozatot, átment a szűrőn, meglett az államvizsga, elsőre. Nem lett jeles, de meglett. Már főiskola mellett is dolgoztam, de azért próbáltam szakmában elhelyezkedni diploma után, nem vettek fel szakmába kezdőnek sem, nem baj, kell a pénz, majd próbálkozok. Keresztbe tett a válság, többször váltottam munkahelyet, mint terveztem, nem baj, mindig talpra álltam. Évek teltek el a diplomám után, mikor egyik munkahelyemen felmerült egy probléma, ami az én tanult szakmámhoz kapcsolódik, nem akarták kiszervezni külsős cégnek, spórolni akartak, de nem tudták megoldani, én meghallottam, hogy erről beszélnek, felajánlottam, hogy megpróbálom, ha nem sikerül, még mindig kiadhatják másnak. Belementek. Nekiálltam, otthon is, hozzáfértem a hálózathoz online. Ezt konkrétan nem tanították nekem az iskolában, de hasonlót igen, szóval abból merítettem, és kerestem online segítségeket, szakanyagokat, fórumokat. Hamarosan vittem a kész megoldást. Onnantól kezdve megindult a pletyka, hogy én ehhez is értek, és nem csak papírtologatásra meg adatrögzítésre vagyok jó, és egyre többen jöttek hozzám segítséget kérni. Én meg belelkesültem, és elkezdtem képezni magam, vettem szakkönyveket, hogy elmélyedjek a témában. Azóta elkerültem a cégtől egy átszervezés miatt, máshol kellett elhelyezkednem, ami megint csak nem szakmám, de mai napig bedolgozom nekik távmunkában, és hamarosan lehet, hogy főállásban is foglalkozhatok a tanult szakmámmal, mert naprakészen tartom az önéletrajzomat online, és elkezdtek szállingózni a lehetőségek, 7 évvel diploma után.

Szerintem sokan lőnek mellé pályaválasztáskor, és nem szeretik igazán, amiből végül papírt szereznek.

Anyám mesélte, hogy amikor ő jelentkezett főiskolára, több, mint 35 évvel ezelőtt, akkor felvételin megkérdezték tőle, hogy számára mit jelent ez a pálya (amit választott továbbtanulási céllal), munka vagy hivatás. Ő akkor azt mondta, hogy hivatás. És ez mai napig így van, igaz, hogy mára rengeteg a nehézsége (sajnos sok dolog változott negatív irányba abban a szakmában azóta, hogy elkezdett dolgozni benne), de mégis ott van benne a keserűség mellett a lelkesedés, amikor leül és csinálja, és amikor sikerélménye van, akkor az elégedettség. Ha nem hivatása lenne, már rég váltott volna.

Mindenkit más tesz boldoggá. Ha te egy tanyán szeretsz élni, akkor teljesen fölösleges volt diplomát szerezned (max valami agrármérnökinek vagy más szakmába vágónak lehet értelme). Viszont ha valaki atomfizikus akar lenni, ez érdekli, ezt szereti csinálni, annak szüksége van a diplomára. Ha valaki a szülei nyomására elvégzi a matematika szakod, de utálja, az nem lesz boldog, ha ezzel kell majd dolgozni.

Ilyen egyszerű, ne a társadalmat hibáztasd, ha sz*r a munkád, hanem magad, hogy miért nem keresel/kerestél jobbat.

# 1

Jó hozzáállás, így tovább:)