A költők többsége miért teljesen őrült, vagy "beteg"?

"olyan szörnyű dolog a költészet, hogy beleőrülnek?"

Pont fordítva, a depresszió pl elviselhetőbb ha ki tudod írni magadból.

Kezdjük ott, hogy van rengeteg művész, aki nem depresszióból ír.

Nekem egyetemi ismerőseim között is voltak, akik írtak. Olyan is akinek volt kisebb kiadott kötete. Mellette normális, tanulós-bulizós emberek.

József Attila halálának körülményeit pedig a mai napig vitatják.

Az exem írt verseket (méghozzá igen jókat)... És mentálisan nagyon nem volt okés, mint utólag kiderült. Szakítás után több, mint fél évig zaklatott... De egy másik kérdésnél már leírtam, bemásolom:

2 évig voltunk együtt.

Érzelmileg totálisan rám építkezett, átkozott nagy teher volt. Ő csak akkor boldog, ha mellette vagyok, ő csak akkor él, ha ott vagyok vele, ő csak velem valaki... stb stb. Úgy éreztem mintha akaratom ellenére lenne kisbabám!!

Elhalmozott spontán ajándékokkal, hiába kértem, hogy ne tegye.

És egyszerűen belém tette azt az érzést, hogy csapdában éreztem magam, és a szakítást vele el se tudtam képzelni. Olyan voltam, mint egy kalitkába zárt madár, akire ő csukta rá az ajtót és nála a kulcs is.

Aztán jött a párom, akivel akkor ismerkedtem össze. Vele csináltam végig a szakítást, mert egyedül nem ment volna. Persze, az a szar alak mindig ügyesen manipulált én meg nem vettem észre, mert naiv kislányka voltam az első barátjával!

De így is nagyon nehéz volt megszabadulni tőle. Persze személyesen találkoztam vele, hogy megmondjam vége. Ráadásul nem mertem vele kettesben maradni sem (akkor már kezdett megborulni, mint aki érzi a vesztét és még jobban ragaszkodik, féltem tőle), úgyhogy közönsége is volt az egész teátrális cirkusznak. Bőgött, ordított, kiabált velem, ölelgetett, könyörgött, ígérgetett fűt-fát (ja, persze, amikor hiába beszéltem hozzá a problémákról a kapcsolatunk alatt, a homokba dugta a fejét, nem bírt szembenézni a ténnyel, hogy elveszíthet, és milyen ironikus, pont ezért veszített el).

Hát. Szánalmas látvány volt. De nem tudtam sajnálni. Sőt inkább még jobban megerősített az elhatározásomban.

Ez több, mint fél éve volt. Az első hetekben, hónapokban masszívan zaklatott minden lehetséges helyen. Facebook, telefon, több száz(!!) sms, email, házhoz is jött (hosszú heteken át szórta ide ajándékait, virágokat az éj leple alatt).

Hol szidott, hol kérlelt, hol k**va voltam, hol élete szerelme.

Facebookról végleg törölnöm kellett magam, mert ha letiltottam, új accountot csinált, ha én csináltam újat (kép és minden konkrét adat nélkül) megtalált! Ahonnan tudtam letiltottam, amikor házhoz jött, szüleimnek kellett elküldenie. Amikor konstatálta, hogy nem nagyon sikerül felvennie velem a kapcsolatot, nekiállt leveleket írni. Ezeket a mai napig kapom.

A mániás depressziónak két fázisa van, ugye. A depresszív amikor isznak egyesek, vagy csak ülnek és bámulnak mert nem bírnak többet. És a felhangolt, mániás amikor a festők kapják az inspirációt a színesebb, őrültebb kompozíciókért, a költők, írók írnak és alkotnak. Ez a szakasz sokkal kreatívabb mint a normál emberek kreatív szakaszai. Ez lehet az oka, hogy jobb versek születnek ilyen emberektől.

A másik ok szerintem az, hogy lelkileg rengeteg helyen jártak és próbálták megérteni önmagukat, ezért a verset használták egyfajta vizsgáló ezközként amivel ha azonosulni tudtak akkor úgy érezhették közelebb vannak a megoldáshoz. Elviselhetőbb az állapot.

A vers csak egy ezköz volt nem egy ok a depresszióra.