Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mi baja mindenkinek az introve...

Mi baja mindenkinek az introvertált emberekkel?

Figyelt kérdés

Egyetemen is, munkában is, meg úgy mindenütt.

Szeretek beszélgetni, de csak azzal, aki érdekel, és csak arról, ami érdekel.

Tömegek előtt nem szívesen szólalok meg, főleg, ha improvizálni kell. Nem vagyok lámpalázas, csak nem szeretem, és kész. Főleg, ha felettemállókhoz kell beszélnem (pl ha az egyetemen a tanár a csoport előtt vizsgáztat)

Nagyon kevés barátom volt mindigis, ritkán engedek közel valakit magamhoz.

Sajnos észrevettem egyetemen is a tanáraimon már pár hét után, hogy nem nagyon tudják, hogy viszonyuljanak hozzám, mert nem szeretek beszélni. Van, aki direkt nem szólít fel. Gyakorlaton a professzor külön leellenőrizte a munkám, míg a többiekkel felolvastatta a sajátjukat.

Illetve amikor előadást kellett tartanunk, sajnos úgy alakult, hogy akivel én csináltam, a csoporttársnőm nem készült (amit aznap reggel közölt), egyedül nekifogtam, de miután senki semmilyen aktivitást nem mutatott (bele kellett volna vonnom a csoportot is, nem csak magamnak beszélni), a professzor elkezdte, hogy hagyjuk a könyv tartalmát, itt senki nem figyel, inkább azt mondjam el, én milyennek éreztem, mi róla az őszinte véleményem.

Soha senkitől korábban nem kérdezte meg. Mikor meg megmondtam, eleinte nem értettem, utáltam, és be se akartam fejezni, aztán valahol a közepén, ahol bonyolodott a cselekmény, elkezdett érdekessé vállni, akkor már azért folytattam, mert érdekelt, a végén pedig eljutottam oda, hogy ez egy remek könyv, és megérte elolvasni. Azt mondta, tudta, ezért is vette bele a tantervbe, és sajnálja, hogy csak én olvastam el.

Na, azóta kb még jobban utál a csoportom.

Ill még anno a régi egyetememen volt olyan, hogy 4-en mentünk be vizsgázni egyszerre (bent kellett maradnia mindenkinek), a prof engem hagyott utolsónak, alig mondtam pár szót a témáról, megmondta, hogy hagyjuk a tételt, azzal ő is képben van, meséljek inkább arról, hogy miért ezt választottam (mert mi választhattunk).

(a régi egyetememen bezárták a szakom, ezért vagyok most egy másikon)


2018. febr. 8. 19:11
 1/6 A kérdező kommentje:

Az egész csoportom utált ott is, mert azt hitték, hogy kivételeznek velem, mert csendesebb vagyok.


-lány-

2018. febr. 8. 19:11
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Gondolom mert a legtöbben extrovertáltak, és ezáltal az számít "normálisnak" , és furcsának nézik a magunkfajta introvertáltakat. Nem könnyű az biztos.
2018. febr. 8. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
7%

Ilyen nem létezik, hogy introvertált vagy extroveltált a valóságban :).



te is akkor nyillasz meg, és annak akinek akarsz és az "extroveltált" is annak akinek akar szóval ez a két személyiség mint tipus nem igazán van, és környezet függő is.


A másik szerintem te EGYÁLTALÁN NEM VAGY introveltált mivel próbálod megismerni magad :) szóval azáltal, hogy nyitsz magad felé a világ felé is nyitsz.


Rosszúl látod magad! Az a nagy helyzet..egyáltalán nem vagy befordulós csak nagyon-nagyon félsz magadat adni.


Szóval neked még egy kicsit nyomoznod kell magad után.

2018. febr. 8. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
37%
Milyen szakról van szó?
2018. febr. 9. 03:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
27%
Mert idegesítőek, minden egyes megmozdulásuk idegesítő, de nagyon :D Ha odamész hozzájuk spanolni kicsit alig mondanak valamit, vagy flegmáznak, folyton csak nézelődnek, vagy ami még nagyon kiborít, hogy olvasnak -.- Olvasni jó, de közösségben tiszteletlenség, meg hiába próbálsz velük értelmes (tudományos) témáról beszélni, folyton azt kapod, hogy nem tudom... Szóval nekem eddig csak rossz tapasztalatom volt az ilyen személyiségű személyekkel.
2018. márc. 29. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

#5

Nem csipem az általánosító embereket.

Üdv:

Egy másik introvertált

2018. jún. 11. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!