Mi a véleményetek az olyan emberekről, akik folyton őszinték (akkor is ha nem kérdezték őket)?

20: ez egyáltalán nem igaz.

Pont itt jön be a tapintat. Ezt sokan nem értik. Úgy tűnik, te sem.

És annak is kellemetlen, sőt még kellemetlenebb, aki kap egy bunkóbb beszólást. És akik így gátlástalanul beszólnak, azoknak egyáltalán nem kellemetlen. De persze ők háborodnának fel legjobban, ha valaki velük így beszélne :)

A kegyes hazugságok, mint minden más is az életben, mértékletességgel jók. Az, hogy nem rombolod a sárga földig az ismerőseid önbizalmát azzal, hogy elmondod nekik, hogy ténylegesen irtózol valamitől velük kapcsolatban, még nem azt jelenti, hogy nem adhatsz nekik tanácsot arra, hogy jobbak legyenek.

Pl van egy ismerősöm, aki verseket és rövid novellákat ír mióta az eszét tudja, és IMÁDJA. Ez a kedvenc időtöltése, erre a legbüszkébb, és jóformán csak akkor csillog a szeme, ha az írásairól beszél. De a helyzet az, hogy ezek az írások nem jók. Ritka az, amikor nem nem fogom a fejem unalmamban, mikor átküldi az egyik írását messengeren, és ha nem ő írná, messziről kerülném az egészet.

Általában rá is szokott kérdezni, hogy "na, tetszett? :)" és ilyenkor van 2 lehetőségem: beállni az itteni szentek közé, és kimondani, hogy "dehogy is. írj jobbat. sok sikert lol" vagy azt mondani neki, hogy "persze, remek volt, de tudod, hogy hogy lehetne még jobbá tenni?" és innentől megmondani neked az őszinte kritikámat. Az ismerősöm nem író, nem akar népszerű lenni az írásaival, egyszerűen örömmel tölti el az önkifejezés, de ettől megfosztanám, ha folyamatosan azt nyomnám belé, hogy ez se volt jó, az se volt jó. És így is fejlődik a maga ütemében, szóval lehet, hogy egy nap nem is lesz hazugság, hogy tetszenek az írásai.

Ennek a másik fele meg az, ha valaki erőfeszítést tesz a másikért (főz rá, kisegíti ebben-abban stb) és az, aki megkapja a törődést nem tud mást csinálni, mint kritizálni. Nekem apám olyan, hogy egy k...rva alkalommal nem fogta volna a kezébe a fakanalat az életében, de olyan is csak szökő évente van, hogy azt mondja anyukámnak, hogy jó a főztje. Egyszer sem bunkó, nem arról van szó, csak vagy ez nem jó, vagy az, és ezen a ponton anyám rühell főzni, egy időigényes kötelezettségnek tartja, és csak púp a hátára az egész, ami nem így lenne, ha kapna pozitív megerősítést is. Még akkor is, ha ez csak füllentés lenne.

Meg egy másik helyzet, amiben egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne lenne szemétség hazudni, amikor valakinek rendkívül jó napja van, le sem lehet vakarni a mosolyt az arcáról, ami kb a legritkább dolog az ember életében, és az illető megkérdezi, hogy hogy vagy, te meg aki nem vagy épp a legjobb passzban elkezded mondani, hogy "hát sajnos nem túl jól". Ez csak olyan kérdésekhez vezet, amivel átragasztod a másikra a búvalb...szottságodat.

Személyes véleményem szerint (amiért jól le is leszek pontozva) egy olyan világban, ahol egyáltalán nincsenek hazugságok jóval több keserű, és reményvesztett ember lenne.

Az ilyenek alapból provokálják a környezetüket, gyaníthatóan semmi céljuk nincs vele, mint viszályt szítani, ne adj isten ami bunyóig megy.

Nekem a nővérem ilyen, egyszerűen nem bírja ki, hogy ne szóljon be, de lehetőleg csak olyannak, akiről tudja, hogy mindent lenyel, bevesz.

Ha meg ilyenkor kitör az ember, nagyon meg van lepődve, és vérig sértődik, kívülről egyáltalán nem látja önmagát. Visszaidézve meg még meg is lepődne, hogy ezt ő mondta?