Kis mellű nőktől kérdezem: Ti hogyan éltétek meg, mikor rájöttetek, hogy "ekkora" marad?

Nem volt mit elfogadni. Soha nem érdekelt, hogy mekkora a mellem.

Kívánom neked, hogy az legyen életed legnagyobb problémája, hogy kicsi maradt a cicid.

1-es miért? Teljesen normális kérdés. Nem értem hogy miért lenne tabutéma az ember testi adottsága egy anoním oldalon.

Engem fiúként például zavar hogy 180 centi vagyok, mindig is szerettem volna 195 lenni. De ez van, belenyugodtam. Simán el tudom képzelni hogy egy-egy lány ugyan így nagy kebleket akart, de nem az lett és ez megviseli őket akkor is ha nem mutatják.

Engem zavart, irigykedve néztem azokat, akiknek olyan nagy melle van, pedig ,,meg sem érdemlik''. Irigy voltam, talán igen. En cserébe most egy magas sovány alkat vagyok. Illetve az elmúlt pár hónapban olyan 5-6kgt sikerült felszednem, és mellre is egy kicsit (edzettem is mellé) mostmár van mit fogni, nem nagy de legalább formás és frissen ,,neveltem''.

Sajnos ezzel is csak kis eredményt értem el. De összességében nem zavar eléggé, hogy plasztikai beavatkozásra vágynék. Ha azt mondanák, hogy a mai naptól kezdve ingyen lufiméretű melleket szabnak rád, nemet mondanék. Nem a testemből élek, és ha valakit bárkit elriasztott a kis mellem (vagy korábban a nem létező mellem) akkor hálás vagyok. Nem akarok olyan férfival együtt élni, aki csak a lufi melleim miatt szeretne.

"Könnyen el tudtátok fogadni vagy sokáig zavart"

Nem kellett elfogadnom, mindig természetesnek vettem, hogy nekem ekkora jutott. Olyan ez, mint a szemed színe: van, akinek barna, van, akinek kék, de igazából mindegy, senki nem választja a testi adottságait. Sosem zavart a dolog, nem is gondoltam rá, igazából így 20 évesen merült fel először bennem, hogy "kicsi" a mellem, mikor egy barátnőm megemlítette, hogy szeretné, ha neki is ilyen kicsik lennének a mellei.

"gondolkoztatok nagyobbításon?"

Nem.

"Vagy meddig reménykedtetek még benne, hogy nő?"

14-15 évesen már örültem, hogy nem nő tovább. Eléggé fájt, amikor nőtt.

Én tini koromban nagyon vártam, hogy "na, mikor nő már meg" :D, a családban is mindenkinek nagy mellei vannak, szóval azt vártam, hogy akkor majd kb. nekem is hasonló méretem lesz...hát nem így történt... Csalódott voltam vagy nem is biztos, hogy ez a legjobb kifejezés, de sokáig nem voltam velük kibékülve és hülyén éreztem magam, ha láttam, hogy másoknak, akár nálam fiatalabbaknak is nagyobb vagy szebb van és irigykedtem is rájuk. Aztán miután tudatosult bennem, hogy ez valószínűleg így is marad és már nem fog megnőni, akkor szépen lassan elkezdtem megbarátkozni ezzel a ténnyel és ma már abszolút elfogadtam. Nem azt mondom, hogy nem örülnék neki, ha egy picit nagyobb, formásabb, teltebb és feszesebb lenne, mert nyilván az tök jó lenne, de én ezt a dolgot elengedtem és egyáltalán nem okoz ez nekem olyan szintű frusztrációt, elégedetlenséget vagy bármilyen más problémát, hogy mondjuk műtétekben gondolkozzak. Ma már tudok vele együtt élni, elfogadtam, hogy ez van, én ilyet kaptam, én így nézek ki és tulajdonképpen már nem is bánom annyira, sőt. Egyrészt azért, mert sosem szerettem volna kifejezetten nagy melleket és most is sem változtatnék rajta radikálisan (amit írtam, max. picit nagyobb méretet tudnék elképzelni magamon), mert az szerintem már nem illene hozzám, a testalkatomhoz és szerintem semmivel sem lenne könnyebb (mondjuk öltözködés szempontjából) vagy kényelmesebb sem. Másrészt pedig mondom, ez vagyok én, ez az én testem és én így nézek ki, ezt kell szeretni és nekem ez már elég jól megy :)

Lehet mondani, hogy felszínesség meg "ezek a mai fiatalok", "milyen torzult értékrendje van egyeseknek" stb. de tini korban ez igenis téma, ez van. Az ember akkor kezd el kikupálódni, felnőni és "emberi formát ölteni" vagy hogyan mondjam :) és a lányokat ez érdekli, mert ez egy új dolog, hogy neked van melled és büszke vagy rá meg örülsz neki. Valamint a többség ekkor már elkezd érdeklődni a másik nem iránt és a fiúknak is tetszik, ha egy lány már nőiesedik. Mindegy, ezzel csak azt akartam mondani, hogy szerintem ez tök normális és természetes dolog, ha az embernek ez valamilyen szempontból fontos vagy érdekli. Aztán idővel, ahogyan az ember felnőtté válik ez már egyre kevésbé lesz fontos, illetve én azt tapasztalom, hogy ma már sokkal elfogadóbbak és toleránsak is az emberek. Én legalábbis nem nagyon találkozok (még itt sem) csúnya megjegyzésekkel vagy bármiféle beszólással és ennek nagyon örülök, mert kevés dolgot utálok jobban, mint mikor valaki bántja a másikat. Nem arról van szó, hogy az embernek nem lehet ízlése, preferenciája stb., mert nyilván van és mindenkinek más tetszik és ez rendben is van, viszont azt nem bírom mikor a másik "tábort" sértegetik vagy úgy dicsérnek valakit, hogy közben a másikat leszólják...Nagyon szar érzés, ha valaki valami olyasmi miatt bánt, ami számodra a világ egyik legtermészetesebb dolga, hogy te olyan vagy, amilyen.