Defektes vagyok vagy miért vagyok ilyen?

Ez nyilván a gyerekkori szeretethiányból adódik,hogy ilyen lettél.

Szerintem arról van szó,hogy átérzed mások baját,hiszen magad is tudod,hogy milyen kitaszítottnak lenni.

Tudod,szerintem szükség van ilyen együtt érző,jó emberekre,mint amilyen te is vagy;főleg egy ilyen világban,ahol az emberek egyre inkább csak magukkal törődnek.

Szóval:Nem vagy defektes,csak empatikusabb,mint az emberek zöme!:)

Az a kérdés,hogy neked megfelel-e ez?

Szeretsz másokon segíteni,vagy csak egy kényszer ez részedről?

Ha neked azon kívül nem okoz gondot,hogy mit gondolnak róla mások,akkor nem hagyd el a tulajdonságodat,de persze azért nyilván itt is van egy egészséges határ,amin nem jó túlmenni.

Amúgy alapvetően én is olyan vagyok,hogy segítek az elesetteken,és az ilyen emberekkel könnyebben ki tudok alakítani kapcsolatot,és az én gyerekkorom sem volt felhőtlen.Viszont,mivel voltak már egy páran,akik undorító módon visszaéltek a jóindulatommal,ezért ma már óvatosabban jótékonykodok...

Ezek szerint bármit is csinálsz,szerintem soha nem fogsz nekik igazán megfelelni,csak még rosszabb lesz neked.

Hagyd,hagy gondoljanak azt,amit akarnak,te pedig éld az életed úgy,ahogy neked jó(főleg,ha ezzel másoknak is jót teszel).

Nagyon remélem,hogy sikerül békességet találnod,és a saját utadat járni,mert értékes ember vagy,több ilyenre lenne szükség!:)

Érdekes,hogy mások felé mennyire mást mutattak akkor a szüleid,mint feléd.

Mondjuk igaz,hogy nálam is hasonló volt.Kívülállók azt hitték,hogy egy tök normális család a miénk,közben pedig voltak problémák,csak ezt akkor tudhatta volna meg más,ha közöttünk él.

Én is sok kritikát kaptam,különösen a bátyám részéről;bármit tettem,az soha nem volt jó.

Nem éreztem azt,hogy önmagamért szeretnének,azért,aki vagyok.Így önmagam felé is egyre kritikusabb lettem,ami a fiatalságomat eléggé megkeserítette.

Mindegy,nem akarok itt panaszkodni,mert nem ide tartozik ez most.

Lényeg az,hogy tarts ki,ne hagyd magad elnyomni senki részéről!:)