Az normális, hogy olyan borzasztó személyiségem van, hogy folyamatosan meg kell játszanom magam?

"A szuleim nem tehetnek a szemelyisegemrol."

Csakis ők tehetnek róla az életed első 3 évében + a méhben töltött idő jelentős részében is. Attól, hogy nem emlékszel ezekre az időkre, mert nem volt eléggé fejlett hozzá az agyad, attól még tudat alatt azokat a kapott mintákat követed és így fejlődik ki a személyiséged.

A legrosszabb, amit tehetsz, hogy elnyomod magad. Egyre több ilyen van.

Ilyen a tinikor, senki, semmi sem jó, még te magad sem vagy elég jó magadnak. A kiinduló pont mindegy, mert a nem vagyok jó a kor szimptómája. Ha te alamuszi, csendes,bológató lennél, mint kiinduló pont, te arra vágynál, amilyen, most vagy megmondó,kimondó , akármilyen áron.

Most a többiek elnyomtak, és te visszavonolót fújtál, hogy beilleszkedj, belesimulj a középszerű emberek, unalmas életébe, ahol mindenki a másik háta mögött beszél.

Az ember nagyon sok éves koráig konkrétan egy nyitott könyv, amibe azt írnak bele amit akarnak, és olyanná változik. Ezért hasonlít a gyerek a szülőjére, mert nem csak a génjeit örökli, hanem az egész nevelése gyermekkora óta is hasonlóvá teszi. Az én tesóm a szüleim pontos egysége, szinte full ugyanaz mint ők.

Kicsit nem árt tájékozódni a nagyvilágban, hogy megismerd önmagad.