Normális ennyire támaszkodni a szomszédra? Hogy mondjam meg neki, hogy ne hívogassa a férjem?

Két éve mellénk költözött egy egyedülálló anyuka a három gyerekével (két fiú, egyikük 18, másik 15, és egy 10 éves kislány). Mikor beköltöztek köszöntöttük őket, de soha nem alakult ki túl nagy barátság. Néha találkoztunk boltba menet, s a 14 éves kislányom gyakran a fiával járt iskolába. Ennyiből állt/áll a kapcsolatunk.

Viszont már beköltözésünk napjától kezdve gyakran kér segítséget. Nem olyasmiről van szó, hogy kölcsönkér egy kis sót, vagy zsemlemorzsát, mikor zárva a bolt (ez természetes szomszédok közt nálunk). Ehelyett a férjemet rendszeresen hívja át, hogy segítséget kérjen. Teszem azt faragja le a karácsonyfa tövét, hogy beférjen az álványba, nyírja le a füvet, segítsen összerakni az új szekrényt stb. Sokszor van, hogy csak átszól a kerítésen, minden előzmény vagy magyarázat nélkül, hogy "Küldd már át a Pistit (nem így hívják a férjem, de nem szeretném név szerint említeni)!".

Szinte már úgy érzem a férjem nem egy családnak a feje de kettőnek.

A férjemmel még nem beszéltem róla, nem akarom felhozni, de őt is sajnálom. Egy dolgozó emberről van szó, akinek elég itthon nyírnia a füvet, így is alig van ideje pihenni.

Értem én, hogy egyedül álló anya, s én könnyen beszélek, mikor itt van a férjem, ráadásul csak egy gyerekről kell gondoskodnom, de szerintem ez akkor sem normális?

Nem akarom vele teljesen lerontani a szomszédi kapcsolatot, de valahogy mégis csak közölnöm kéne vele, hogy hagyja kicsit a férjem. Hogy tegyem ezt meg?

Vagy túlreagálom?