Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Fel mernétek dobni a rossz...

Fel mernétek dobni a rossz szomszédot a hatóságoknál?

Figyelt kérdés

Egy éve lakik felettünk egy öreglány, iszonyat hangos. Minden második nap hajnalban kelt a hangoskodásával, csapkod mindent, dübörög a járása, nem lehet tőle itt élni. A lakásnak a lánya a tulajdonosa, feketén CSOK-ból költöztette ide fölénk. Sokszor kértük őket, csináljanak valamit, mert mi így nem tudunk itt élni. Reggel 6-tól este 10-ig hangoskodik felettünk. Vállat rándítottak, azt mondják, mi nem szabhatjuk meg neki, hogyan éljen az öreglány. Közben kiderült az építtető által, hogy rossz a szigetelésük, ők kezdtek el saját maguk rossz szigetelést csinálni, valószínűleg azért annyira hangos minden, amit felettünk csinálnak. Kértük őket, hogy javítsák ki a rossz szigetelést, nem tesznek semmit.


Már azon gondolkodom, feketén adják ki egy másik lakásukat, hogy feljelentem őket a NAV-nál, illetve próba rendszámmal futkoznak állandóan már 1 éve, azt is bejelentem. Ti feldobnátok így a szomszédot, vagy túl sok a veszteni valóm nekem is? Számíthatok később olyanra, hogy összeverik az autómat, vagy kiszúrják a kerekét? Meddig fajulhat ez?


2018. okt. 16. 22:16
 1/9 anonim ***** válasza:
16%

Elhiszem h idegesítő , én nem dobnám fel ettől függetlenül. Keress valami más módot rá, hangoskodj . Felettünk panel lakásba ugyan ilyen volt csak ott egy fiatal pár lakott , de állandóan uveggolyoval játszottak a parkettán!!!!! Én 1 hétig dobogtem,kiabáltam,seprűvel kopogtam fel nekik aztán lejöttek szólni, mondtam ha ok befejezik én is .

Utána megszűnt. Próbáld ki

2018. okt. 16. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
91%
A feljelento szemelyet a rendorseg nem kozli a gyanusitottal. Kerj birtokvedelmi eljarast a helyi jegyzonel, a tobbi dologhoz nem sok kozod van (se a probarendszamhoz, se a masik lakashoz).
2018. okt. 16. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
79%
Én simán felnyomnám őket, az ilyen butaprolik a szóból úgysem értenek.
2018. okt. 16. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Sajnos tényleg nem értenek a szóból. Hangoskodtam is neki, de az sem hatott. Az egész napom rámenne, ha úgy meg akarnám keseríteni az életét, ahogy ő a miénket.

Bár a hatóságok nem közölnék a nevemet, elég egyértelmű lenne a helyzet. :)

2018. okt. 16. 23:01
 5/9 anonim ***** válasza:

Ezzel így nem leszel beljebb. Vagy valahogy neked kell zavarnod az öreglányt, hogy tudja, hogy mire megy ki.


Vagy beszélni vele normálisan. Azt kell neki mondani, hogy nagyon rosszul érzed magad így. Szépen fesd le milyen így az életed. Általában minden embernek nehéz rosszat okozni másnak. Szóval kicsi az esély, hogy ne próbálna meg visszább venni.


A nagyobb gond az lehet, hogy nem tehet erről tényleg. Hanem tényleg szarul van megcsinálva valami és csak a nromál életét haljátok, hogy ide jön oda megy, ide tesz oda tesz. Ekkor hiába vesz vissza.


Ekkor szerintem még a lányával kellene beszénlni és neki elmondani, hogy mennyire rossz így élnetek. És ezt ők oldhatnák meg.

2018. okt. 16. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
91%
VAgy nyomjatok hangos zenét egész nap plafon felé. Hogy neki legyen sok a hang.
2018. okt. 16. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Birtokvédelmi eljárást kell ellene kezdeményezni
2018. okt. 17. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
A birtokvédelemmel csak annyi a bajom, hogy egy papírt kap róla a szomszéd, amit jó eséllyel összetép, és kész. Nem jár vele semmilyen szankció, mondjuk pénzbüntetés. Ráadásul a társasházban van egy birtokvédelmis ügy (rossz vízelvezetés a szomszédoknál), amit a jegyző gondolkodás nélkül visszadobott, hogy ő ilyennel nem foglalkozik.
2018. okt. 18. 09:33
 9/9 anonim ***** válasza:
A kocsit parkold le valamilyen kamerával megfigyelt területen. Aztán jelentsd fel nyugodtan. NAV-nál névtelenül is lehet.
2018. okt. 23. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!