Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Mit kezdjek a lakótársammal,...

Mit kezdjek a lakótársammal, aki folyton felver reggel?

Figyelt kérdés

Ilyen gondom senkivel se volt. Az egy dolog, hogy neki legalább 1 órával korábban kell kelnie, mint nekem, lévén, hogy én nem 8-ra járok egyetemre, de attól még nem hiszem el, hogy nem tudja halkabban megoldani a konyhai ténykedését.


Nem tudja a széket normálisan kihúzni, a késsel is csattogtat, pedig a fűrészelős technikát is feltalálták,azontúl minden reggel főz, tojást,melegszendvicset, pirítóst, múltkor még úgy is, hogy késésben volt és akkor aztán végképp csapkodott,meg minden.


A másik lakótársam hozzám hasonlóan csak bekap valamit reggel és ennyi. Erre nem is ébredek fel.


Hétvégén is a csendesebb lány korán kel, mert dolgozik, a másik ugyancsak 8 előtt mert mindig vallási programja van, és most is felébresztett, mert nekiállt zenét hallgatni... azért na.


Szerintem nem az én elvárásaim nagyok, ha hétvégén nem akarok reggel 7-kor felébredni, ha már egyszer hétfőtől-péntekig egyetem + munkával ledolgozom a 40 órámat és emellett még tanulok is. Neki nem kell, időben lefekhet, de én azóta nem aludtam 8 órát, amióta itt van 1 hónapja.


Ja és én amiatt se tolerálom ezt a mostani helyzetet szerintem, mert a szüleim se voltak soha hajnalban kelő típusok, inkább úgy fogalmaznék, hogy egyszerre keltünk kb.



2019. febr. 23. 08:52
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
50%
Költözz el. Nagyon mást nem tudsz csinálni.
2019. febr. 23. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 A kérdező kommentje:

Esetleg talán meg kéne mondjam neki, de hogyan?


Saját lakás, innen nem tudok elmenni, maximuk kirakni innen.

2019. febr. 23. 08:56
 3/23 anonim ***** válasza:
100%
Érthető a kiakadásod. Vagy beszélsz vele, nyugodtan és higgadtan, nem támadólag, és neki sikerül felfogni, vagy ha ez nem vezet eredményre, akkor valaki költözik. Mindhárman csak albérlők vagytok? Próbáltál már vele beszélni esetleg?
2019. febr. 23. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
100%

Közben válaszoltál a kérdéseimre.

Kezdd azzal, hogy elöltetted és elmondod neki szépen, hogy szeretnéd megkéri, hogy legyen picit tekintettel rád, nem zenéljen, míg nincs mindenki ébren és próbáljon nem zajongani, mert sokat dolgozol és tanulsz, szüséged van a pihenésre.

Ha nincs foganatja ennek, akkor pápá van - de szerintem ő is tudni fogja, hogy ha nem alkalmazkodik, akkor ő húzza a rövidebbet.

2019. febr. 23. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
100%

*leülteted

nem tudom, hogy sikerült íg félre írni...

2019. febr. 23. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
100%
Ennyit rinyálsz de még nem is szóltál neki...? Néma embernek...
2019. febr. 23. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
100%
Valamikor csak alszik ő is...
2019. febr. 23. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 A kérdező kommentje:

Köszi a választ! :)


Hát, nem tudom mennyire szeretnék vele maradni. A konyhát amúgy is ilyen szeánszozó helynek használja, óránként kiül 10 percre, egy csomót teázik, meg semmi igénye személyes térre.


Ha fogat mosok a fürdőben be akar jönni kezet mosni. Oldja meg a konyhában, mint mindenki más, ez egy kicsit nem az a kategória, amit meg akarok vele beszélni...

2019. febr. 23. 09:08
 9/23 anonim ***** válasza:

Én is sajátban vagyok.



Az első lakótársam brutális volt, tartozott, nem mosogatott maga után - pedig giga főzéseket tartott és közben ő volt, aki nem dolgozott.

Nem volt szívem kirakni, de aztán megoldódott. Ő is akart már menni. :D



Nem tudom amúgy...


Beszélj vele, bár lehet, hogy túl vagy ezen.


Zárható a konyha vagy az a szoba, ahol alszol?


Nálunk amúgy jelenleg fordítva van. Én csinálok nagy reggelit és sokszor a melóba is pl gyümölcssalit, reggel mosogatok, rakom el a ruhákat. Én reggel élek meg szeretem is megadni a módját a reggelnek és nem pedig fél óra múlva már tűzni is.


Az én szobámat csak egy fél falacska zárja el a konyhától, de neki van egy ajtaja is. Plusz időnként megkérdezem, hogy felébred-e vagy magától mondja, hogy nem. Nyilván visszább kellene vennem valamiből, ha felébredne.


Nem tudtok esetleg szobát cserélni? Vagy hát nem tudom, hogy van, milyen a lakás kiosztása.

2019. febr. 23. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 A kérdező kommentje:

6: Szóltam neki dolgok miatt, de azon is megsértődött. Ennyit erről.


7: Az egy dolog, de ha nem egyeznek az alvási szokásaink, nem alszom ki magam miatta. Én nem fekhetek le 10-kor mert tanulok. Éjfél körül szoktam. Ő meg legkésőbb fél 7-kor felcsörömpöl minden reggel, pedig alhatnék fél 8-ig. Nem élvezem.

2019. febr. 23. 09:11
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!