Szilveszter (És mindennapok) egyedül, elgondolkodtál már "mi lenne ha" megszüntethetnéd a magányt?

Ne haragudj,hogy beletúrkálok amagánéletedbe,de ez hogy lehetséges egyáltalán?

Nincs munkád,ahova ki kell menned emberek közé? nincs családod,ha más nem pár messzebbi,akik néha megölelnek?

nem kell egy boltba lemenned,ahol szóba tudsz állni emberekkel?

Én is magányos vagyok néha,de amiket itt letudnak írni,azt csak elképedve olvasom,hogy ilyen hogy létezhet egyáltalán?

Néha persze, átfut az agyamon, milyen lenne párkapcsolatban élni, de ezt nem értelmezném "kitörésként".

Nagyon jól érzem magam egyedül, ahhoz nagyon kellene szeretnem valakit, hogy megosszam vele az életemet. Ha jön ilyen ember (sorsszerűen), akkor jó, ha nem, én nem fogom erőltetni.

Hát de ne haragudj,akkor nem olyan tragikus a helyzeted,mint ahogy felfogod.

Nem is vagy teljesen egyedül (jó,nem egy barátnő,de mégse mondd már,hogy nincs kihez szólnod!) és egy munka és némi otthontól távol töltött idő hamar rendbe tenne.

Te meg itten öngyilkosságon töröd a fejed...

A gyakori népe éjfélkor is itt lesz,veled vagyunk!

Boldogabb új évet kívánok!

2020!

Egyedül vagyok de nem vagyok betegesen magányos.

Én például soha nem vágytam lelki sérült, magányos emberek társaságára, egyszerűen azért mert a többség akiket ismerek azok idegesítő, nyomi alakok, akikkel a fene se akar haverkodni. Plusz mikor még valaki jön ezzel a "sorstársak" dumával, hát attól végképp a falra mászom.

Én úgy vagyok akár párkapcsolat, akár barátság, hogy inkább vagyok egyedül, minthogy olyannal töltsem az időt akivel nem akarom és kellemetlen számomra a társasága.