A szüleim elválása óta nem vagyok igazán önmagam,illetve boldog. Bármilyen tanács?

Folytasd a szakemberhez járást, ne add fel azért, mert korábban nem jött be. Van merítési lehetőség, próbálkozni kell tovább a magad érdekében. Találni fogsz olyat, akivel haladni tudtok és megtudsz nyílni.

Igazából minden kérdésre vele kellene választ találnod, mert olyan mély témákat érintőek, hogy egy idegen nem nagyon tud rá mit írni, de még a "barátaid" sem, mert ilyen szinten nem ismerik az életed, plusz ekkora terhet nem is nagyon kellene másra tenni.

A barátokat nem hiába raktam idézőjelbe, mert bár csak az alapján tudok írni amit te itt megosztottál, de annak tükrében ők inkább csak haverok. A tényleges barát nem fog témát váltani meg röhögni rajtad, de azt is megmondaná ha már soknak tartaná a sírásod és nem tudna vele mit kezdeni (ami ha évek óta tart, egy jogos érzés lenne).

Összegezve:

- "Nem nagyon értem mit kéne tennem, hogy jobban érezzem magam"

Leginkább olyan emberrel kellene rendszeresen beszélned, akin érzed hogy meghallgat és figyel rád, illetve tudtok haladni a megoldások felé, ehhez nagyon kellene a megfelelő szakember.

Lehetséges hogy a magány érzése is ezért van olyan erősen benned, mert olyanokkal vagy körülvéve, akiket csak te tartasz barátnak, de amúgy nem azok. Emiatt folyamatosan ott van benned, hogy egyfajta kívülálló vagy, nem tudod megosztani az érzéseidet.

Lehet ők eleve csak havernak vagy ismerősnek néznek, nem ismerem őket. Talán az lehet az egyik gyökere, hogy nem tudsz mély kapcsolatokat kiépíteni, de látatlanban dobálom csak az ötleteket.

Érezhetően nagy az önbizalomhiányod is, annak a pontos okait is megkéne fejteni.

Olyan kérdésekre, minthogy mi miatt nem sikerül pont neked túllépni, mikor valójában semmi közöd a válásukhoz, mármint elviekben felnőtt ember vagy, nem függesz már tőlük érzelmileg (legalábbis így kéne lennie). Lehet ez sincs meg. Hogy a válásuk a te életedre miért van akkora hatással, milyen következményekre gondolsz, amiket nap mint nap viselsz magadon, így kívülről ez sem igazán érthető.

Ezért kell az emlékeidbe, élményeidbe visszaásni és rájönni a problémák gyökereire, hogy lehessen javítani rajtuk. Idő, türelem, nyugalom, ezek mind kellenek majd az út során, de szépen haladva meglehet csinálni.

Elvesztetted a biztos háttered, amit a szülők adnak a gyereküknek. Minden amiben eddig hittél megkérdőjeleződött. Gondolom most teljesen elveszve, magadra maradtan érzed magad a világban, mintha kihúzták volna a biztos érzelmi talajt alólad. Én legalábbis valami ilyesmiket érzek azon túl hogy teljesen magamra ismertem a kérdésedben.

Jó lenne ha bizonyos szülők kompetensebbek lennének (ilyenkor is) és nem azt várnák hogy a gyerek észre se vegye de minimum dolgozza fel egyedül. Pedig sokakat mélyen megvisel. És a szüleik észre se veszik annyira el vannak foglalva magukkal. Szomorú.

Nem a válással van baj önmagában, hanem a szüleid viselkedésével, mit tettek veled, hogy rajtad vezették le?

Sajnos ez a gusztustalan hozzáállás, hogy a gyereket használják csatatérnek az az ő saruk és nem lehet ezt a válásra fogni. Érdekes, hogy normális szülőknél válás után a gyerek nem lesz egy lelkinyomorult, ha intelligensen és normális keretek között képesek lennének egymással kommunikálni.

Úgy veszem ki a szavaidból, hogy bántalmaztak verbálisan vagy/és fizikailag, ez bőven elég hogy tönkretegyen.

Szerintem keress egy új pszichológust.