Tudnátok segíteni?

41 éves férfi vagyok. 10 évvel ezelőtt párkapcsolatban életem, közel 7 évig. Ebből, talán az első 2 év volt a jó, amiben jól is éreztem magam. A többi gyötrelem. Nem mondom, hogy bennem nincs hiba, hiszen minden emberben van. Kiábrándultam belőle, mert én mentem boltba, én főztem, én takarítottam. Nem jártunk sehová, ő meg állandón ordítozott velem, követelőzött, a szexben elvárásai voltak, teljesíteni kellett. Sajnáltam, mert kiskorában otthon pocsék élete volt, a szülei kidobták, és vissza sem akarták fogadni. Évekig egyedül tengődött albérletben, én hozzá költöztem, segíteni próbáltam, hogy ezzel is könnyebb legyen neki. Egy munkahelyen dolgoztunk, de utóbb már az volt a jó, amikor ő elment dolgozni, én meg egyedül maradhattam, mert végre nem kellett utánna takarítani, nem hallottam, hogy ordítozik. Nem tudott rendesen aludni, mert álmában rángatózott mellettem, én is sokszor felébredtem. Trehány volt, lusta, és ráadásul borzalmasan meghízott, nem is kívántam. Aztán ráépült az internetes játékra. Egész nap azt csinálta, felélte a közös pénzünket, netről rendelgetett minden vackot, hónap végén nem volt mit ennünk, a szüleim segítettek ki minket, anyám is utálta, és könyörgött, hogy vessek ennek véget, de én meg sajnáltam. :-( Aztán összejött az egyik játékben egy majd 50 éves palival. Tudtam, hogy van valakije, mert voltak jelek, de arra vártam, mikor közli. Ő meg szépen találkozgatott vele. Egy nap közölte, hogy már nem szeret, nem is vonzódik hozzám, és hogy ő odaköltözik az új pasijához. Én meg csináltam magamnak egy kávét, rágyújtottam egy cigire, és mondtam neki, hogy én évek óta gyűlöllek, és alig várom, hogy eltakarodj az életemből. Olyan boldog voltam, hogy szerintem azon a napon az egész földön nem volt olyan boldog férfi, mint én.

Új albérletbe költöztem, lett két jó fej lakótársam, mindkettő férfi. Élveztem az egyedüllétet, és nekiálltam komolyabban, de csak hobbi szinten regényeket írni, amit megosztottam egy közösségi oldalon (Wattpad) megtaláltam a stílusomat, és beletemetkeztem ebbe. Rengeteget ettem, pizzákat majd minden nap, és egy év alatt lettem 96 kiló.

Úgy döntöttam megpróbálkozom újra a társkereséssel (épp holtpontban voltam az írással, mivel befejeztem pár regényt) Beregisztráltam ilyen-olyan társkeresőkre, és bíztam a sikerben. A fotóm alapján kiröhögtek, kigúnyoltak, és olyan dolgokat írtak, amiktől borzalmasan éreztem magamat. Nagyon rosszul érintett, hogy senkinek nem kellek. De nem adtam fel, és tovább próbálkoztam, de minddel így jártam. Lassan depressziós lettem a kinézetem miatt, elzárkóztam, és ezt a gyilkos magányt belevittem a regényeimbe. Rengeteg olvasóm lett, és méltattak, de úgy éreztem, hogy nem vagyok jó, és nem is akarok az lenni, nekem nem ez kell, én csak egy fekete pont akarok lenni, aki csak úgy írogat.

Lejöttem a társkeresőkről, és napokon át csak feküdtem, és gyűlöltem, amiért így nézek ki. Nem csak az alkatom miatt szóltak le, hanem az arcom miatt is, mivel nem vagyok jóképű, átlagon aluli vagyok. Barátaim sincsenek, és sosem voltak, mert mindig olyan fura voltam, olyan dolgokkal foglalkoztam, amivel átlagpasi nem. Csak ez úgy alul maradt, nem hoztam felszínre.

Nekiálltam fogyókúrázni. Először az miatt, hogy hátha így lesz valakim, később már csak magam miatt, mert meggyűlöltem időközben a nőket, és úgy voltam vele, ha nem akarnak, akkor nem. Nagyon durván fogyókúráztam, később rászoktam az edzésekre. Vettem felszereléseket, mivel a konditeremben kiröhögtek. Napi szinten edzettem, alig ettem, és ez a mai napig így van, mára már 63 kiló lettem a 172 cm magaságommhoz. Nem tudom abbahagyni, és csak ezen kattogok. Nem tudok új regényt írni, mert valamiért képtelen vagyok elmélyűlni benne. A társkeresésről lemondtam, mert korábban mondta egy csaj, hogy hiába fogyok le, az arcom ugyanolyan ronda marad örökre, fogadjem ezt el, és kész. És én is így látom, ezért lemondtam a keresgélésről, nem hiányzik, hogy újra kiröhögjenek, kigúnyoljanak. Kétszer követtem el öngyilkossági kísérletet, de nem sikerült. Egyszer túladagoltam egy nagyon erős fájdalomcsillapítót, bevettem az egész tégellyel, de csak rosszul lettem tőle. Másodszor meg meg akartam magam folytani egy telefonkábellel, de, pont megzavartak benne. Én meg nem fogok így megöregedni, mert nagyon rossz így élni. A depresszió mellé testképzavar társult. Mindezeknek tudatában vagyok, mégsem tudom kontrolálni. Ezért akarok olyan csoportba menni, ahol hasonló emberek vannak, mint én, mert talán ők megértenének és tudnák beszélni.