Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Hogyan tudnám édesapám hiányát...

Hogyan tudnám édesapám hiányát pótolni?

Figyelt kérdés
27 éves srác vagyok. 7 éves koromban anyukám elhunyt autóbalesetben, apa sérülésekkel, de túlélte. Onnantól nagyszülők neveltek fel egészen kb. 16 éves koromig. Apával is találkoztam, de ő inkább más nőkkel ismerkedett meg dolgozott így nem tudtam vele apa-fia időt eltölteni. Aztán ő összeházasodott egy másik nővel, született egy gyerekük, vettek közös házat, ahol én is laktam 2 évet, 18 éves koromig, de a nő gonosz volt, nem szeretett engem, ezt kis mutatta, ezért én visszamentem az anyai nagyszülőkhöz, de sosem éreztem ott jól magamat, persze szeretem őket, meg tisztelem amiért felneveltek stb, de azért ők mégsem egy anya-apa voltak. Szóval 18 éves korom óta nem láttam apát. Egy darabig ez nem is zavart egyébként, 25 éves koromig mondjuk, hogy nem igazi szülők neveltek fel, mert úgy voltam vele kit izgat, sokan vannak így, én meg kemény leszek és tudok apa nélkül is lenni. De...az a helyzet, hogy amúgy is érzelmesebb típus vagyok és mostanra nagyon érzem egy apa hiányát. Sokszor amikor nézek egy filmet és látok benne egy gyereket vagy akár egy huszonéves srácot, hogy az apukájával pl közösen játszanak, mennek bevásárolni, elmegy az edzésére, kimegy elé az állomásra, megölelik egymást stb, akkor mindig elsírom magamat mert nekem is hiányzik az ilyen apa-fia együttlét. Csak tudom azt, hogy az én apukám például azt sem akarta, hogy megszülessek, anyát sokszor bántotta stb meg ő nem ilyen lelkizős apa, meg nem olyan apa, akivel lehetne közösen bármit is csinálni, ha újra felvenném vele a kapcsolatot. Szóval tényleg nem tudom mit tegyek. Szeretném én is elmesélni valakinek, hogy milyen napom volt, miket csináltam, mik történtek velem, szeretnék én is egy családot. Először arra gondoltam, hogy mivel meleg vagyok, ezért keresek egy idősebb férfit, aki ilyen apa típus, nem kapcsolatra, csak hogy apa helyett apa lenne. Csak ebben a világban ez annyira lehetetlen, mert mindenki többet akarna én meg nem. Egy hetero férfi meg szóba sem állna velem, pedig én tényleg semmiféle szexuális dolgot nem akarnék senkitől, csak beszélgetni meg közös programokat szervezni, hogy kicsit enyhítsem apukámi iránti hiányomat. Tudom, jó nagy hülyeség amit akarok, mert nyilván igazi apa csak egy van, de nem tehetek róla, hiányzik. Ahogyan hiányzik egy igazi család is, hiányzik hogy valakinek a nagytesója legyek, vagy a bátyja, hogy én kísérjem el például óvodába a kisöcsémet, vagy befonjam a húgom haját stb. Biztos hülyének néztek most, de szeretnék tanácsot kérni, hátha valaki volt már így vagy nem tudom.

2022. jún. 14. 21:47
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Egy jó pszichológus kell. Férfi. Az neked ideiglenesen még ezt az apapótlékot is be tudja tölteni. De amúgy a magánéletben ne idősebb férfit keress, mert az kihasznál, hanem korodbeli társat. Ami már biztos, hogy nem következik be, azt a pszichológus segítségével el kell engedni (pl hogy nagytesó legyél és kishúgod legyen), de neked ezek helyett most szeretetteli párkapcsolatra van szükséged a felnőtt életedhez.
2022. jún. 14. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Szerintem lehet kialakítani olyan baráti kapcsolatokat, amik tudnak ennyire mélyek lenni, hogy pl. betöltik rgy-egy rokon szerepét, csak tudni kell őket elengedni, mert sajnos a legtöbb esetben idővel megszakadnak, és akkor van baj, ha erre nincs felkészülve a másik fél. Azt hogy hol keress ilyen kapcsolatot nem tudom, de kívánom, hogy találd meg akár egy hobbiban.
2022. jún. 15. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

1: Igen, csak én semmiféleképpen nem szeretnék sem komoly párkapcsolatot, sem semmi más kapcsolatot.Amúgy zárójelben: a meleg világban mindenki mindenkit kihasznál, kortól függetlenül sajnos. Gyerekként amúgy jártam pszichológushoz anya halála után, de nem tudott semmiben segíteni.


2:De azok ,baráti' kapcsolatok, nem rokoni kapcsolatok. És igen, a baráti kapcsolatok nagy része idővel mindig megszakad sajnos.

2022. jún. 15. 21:51
 4/8 anonim ***** válasza:
Hát pedig akarjál komoly kapcsolatot, mert csak úgy élhető az élet. Elhiszem, hogy félsz a veszteségtől, és ami nincs, azt nem lehet elveszteni, de pont azért kell a pszichológus, hogy meggyőzzön, hogy közeli kapcsolatok igenis kellenek. Csak alaposan meg kell nézni, kivel. Van, aki érdemes rá.
2022. jún. 15. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
4: létezik monogámia is a világon. De most ebbe nem szeretnék belemenni, mert ha ez lenne a gond, akkor erre irányult volna a kérdésem, de a komoly kapcsolat téma hidegen hagy, tényleg nem hiányzik. De mindegy, lehet tényleg hülyeséget akarok, mert valamilyen szinten én is tudom, hogy ez az apa dolog nonszensz, csak nem vagyok képest beletörődni.
2022. jún. 15. 22:52
 6/8 anonim ***** válasza:
77%

Az apamintát jól helyettesítené egy edző, ha elkezdenél valamit sportolni és férfi edződ lenne.

Ha egy vallási közösséghez csatlakoznál, az lenne a másik lehetőség, próbáld meg, ha egyáltalán hiszel valamiben. Egy jó lelki vezető is, ha férfi, ő is pótolni tudná ezt a hiányodat.

2022. jún. 16. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
41%
Nem hagy hidegen, csak félsz, hogy elveszíted. Pontosan párkapcsolatra van szükséged, annak van realitása. Apát ne keress, mert veszélyes!
2022. jún. 16. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 abrakadabra69 ***** válasza:
Nem tudom melyik ,de PSZICHOLÓGUS, PSZICHIÁTER, PSZICHOTERAPEUTA közül valamelyik vagy akár több is szerintem tudna segíteni ,hogy elfogadd ,hogy neked apa nélkül kellett felnőnöd
2022. jún. 19. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!