Nem önszántatokból egyedülállók (társat még nem találók, elhagyottak, özvegyek): magányosnak érzitek magatokat?

Igen és igazából nem is feltétlenül egy párkapcsolat hiányzik, hanem egy olyan barát, vagy kisebb társaság, akikkel el lehetne menni ide-oda. És nem iszogatásra gondolok, hanem minőségi időre: kirándulások, vagy pl. mostani, nyári programsorozatok a Balaton körül, vagy épp elmenni valami sütős-főzős tanfolyamra együtt.

Érettségi óta (2 éve), sajnos, a legtöbb barátságom elhalt, akik maradtak pedig inkább a párjukkal foglalkoznak, és úgy kell hozzájuk időpontot kérni. (örülök neki, hogy boldogok természetesen) 1-2 gimis baráttal pedig csak neten tartjuk a kapcsolatot, ami pedig nagyon nem az igazi, már szinte fáraszt a sok irkálás, pedig jó velük beszélgetni, csak közben mégis élőben lenne az igazi..

Szóval ezek miatt én is többet vagyok egyedül, mint szeretném, és bár próbálom magam lefoglalni, hasznosan tölteni az időm, elő-előjön a magány érzése is.

Az egyedül lét az nem jó és nem rossz, csak egy állapot. Akkor rossz, ha mindennapi gondolataink a múltban történt traumák, szakítások, csalódások miatt mérgessé teszi a gondolataink. Düh, harag, bűntudat, szomorúság, félelem, van aki ki is mondja, hogy "mérges vagyok". Amikor nem dolgozzuk fel magunkban ezeket a traumákat, akkor az egyedül lét magányba fordul. Sok embernél évek telnek el, hogy nem dolgozzák fel magukban a történteket, nem néznek szembe múltjukkal, nem tisztítják meg lelki ismeretüket, és mindennap megerősítik magukban azt, hogy jobb egyedül, mint újra átélni egy csalódást. Ez nem igaz.

Én már annyira nem vagyok magányos, hogy szeretek egyedül lenni. Lehetőségem van átgondolni helyzetem, belenézve a múltamba és tanulva belőle egy szebb jövőről ábrándozni, és tervet készíteni, célokat kitűzni magam elé, ami motivál az örömteli tettekre.

A kérdés tetszik, mert rávilágít arra, hogy bárhogyan is érzed magad most egy szakítás, vagy tragédia miatt, az meghatározza jövődet. Rosszul és magányosan érzed magad? Vagy annak ellenére, amin keresztül mentél eddig, képes vagy meglátni a jót az életedben?

Ha a történeteid ellenére képes vagy magadnak és minden múltadban szereplőnek kivétel nélkül megbocsájtani és sok boldogságot kívánni, akkor szabad vagy. Szabadon tudsz dönteni jövőbéli sorsod felől, és megjelennek melléd azok az emberek, akikre szűkséged lesz boldogulásodhoz.

Magányos vagy, de nem tudod hogyan fordítsd át magadban örömteli egyedül létté?

Először fogadd el magad és a helyzeted, aztán mindezek ellenére szeressd önmagad. Ha ez meg van utána tedd ezt meg másokkal is (fogadd el és szeressd), így olyan emberek között, vagy közösségben találhatod magad, ha ügyes vagy (teszel érte), ahol jól érzed magad, így megszűnik magányod is.

Feleségem kirakott 20+ év után, aztán most nincs kedvem nagyon nőkhöz, emberekhez, társasághoz. Igyekeztem jó messzire költözni.

55F

"Ez rizsa, Ateusz. Tartalmatlan szenteskedő közhelyek. Baromian nem igaz! A saját magam szeretete nem oldja a magányt, mert az ember társas (páros) lény, közösségek nincsenek, és én akármilyen nyitott vagyok, nem jönnek azok a bizonyos emberek."

Egyről beszélünk. :) Társas lények vagyunk, ahogy te is írod, egyet értünk.

Szerintem nincs csodálatosabb érzés annál, amikor viszonozza valaki szerelmünk, és akivel megoszthatjuk életünk. Enélkül nem lehetne családot alapítani, pedig ennél értékesebb dolog a mai világban nincs.

De hogyan lehetnél boldog egy másik személlyel, ha még egyedül sem vagy az?

Önmagad szeretét úgy értem: múltad és történeteid minden fájdalmával együtt képes vagy elfogadni, mivel megérted, hogy változtatni már nem lehet rajta, hibáidból tanulva pedig fejlődhetsz. Lelki ismereted így vagy képes megtisztítani. Önmagad szeretete és magányod megszűnése is itt kezdődik... Könyveket írnak erről, ennél hosszabban nincs értelme belemennem. Sajnálom, ha ezt nem érted és neked ez "tartalmatlan szenteskedésnek tűnik".

Magányodat nem fogod tudni megosztani senkivel, azt csak magadban tudod feloldani. Ha ezt megtetted szabad vagy, és ha jársz emberek közé, közösségekbe, ahol jól érezheted magad, úgy nyitottságod ezen emberek között új kapcsolatokat fog számodra eredményezni. Ez egyedül rajtad múlik.

De ehhez közöttük kell lenned. Te már ott megfosztod magad ettől a lehetőségtől, hogy kijelented: "közösségek nincsenek". De ez csak számodra igaz. Válogatni lehet a különböző csoportok és közösségek között, ahol egymás elfogadása és a közös célok örömteli pillanatokat szülnek. Csak tudnod kell miaz, ami téged érdekelhet. Tenned viszont neked kell azért, hogy közöttük legyél, nem fognak ismeretlenül bekopogtatni hozzád.

Eredményeidért vagy eredménytelenségeidért csak magad okolhatod.

Kívánom, hogy ezt megértsd és tetteid valamint nyitottságod találjon valódi és őszinte kapcsolatokra! De amíg nem változol magányos maradsz.

6 éve együtt vagyok valakivel és iszonyú magányos vagyok :(

Szerintem mindent elmondtam ezzel.

Mindenkinek kitartást

Én is sok, sok kitartást kívánok mindenkinek!🤗

Érdekes volt visszaolvasni a 11-es válaszom.. ugyanígy érzek továbbra is, viszont határozottan sűrűbb lett azóta az életem (lett egy diákmunkám, nyelvórára járok), és így már közel sem annyira szembetűnő a barátok hiánya, illetve nem is foglalkozom vele annyit, bár hétvégente mégis. Annyi változott még, hogy nyitottabb is lettem, és az összes egyetemi órámon van minimum egy valaki, akivel óra előtt és után tudunk pár szót váltani, még ha néha kicsit felületesebben is.

Viszont, az a tényleges barát, akire lehetne számítani, akivel bármikor beszélhetnék bármiről, lennének programjaink meg ilyenek, azért továbbra is bánt eléggé, hogy nincsen.