Mással is volt már hasonló?

Bár nem ennyire rossz a helyzetem, de mostanában nagyon sokat érzem azt hogy egyedül vagyok.

Ilyenkor általában a zenehallgatás a rajzolás és az írás az ami elviselhetőbbé teszi nekem.

Szinte mindig valami állandó dolog/ember húz ki ebből. Általában a legjobb barátaim, vagy a testvérem, de volt már olyan is hogy a kutyám.

Nem vagy ezzel egyedül, nekem is hasonló érzéseim voltak az elmúlt időszakban. Nem akartam magamban elnyomni a rossz érzéseket, mert tudtam,hogy azzal csak magamat csapom be. Szerettem volna megélni a szarabb napokat is, elfogadva,hogy ez most ilyen, nem lehet mindig minden rózsaszín és vattacukros.De egy idő után már annyira elfogadtam a negatív gondolatokat,hogy meg sem próbáltam elhessegetni őket, ez pedig elég mélyre vitt.

Aztán nem is olyan rég, az egyik nap azt mondtam, hogy elég volt. Eleget sajnáltattam magamat, megéltem jócskán a rossz pillanatokat, most pedig ideje kikerülni ebből a körből.

Próbálom visszazökkenteni magamat. Adtam bőven időt magamnak arra,hogy stresszeljek, szomorkodjak, de most arra kell koncentrálnom,hogy ezt az időszakot magam mögött hagyjam, és előre tekinthessek.

Kitartást mindenkinek, és ne felejtsétek, hogy a pszichológus nem ciki, sőt! Megérdemeljük,hogy ne csak a fizikális, hanem a mentális egészségünkre is vigyázzunk!

Én sóher vagyok pszichológushoz menni!

Nézek pár videót a témában, irkálok ide és megbeszélem a barátnőmmel,családommal ha van bajom!

Azért egy mélyponton én is elmennék!

Sok sikert!

Hasonlót?

Drágám, mesélek.

Hol is kezdjem?

Gyönyörű hideg téli nap volt, a nap ragyogott a hó tetején, és kicsit hűvös volt. Mire lett volna gondom? Semmire! A pénz jött minden hónapban, edzeni jártam, barátok vettek körül, minden rendben volt. Én meg a legjobb barátnőm életünk bulijàra készültünk, amihez utaznunk kellett négyszáz kilométert. A vonatàllomàs felé tartottunk miközben tàrsalogtunk, nevetgéltünk, mint két hülye tini a filmekben, és azon filózgattunk, hogy hogy lehetünk ilyen bolondok, hogy egy hülye buliért átutazzuk az egész országot? Nos, oda értünk, felültünk a vonatra, majd négy átszállás, és nyolc óra út után odaértünk. A vonatàllomàson az én legjobb barátom várt, aki akkor már mondhatni férfi volt az életkora alapján. A legjobb barátnőmet nem ismerte, de megölelt minket, és elmentünk a helyszínre. A legjobb férfi barátommal előtte túl sokat nem találkoztam sajnos, már nagyon régen beszéltünk interneten, hívàsban(volt hogy egész éjszakákat), de sok személyes találkozót nem tudtunk megoldani. Telt az este, és mit mondhatnék? Életem legjobb bulija volt! Volt majdnem minden, szó szerint. Ittunk, pókereztünk, jó volt a zene, egy fura figura még bűvészkedett is. Majd telt az este, és a legjobb barátommal eléggé összemelegedtem, egyre közelebb ült hozzám a dívànyon, és egyre több olyan hülyeséget hordott össze, amit csak mi ketten értettünk, és együtt röhögtünk ezeken. Majd egy olyan pillanatban mikor abszolút nem számítottam rá megcsókolt. Te jó ég! Mi történt? Futott át az agyamon, de ahogy jött a gondolat úgy szállt is el, ahogy ràittam még egy korty kevert italt. Itt nem állt meg a dolog viszont, este egy ágyba feküdtünk le, reggel pedig együtt keltünk, és folytatott ott mindent ahol abbahagyott. Majd délutánra megegyeztünk abban, hogy oké, innentől egy pár vagyunk, s ezek után szedtem a cuccaimat, és hármasban a vasútállomás felé vettük az irányt. Útközben pedig lezajlottak a szokásos női beszélgetések a történtekkel kapcsolatban, és a beszélgetés közben jöttem rá valamire, arra hogy valami megváltozott bennem. Valami ami eddig nem ilyen volt, hanem teljesen más. Teltek a napok, hetek, lementem néhányszor az újdonsült pàromhoz, és egyre inkább rájöttem arra, hogy mennyire bele is estem ebbe az emberbe. Maradjunk annyiban, hogy ha én már mindig azon gondolkodom, hogy milyen meglepetést vigyek annak a személynek akihez megyek, akkor már van felé valamennyi érzésem. Na, de még ha ezeken felül én, nőként még pénzt is adok neki, és azt mondom neki, hogy amit csak szeretne úgy lesz, akkor ott a partnernek már nyert ügye van szinte mindenben. Egyszerűen csodálatos volt. Megígértem neki, hogy oda költözöm a városa mellé, amint lementek a vizsgáim. Így is tettem, tartottam magamat az ígértekhez, ott kerestem munkát, ott voltam szálláson, mindent elintéztem. Már ott voltam egy jó ideje mikor hirtelen a semmiből megváltozott minden. Megkérdeztem, hogy mi a baja? Találkozzunk beszéljük meg? Úgyis egy városban vagyunk. Azt mondta, hogy nem. Ő siet, megy a vonata. És ez mindennapossà vált. A "Jó éjszakát nyuszikàmból" lett egy semmi. Volt, hogy napokig nem írt. Ezt megelégeltem, és kerekperec megkérdeztem, hogy most ilyenkor mi történik? Nem írt erre sem semmit. Aznap este volt a névnapom, amit természetesen nem vett figyelembe. Nem köszöntött fel. Helyette egy haverja írt nekem, hogy találkozzunk, a szállásunktól öt percre van, menjek ki. Kimentem, és jött a hideg zuhany. Megkaptam "postàssal", hogy hagyjak békén neki, ne is keressem, neki van nője, aki tényleg nő. Nem értettem az egészet. Csak néztem. Tényleg nő? Miért, én nem vagyok az? Àtoperàltak útközben férfivá, csak nem vettem észre? A haverja nem válaszolt semmire, csak megölelt, és elköszönt. Én meg ott álltam, és bámultam a sötétben, a semmibe, a csendbe. Visszamentem a szállóra, és felbontottam egy üveg tömény italt. Sírni nem sírtam, azt hajtogattam magamban, hogy "Nem lehet. Erős vagy!". Ahogy inni kezdtem az italt, és már elfogyott körülbelül a fele a kezembe vettem a telefonomat, és kb öt szitkózódó mondatot írtam, majd küldtem két hangüzenetet is, amiben elmondtam, hogy nem értem az egészet, de megkaptam az üzenetét, és nem ezt vártam tőle. Nagyot csalódtam. Megnézte. Vàlaszul letiltott. Szánalmasnak éreztem magam két okból is, egyik okból amiatt, hogy ez megtörtént velem, másik okból pedig, hogy emiatt alkoholhoz nyúltam. Felmentem a szobámba, és ledőltem, nem tudom hogy sikerült elaludnom. Másnap felkeltem és csak az ürességet éreztem. Két napig szinte csak feküdtem, és hetekig olyan voltam, mint egy zombi. Annyira mérges lettem a volt partneremre, hogy ezek után napokon belül elintéztem azt, hogy kirúgjanak a munkahelyemről, és ne kelljen felmondási időt töltenem. Összepakoltam, és hazamentem a szegény megyémbe, ahol munkalehetőség közel nulla, és a fizetés is igen alacsony. Három héten belül találtam egy viszonylag jó állást, és már megvolt az időpont, hogy mikor is kezdek. Nagyon ideges voltam, éjfélig fel voltam, majd letettem a telefont, és ledőltem aludni. Körülbelül félóra múlva megcsörrent a Messenger. A volt párom haverja volt, akin keresztül közölve lett velem, hogy ki vagyok dobva. Felvettem, kíváncsi voltam, hogy mit akar. A srác nagyon részeg volt. Alig tudta megmondani, hogy mit szeretne, majd átadta az exemnek a telefont, de ő is csak egy mondatot tudott mondani, és azt is kétszer. Azzal viszont nem mentem sokra. Vártam, hogy ezek után keres majd, de nem tette meg soha többé.

Másnap kezdtem az új munkahelyemen, amiben annyi pozitívum volt, hogy az elején nagyon tetszett. Úgy voltam vele, hogy rendben, párom nincs, de ettől lehet teljes életem. Újra edzeni jártam, vállaltam egy másodàllàst, és tanulni kezdtem. A napjaim nagy része reggeltől estig elfoglaltságból állt, de így voltam elégedett magammal. Időközben vettem egy autót is, amire nagyon büszke voltam, és imádtam. Majd egy nap minden kisiklott. Felhívtak a szüleim, hogy hazautaznak hozzám, készüljek fel rá. Így is tettem, takarítottam, főztem, meg minden egyéb, majd két hét múlva betoppantak az ajtón, és azzal kezdték, hogy én egy putriban élek, pedig előtte két hétig csak takarítottam, sem iskolába, sem edzésre nem mentem, csak dolgozni, hogy legyen mellette időm takarítani. Rá pár napra kiderült, hogy nevelőapukàm beteg, hamarosan kórházba került, majd a legrosszabb történt...Senki nem számított erre. Nagyon fiatal volt. A végtelen fájdalom, szomorúság, idegeskedés, ami akkor átjárt engem azt nem tudom leírni. De körülbelül ahhoz tudnám hasonlítani, mintha valaki hirtelen a semmiből egy erős ütéssel felnyitnà a mellkasodat, és egy erős ràntàssal kiràntanà valamelyik létfontosságú szervedet a helyéről. Olyan fájdalmat kell elképzelni. Anyukám akkor bekattant teljesen. Állandóan öngyilkossàggal fenyegetőzött, rettegtem mellette eljárni dolgozni. Majd egyszer hazamentem egy 24 órás szolgálat után, és teljesen begyógyszerezve találtam rá. Hívtam a rokonokat, orvost, mindent. Képzelheteted milyen volt. Akkor vesztettem el egy szerettemet, bennem volt a végtelen fájdalom, és gyász, napi szintű nyomorideg, lehúztam 24 órát és közel nulla alvással még ez is. 188 lett a pulzusom hirtelen, olyan rosszul voltam, hogy majdnem hànyni kezdtem a helyszínen, és szédültem, a kezeim pedig remegtek.

Másnap el kellett utaznom pár várossal arrébb, anyukàmat addig átvittem a rokonomékhoz, mert még a gyógyszerek hatása alatt volt részben, és szédült, rossz volt a közérzete. Anyukàm elkezdett velem veszekedni ezen, hogy én vagyok a hibás mindenért, meg minden egyéb. Előtte két hónapig mindennap olyanokat hallgattam, amiket le sem merek írni, mert nem fogok aludni.

Ezek után megindultam a lejtőn. Mivel ők kint éltek külföldön ki kellett mennem haza költöztetni anyukàmat. Elmentem táppénzre, és tettem amit tennem kellett, a külföldi út során viszont hirtelen begyulladt az egyik fogam, és olyan szinten elkezdett fájni, hogy csak sírni tudtam. Sem enni, sem aludni, csak sírni. Három óránként pedig fájdalomcsillapítót vettem be. A végén egy helyi fogorvos látott el, de akkor már annyira fájt a fogam, hogy az őrület határán voltam. Miután megvolt a pakolás vissza haza jöttünk, és visszaàlltam a munkába. Elmentem itthon egy magyar fogàszhoz, hogy fejezze be a fogamat, az elkért tőlem 55 ezer forintot, majd aznap estére ismét visszagyulladt a fogam, és minden kezdődött elölről. Újabb doboz gyógyszert kaptam, és egy hónap után végre elkészült a tömés is. Ezek után folytattam a munkámat a mindennapi gyomorgörccsel a gyomromban, hogy reggel vajon hogy fogok hazaérni?

Ezek mellett a munkahelyen elkezdtem elég félelmetes dolgokat tapasztalni, amiket nem szeretnék leírni. Majd rá pár hétre felhívott a főnököm, összevesztem vele, mert rám akart fogni egy olyan dolgot, amit nem én csináltam, és ezért kirúgott. Azóta munkanélküli vagyok. Elmentem a munkaügyibe, ott egyszeri segélyt kaptam, azóta az már régen lejárt. Beadtam az önéletrajzomat pár helyre, egyről szóltak vissza, hogy mehetek interjúra, de ott sem vettek fel. Mindeközben anyám kikergetett engem a házból egy késsel, aminek hatására nálam betelt a pohár, és felhívtam a 112-t. Miután anyukám az eset után kijött elhatàroztuk, hogy elköltözünk. A nyakunkba vettünk egy költözést, de a környék nem a legjobb, a házzal pedig egymillió munka van. Most erre hivatkozva állandóan azt fújja, hogy nem mehetek dolgozni, pedig már tb-m sincs. A barátaim a rengeteg negatív dolog hatása miatt pedig mind sorra kiléptek az életemből. Sőt, jött egy idegen srác is, aki elkezdett ràírogatni minden ismerősömre, és elkezdte őket ellenem fordítgatni is, pedig kétszer találkoztunk eddig, de ez a srác egy elmebeteg szó szerint, mégis mindenki neki hisz, és nem nekem. Tehát barátaim sincsenek. Mivel nem dolgozom nem tudtam tovább finanszírozni az edzésemet, és az iskolámat sem. Mindkettőt ott kellett hagynom.

Férfi másfél éve nem áll velem szóba. Egy sem. Barátom pedig egy sincs, vagyis egy van, de ő kiköltözött pár hete külföldre, és nem fog haza járni soha.

Két autóm van, az egyiken kiszúrtàk a kereket, a másikon pár hét múlva defektet kaptam. Egyiket megbüntették parkolás miatt jogtalanul/fellebbeztem, de nem történt semmi/, majd egy hónapja lerobbantam vele az autópàlyàn. Majdnem rám gyulladt az autóm. 130 ezer forint volt elvontatni, és egy hónapja a szerelőnél van, mert az autószerelő nem tudja megcsinálni, de elhozni sem tudom tőle, mert be sem indul. Nem tudom mi lesz a sorsa, lehet már a szerelőnél fog szétrohadni.

A cuccaim nagy részét letettem a pincébe, erre a patkányok mindent szétràgtak, szóval kb mindenemet dobhatom ki a kukába, több százezer forint a kár.

Márciusban találtam egy kutyust is, de már ő is megszökött tőlem kétszer. Nem tudom szeret-e egyáltalán, pedig nem szoktam bántani, sokat simogatom, viszem állatorvoshoz, stb. És az utcáról fogadtam be. Már egy párszor meg is harapott engem.

Most egy teljesen szétvert házban élek, nem haladok a munkàval, nincsenek barátaim, nincs párkapcsolatom, nem edzhetek, nem dolgozhatok, nem élvezhetem az életemet. Depressziós vagyok, és mindennap gyomorgörccsel kelek. Ezelőtt egy évvel meg mindenem megvolt. Voltam-e ilyen mélyponton valaha? Voltak már nehézségek, de ennyi rossz egymás után soha nem történt velem. Nem tudom mi lesz. Minden kilátástalan. Az meg most, hogy bejelentették, hogy a rezsi ötszörösére nő csak ront a helyzeten.

Szóval igen, àtérzem a helyzetedet, nem csak neked rossz.