Mit tegyek mielőtt nagyobb bajom lesz?

Hosszú idő óta szomorúságban és elutasítottságban élni valóban kétségbeejtő. Minél inkább izolálódunk másoktól, annál inkább magunkat kezdjük bántani, beszűkülni azokra a dolgokra amelyek hiányoznak. Az teljesen természetes, hogy van benned egy vágy a párkapcsolatban, barátokra, munkára. Attól nem leszel rossz ember, hogy ezek nincsenek meg és nem jár büntetésül az, hogy megöld magad. A mentális problémáim miatt közösítettek ki és évekig ebben a bántalmazó környezetben voltam kénytelen élni. Nem tehettem róla, mégis a mai napig él bennem egy csalódottság az emberek és önmagam iránt, mert nem tudtam elég szerethető lenni. Itthon sem voltak rendben a dolgok. Valójában mindenki szerethető. Mostanában kicsit jobb lett. Ezt azért írom, mert a dolgok változnak, lehet hogy újra rosszabbak lesznek, de nem lesznek örökké rosszak.

Külső nyomásra elmentem pszichiáterhez és pszichológushoz. Neked is javaslom, hátha nálad beválik idővel, lesz kihez szólnod. Én belefáradtam abba, hogy újra és újra elmondjam, hogy mi fáj, egy olyan kapcsolatra építeni, mely hirtelen eltűnik majd.

Ha szeretnél, írhatsz nekem is. 20 éves vagyok én is. Barátaim nincsenek, munkám se, apám sem, párom sem, de legalább tanulok egy főiskolán.

Az jó, ha valamivel el tudod foglalni magad, ami most és később is hasznos.

20 évesen kinek van háza, családja, stb...? Biztos vannak azok a körök persze, de nem ez az általános.

Egyébként az alapvető problémát abban látom, hogy nyomás alá helyezed magad, másokhoz méred saját magad és az élethelyzeted, ami egy marha rossz dolog.

Én 35 vagyok és ebben a korban már ezt nagyjából minden barátom kinőtte, leszámítva egyet. Ő 4 féle altatóval tud aludni, mert mindig, mindenen stresszel. Soha nem arra figyel, hogy mi az ami megvan, hanem mi az, ami nincs. Szép, kedves, okos barátnője van, szép lakása (ugyan hitelből, de van), stabil munkahely, mégis görcsöl mindenen, mert szeretne még egy lakást amit ki tudna adni, szeretne olyan munkahelyet ahol boldog és motivált, szeretne többet utazni és ugyan jól megélnek, de ezekhez a célokhoz kevés amit keres.

A dolog szummája, hogy aki eleve stresszes alkat és hajlamos aggódni mindenen, elmerülni az önsajnálatba, annak ha meg is vannak azok a dolgok amikben Te a boldogságod kulcsát látod, nem lesz elég és mindig fog találni okot a szorongásra. Bármennyire is hihetetlennek tűnik most és azt gondolod, hogy "ugyan, ha nekem rendben lenne X területen az életem EGÉSZ BIZTOS nem szoronganék és nem lennék depis". Ez nem így van sajnos. Ezt fejben kell elrendezni.

Én tényleg csak azt tanácsolhatom, hogy ne méregesd magad másokhoz soha. Az egyedüllét nem rossz, nem jó, hanem egy állapot, annak minden előnyével és hátrányával. Neked most az előnyeire kell koncentrálnod. Sokkal több időd van, mint párkapcsolatban lenne. Ezt ki KELL használnod arra, hogy megismerd önmagad, a gyengeségeid, az erősségeid és az erősségeidre alapozva fejleszd magad a jövőre nézve.

A toxikus, lehúzó haverokat pedig ignoráld. Tudom, biztos rossz lesz, de még rosszabb egy ilyen "mínuszos" kapcsolat, hidd el nekem. Nem tudom vidéken élsz-e vagy városban, vidéken tudom, hogy ez nehezebb, mert szűkebb a közösség és ha az ember a perifériára kerül, annak nagyobb a súlya.

Én alapvetően introvertált alkat vagyok, hasonló depivel éltem együtt pontosan a Te korodban. Leírom a sztorim, hátha motiváló lehet:

20 éves koromban a szüleim elvesztették a munkahelyüket (akkor ütött be a 2008-as válság), 1 év alatt 3x költöztünk, adósságokat halmoztunk fel. A költözések miatt elvesztettem a barátaim, elvesztettem a hobbim, a csapatot ahol 10 éven át fociztam. A jegyeim 4-es 5-ösről leromlottak addig, hogy 3x buktam a főiskolán. Sajnos soha nem voltunk módosak, így hiába lett volna szükséges a fogszabályzás, soha nem valósult meg. Emiatt barátnőm sem volt, nulla önbizalmam volt.

Mindeközben elkezdtem rájönni, hogy nagyon érdekelnek a grafikák, szerettem rajzolni mindig is. Elkezdtem rajzolgatni, kitenni különböző fórumokra (akkor még nem nagyon volt elterjedt a közösségi média). Csináltam ingyenes weboldalt is, oda is feltöltöttem a munkáim. Voltak pályázatok, felhívások, versenyek ahol logót kellett tervezni, vagy arculatot, háttereket, folyamatosan Google-ztam ezeket a lehetőségeket és mindegyiken részt vettem inkább kevesebb, mint több sikerrel...egészen addig, ameddig egy belga srác meg nem keresett, hogy lenne pár munkája számomra. Szóltam neki, hogy sajnos nincs megfelelő felszerelésem hozzá, mire ő azt mondta, hogy nem gond, küld 2000€-t, vegyem meg, majd ledolgozom neki...ennek már 10-12 éve nagyjából. Fast forward:

Azóta ebből élek, saját ügyfélköröm van, saját vállalkozásom, a főiskolát pedig ott hagytam. Kifizettem a családom hiteleit, saját lakást vettünk pár éve készpénzzel a feleségemmel(!), mert időközben megcsináltattam a fogaim és lett önbizalmam is. :) Új barátaim vannak és pesten élünk.

És még én is szorongok néha, mert tudom, hogy honnan jöttem és a mai napig félek, hogy mi van, ha újra visszakerülök oda, ugyanazok közé a nehézségek közé...

Tehát a kulcs az, hogyha én helyre tudtam hozni az életem, akkor neked is menni fog. Az önsajnálatból ki kell rántani magad és a valós tettek mezejére lépni. Ne várd el az élettől, hogy magától változzon, ha Te nem változtatsz valamin. Bármin. Egy lépés is sokat számít. Bármit csinálsz, ne mások miatt tedd, ne dacból, ne sértődöttségből, ne a nyomás miatt. Azt nézd meg, hogy TE mit akarsz és azt hogyan tudod elérni és csináld, kezdd el!

Kedves Kérdező!

Nem állíthatom, hogy teljesen tudom milyen lelki állapotban vagy. A depresszió nagyon komoly probléma, nem korhoz kötött. Mivel nem vagyok szakember helytelennek érzem azt, hogy tanácsot adjak. Viszont szeretnék segíteni, mert biztos vagyok benne, hogy neked sem jó ebben az állapotban lenni.

1.: https://www.youtube.com/watch?v=u0Emki9peo0

2.: https://www.youtube.com/watch?v=KrPnr2vvTLE

Remélem tudtam segíteni.

- B.