Egyedül érzem magamat, senki nem akar velem lenni. Nem bírom megszokni. Hogyan fogadjam el ezt?

Családomon kívül “csak” párom van, de egyikükkel sem lehet tartalmasan tölteni egy napot, vagy akár egy délutánt.

Mindig mindenhova egyedül kell mennem, de már ott tartok, hogy inkább semmit sem csinálok. Nem beszélgetünk, sőt legtöbbször csak vita van mindenből. Jót sem lehet csinálni, a főztöm folyton kritizálva van, napjaink arról szólnak hogy itthon ülünk és mélyen hallgatunk.