Van itt olyan másvalaki is, aki szenved ettől a mai világtól?

Akkor költözz el egy szigetre és légy önellátó, számolj fel itt mindent. Minden adott, csak ehhez nincs elég bátorságod, de az önsajnáltatáshoz és a siránkozáshoz ahhoz van.

Eleged van ebből az életből? Akkor változtass, ilyen egyszerű.

Már megbocsáss, de lehet ám úgy is tanulni, hogy nem magolsz.

Az meg hogy mások hajhásszák a profitot meg a fogyasztást, az nem azt jelenti, hogy neked is kell.

Nyilván annyi pénz kell, hogy ne halj éhen, dee ha nem teljesítménybérben dolgozol, nem kell hülyére hajtanod magadat.

#3

Kérdező, 32 évesen azért már van némi élettapasztalatom. De te csak sírni tudsz. Csak szólok, azzal semmi se fog megváltozni és nem is lesz jobb az életed. Emeld fel a s..gged és változtass. Vagy ragadj benne az eddigi sz..ros életedben és sajnáltasd magad tovább, amíg élsz.

Én imádom az életemet, amiért meg is dolgoztam. Engem is értek hatalmas pofonok, viszont talpra álltam és nem süllyedtem depresszióba és önsajnáltatásba, veled ellentétben.

Csak az győz, aki képes a változásra, van akaratereje, célja és tud küzdeni saját életéért.

Én is így vagyok.

Sokszor rohadt nagy erő kell, hogy kikeljek az ágyból aztán elmenjek melózni egy rakás idióta közé.

Meg még a maszkot is fel kell venni.

Szerintem is irreális elvárások vannak az emberek felé. Nekem az hiányzik, hogy nincsenek mesterségek, például én sokkal jobban el tudnám magam képzelni mondjuk cipészként, virágkötőként, fazekasként, ilyesmi, amihez a két kezem és a kreativitásom kellene, de ezt egyszerűen elvették a világból, ebből nem lehet megélni. De egyszerű szakmunkásként is csak máról holnapra él az ember, anyukám fodrász volt, és az üzlet bérlésre, leadóra, üzlet rezsire annyi pénze ment el mindig, hogy alig maradt, pedig nagyon jó helyen volt az üzlete, forgalmas volt, és hatalmas vendégköre volt.

Én is ettől szenvedek, hogy egyszerűen nem motivál semmi, nincs akkora ambícióm hogy diplomát szerezzek, ráadásul ehhez nekem eddig újra kellett volna érettségizzek, mert a ponthatárt nem értem volna el. Most eltörölték a ponthatárt, de már 33 éves vagyok, wtf, a fő éveim elmentek pár szaros pont miatt. Szakmám sincs, mert egyszerűen nincs olyan amit szívesen kitanultam volna. Egyet elkezdtem, de félbehagytam, mert nem tetszett mégsem, sem az iskola (abban a suliban akkor indult ez a szak, és 2 tanár tanított, az egyik alkesz volt, részegen jött be és ordítozott, a másik még úgy ahogy elment).

Szóval én mindig úgy éreztem, hogy kapufáta lövök, ami kevés ambícióm volt, annak is annyi lett mindig.

4 gyárban dolgoztam, abból 3-ban rabszolgaként bántak velünk.

Csomó pályaorientációs tesztet kitöltöttem, hogy mi lenne a nekem való foglalkozás, és mindig ilyenek jöttek ki, hogy tanácsadó, író, forgatókönyvíró, szociális segítő, ilyesmik, hát megnézném ha író lenne belőlem, és abból kényelmesen megélnék. Többihez meg szintén felsőoktatás kellene, amihez szintén eddig újra kellett volna érettségiznem.

[link]