Társas magány, normális érzés ez? Miért van hiányérzetem, ha mindenem megvan?

40-es nő vagyok, férj gyerekek 1-2 barátnő a múltból. De az az igazság, hogy az évek során a társasági élet elkopott. Alapvetően csendes zárkózott vagyok, nehezen barátkozom, de a saját társaságomban a középpontban vagyok, pörgök, megoldok, beszélek, segítek. Ez elég ambivalens.

Dolgoztam egy munkahelyen, ahol helyettes vezetőként mindez megvalósult, fontosnak éreztem magam, mindenkinek segítettem, felnéztek rám. A cég megszűnt, azóta másik munkahelyem van, nagyon jó, de itt a periférián vagyok. Rájöttem, hogy hiányzik a társaság, a mindennapi megoldandó problémák, itt nyugi van, de a munkatársakkal is csak 3 lépés távolság. Rájöttem, hogy hiányzik az életemből valami. Anyaként teljesen a gyerekeimre fókuszálok, a férjemmel is minden oké, mégis hiányérzetem van. Mi lehet a bajom?