Visszahúzódó, magányos embereknek állandóan azt tanácsolják, hogy mozduljanak ki. Oké, tegyük fel kimozdulok. És ott hogyan tovább?

Csak azért kérdezem, mert amikor felmerül, hogy az olyanoknak mint én nincs senkijük, se párja, se barátja, akkor jön a jó tanács menetrend szerint, hogy álljunk fel a gép elől, lépjünk ki az ajtón és ismerkedjünk.

Ez így eddig nagyon jól hangzik. Csak annyi a bökkenő, hogy a gyakorlat kicsit más. Értsd: a kutya nem kíváncsi rám élőben.

Jártam általános iskolába, gimibe, egyetemre. Végig ugyanaz volt a jellemző: ha van mellettem egy ember, akkor néma csend van, esetleg ha még újonnan ismert meg az illető, akkor valami kínos egysoros "beszélgetés". Onnantól, hogy hárman vagyunk, a másik kettő (tök mindegy hogy pasi-pasi, pasi-nő vagy nő-nő) elkezdenek egymással dumálni, én meg levegőnek vagyok nézve, mintha ott se volnék. Gimiben, egyetemen végig ez volt. Mikor egyetemre bekerültem, próbáltam aktívan tenni ez ellen, tiszta lappal kezdeni, kezdeményezni beszélgetést, jó képet vágni mindenhez és mindenkihez, de ott is maximum 1-2 hónapig "tartottam ki", utána mindenki mással kezdett el beszélgetni helyettem, senkit se érdekeltem, maradt a telefonom.

Na már most, ha minden embernek érdektelen vagyok, sőt hovatovább zavaró a jelenlétem, akkor mégis hogyan mozduljak ki és ismerkedjek? Hol, kivel, minek? Hiszen senki nem kíváncsi rám. Nem tudom miért. Ezek után minek törjem magam? Még több negatív élményt szerezni?