Milyen az olyan emberek élete, akiknek nincsenek szüleik, barátaik, családtagjaik, max. munkatársak teszik ki az emberi kapcsolataikat?

Hát nem jó, szeretek egyedül lenni, de nem ennyire. Egy elönye van, megtanul az ember mindent egyedül megoldani.

Jó lenne ha valki szeretne, de nem tudom hogy kell ismerkedni, szótlan is vagyok meg gátlásos. 35 évesen már kezdek beletörödni, hogy egyedül maradok, én nem merek kezdeményezi, a nők meg nem szóktak, meg ilyen hülye nem kell egy nőnek sem.

#5:

Te nem hülye vagy, csak borzalmasan önbizalomhiányos.

Van akinek elég egy-két ismerős és jó úgy neki és van akinek sok-sok ismerős,rokon kell,hogy jól érezze magát.Nem vagyunk egyformák,így eltérőek a válaszok.

Én az előbbihez tartozom és jó érzem magam.

ÉN hosszú évekig elvoltam így, egyedül is elmentem mindenhová, mozgalmassá tettem a napjaimat.

De teltek az évek és egyre magányosabb lettem. Kezdtem már otthon bedilizni, estefelé ugyanúgy sz**ar lett minden. Aztán már napközben is, hiába próbáltam lekötni magam.

Most meg már megőrülök mert semmi sem köt le annyira, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy nincs senkim.

Sajnos sokunknak bele kell törődni,hogy nincs és nem is lesz senkije. Hat éve nincs párom,barátaim eltűntek az évek alatt.

Tudomásul vettem és elfogadom azt,amit olvastam és hallottam mástól : nem létszükséglet sem a szex,sem az emberi kapcsolat. Van akinek egyik sem adatik meg az életében.

Rengeteg a magányos ember,egyre több lesz. De talán még több a társas magányban,belefásultan vagy muszájból élő...

F