Rossz mentális állapot, kedvtelenség fiatalon?

Úgy érzem egy ideje sokat romlott a mentális állapotom. Teljesen közömbös lett számomra minden, sosem érzem magamat már boldognak, nem érdeklődöm senki és semmi iránt. Hamar el is unok mindent, videójátékok-filmek-programok akár, semmi sem tud örömet adni vagy tartósan lekötni. Libidóm is sokat romlott, a vágyam nagyon lecsökkent egy ideje, nem is érdekel a szex meg a nők. Egyedül vagyok, barátaim majdnem hogy nincsenek, az életem teljesen sivár, üres. A jövőm bizonytalan, fogalmam sincs hogy mit akarok az élettől. Nincs komoly szakmám, nincs diplomám, se érettségim. Dolgozgatok héba-hóba, van hogy itthon vagyok egy darabig, van amikor dolgozok. A baj azzal van, hogy már a munkakeresésre sincsen semmi lelkesedésem, mert olyan mértékű közöny és rossz közérzet van rajtam, hogy nem is akarok semmit az élettől már, így nyilván dolgozni sem (pénzt keresni sem), hisz nincs célom, mármint olyan cél amiért érdemes lenne harcba szállni, valami ami motiválna egy picit is. Nyilván enni-inni kell, melegben lenni tehát az alapszükségletek igen, de ezek csekély dolgok hogy ezért poshadjak valami ledurrant helyen, ugráltassanak napi 8-10 órát. Szakmát nem akarok letenni mert nincsen már hozzá kitartásom, lendületem. Mellesleg ugye nem is érdekel semmi. Semmiben sem vagyok kiemelkedő, se jó se rossz. Elég földhöz ragadt ember is vagyok, nem szeretem a túl összetett bonyolult dolgokat sem, márpedig a legtöbb komolyabb szakma amivel jól lehet keresni az ilyen, vagy óriási felelősség éppen ami a nyakadban van. A koncentráció ráadásul különösen nehezemre esik sokszor, főleg a megosztott figyelem. Ez ugye sok munkában elég nagy hátrány, nehezen tanulók, nehezen fogok fel dolgokat. Sok dologban pedig vág az eszem, de csak abban ami érdekel is vagy szeretem csinálni. Nem volt könnyű életem, értek traumák bár mindig is fura gyerek voltam ezektől függetlenül is. Volt nagyon rossz, voltak jobb éveim, de ilyenek mint mostanában még soha. Lehet hogy ez kiégés, vagy súlyos depresszió nemtudom. Valami nem okés velem az biztos. Próbálok jó ember lenni de néha nehéz, úgy érzem az élet kicseszett velem. Lehetnék énis sikeres a sportban, lehetne jó szakmám, barátnőm, autóm, barátaim, szociális életem de ezekből semmi sem jött nekem össze gyakorlatilag. Ezért pedig ugye hogy ilyen szerencsétlen vagyok másokat hibáztatok sokszor. Régen eléggé szorongós voltam, félős, lefagytam az idegenek előtt, elcsuklott a hangom, szociális fóbia lehetett valószínűleg, és ezek a gátlások nagyon megnehezítették a gyerekkorom. Érdekes mióta ilyen rossz az állapotom, azóta teljesen eltűnt ez belőlem, ilyen nincs mit veszíteni alapon élek már. De ezzel együtt olyan mintha az élet is teljesen eltűnt volna belőlem.. Sokszor vannak rossz gondolataim, például hogy nem kéne már élnem mert csak szenvedés ez így, és értelmetlen vergődés. Nem látom hogy lehet-e még valaha is normális életem, vagy csak egyre mélyebbre zuhanok majd. Sokszor vannak olyan gondolataim is, hogy feláldozom magam az emberekért, és utána hősként tisztelnek majd, de már túl késő lesz. Ennek nem tudom mi a jelentése, talán hogy sosem figyelt rám senki, mindig is csak egy komolyan vehetetlen lúzernek tartottak. Sokszor gondoltam rá hogy talán szociopata vagyok, bár érzelmeim vannak de elég tompák, inkább kötődés van bennem, ragaszkodás. Ha bármikor is sírtam, szomorú voltam az általában magam miatt, vagy kisállat miatt volt. Illetve rájuk jellemző még az unalmas szexuális élet is, bár nekem régen elég nagy vágyam volt, ez is így mostanában veszett el csak. Illetve elég lázadó típus vagyok, gyűlölöm az igazságtalan világot amiben élek/élnem kell és korlátoz engem. Provakatőr is vagyok sokszor, szerettem felhúzni mások agyát így az interneten, ezt betudom annak hogy az életben sosem tudtam magamat sehol sem érvényesíteni és ezzel ezt éltem csak ki egy időben. Rossz gondolataim nincsenek, sosem bántanák másokat, viszont nem is tartom túl sokra az embereket, nagyon hamar kitudok kattanni, ha például kapok a boltban egy gúnyos megjegyzést, vagy ha le degradál/lekezel valaki. Szóval így sokat elemzem magam hogy mi lehet itt a baj nálam, talán ilyennek születtem vagy csak évek és a rossz tapasztalatok/látottak tettek ennyire pesszimistává.. Mondják hogy az igazán okos ember sosem lehet úgy igazából boldog, mert ő sokat gondolkodik és átlát azon ami körülveszi, túlságosan is. Ugye itt az emberi rosszindulatra, romlásra, manipulálásra, igazságtalanságra gondolok elsősorban, ami mindenki életében jelen van, csak hol jobban hol kevésbé. Egy jó létben élő boldog családnál, ahol egészséges mindenki és jó gyerekkor volt, tudtak jól tanulni a gyerekek apu anyu jól keres stb, ott talán kevésbé jönnek ki ezek a dolgok.

Én sajnos az vagyok, aki túl realistán gondolkodik.. Van jó szakmád? Nincs. Akkor korlátolt lehetőségeid vannak? Igen. Jó vagy bármiben is? Nem tudok róla.

Mikor lesz 20 milliód egy kis lakásra? 50 év múlva se. Akarsz tenni a jövődért? Már nem, elfáradtam és elfogyott a lendület. Így mi vár rád? Nem sok jó. Valahogy ezek járnak a fejemben. Minden iszonyú drága lett, egy csöves panellakás 20-30 millió. Egy kis luk, ami az élet egyik alapvető dolga lenne kb. ezért is megkell döglened csúnyán mondva, de a mai világban igen.. tényleg így van. Míg régen 40-50 éve nagyszüleink iszonyú kedvező hitellel költöztek be ezekbe az akkor még vadizsír lakásokba, És élnek benne a mai napig mint Marci hevesen. Szóval ha manapság egy kicseszett kis lukért ennyit kell gürizni, akkor kérdem én de tényleg hogy mi értelme az életnek? És hol van még a többi dolog, az utazás stb, jó kaják. Azért éljek, hogy egész életemben spóroljak egy kis lukra ami talán sosem fog összejönni? Levagyok törve emiatt. Igazából a legfőbb baj hogy nemtudom mit akarok az élettől, ezért is adok fel mindent. Nincs olyan dolog amire feltudom rakni az életem, hogy nah IGEN ezért most teperni fogok. Szóval ez nem is tudom hogy feladásnak számít-e így, egyszerűen csak nem tudom hogy miért küzdjek én ebben a világban, és van-e értelme ennek az egésznek. Szenvedtem már eleget a munkahelyeken, ugráltattak csupa izzadtam koszosan estem haza alamizsnáért, mindezt volt hogy több műszakban is, reggel zötykölődni a buszon. Mindezt azért kvázi hogy legyen napi betevőd, és feladd a számlákat. Most jön az persze hogy nem mindenki csinál kuli munkát, van aki keres havi fél akár 1 milliót is persze.

És félek hogy talán én alapból képtelen vagyok a boldogságra, és sosem lesz egészséges kiegyensúlyozott életem. Kort nem írok, legyen elég annyi hogy a 20-as éveim elején járok. Titeket mi motivál a mindennapokban? Mi tesz titeket boldoggá? Milyen célokba kapaszkodtok vagy csak úsztok az árral? Ez érdekelne igazából, illetve hogy vannak-e itt hozzám hasonló pesszimista reményvesztett fiatalok. Lehúzó kommentek nem érdekelnek, például hogy a jóért tenni kell, önsajnálat, mártírkodás, menj sétálj egyet, élvezd az apró örömöket az életben egy jó zuhany vagy kajálás. Az én állapotomban már nem öröm egy jó zuhanyozás vagy séta. Régen az volt..

Inkább építő jellegű kommentek érdekelnének, akik hasonló cipőben voltak vagy vannak, tapasztalatok. Például hogy hogyan lehet célt találni, amire felteheted az életed akár egy szakaszát és hogy mi az például. Mondják hogy keressék célokat persze, csak kvára nemtudom hogy hol, amikor nem érdekel semmi már az ég világon.