Létezik ezekre az érzésekre gyógymód? /Bővebben lennt. /

Próbálj keresni olyan embert mint amilyen te vagy.

Én is... nem szoktam elmenni sehova, de volt úgy másfél év mikor buliztam, eljártam minden hova, de rájöttem, az nem én vagyok, nekem nem ez kell :S nem is tudom miért tettem. Egyszerűen utálom a tömeget, nem érzem jól benne magam. Ma már majdnem 24 évesen is... munkatársakkal nagyjából elvagyok de nemigen foglalkozok velük, nemigen barátkozok, nem iszok alkoholt... azaz nem is iszogatok velük, beszélgetés pedig a szálláson max pár szóval ki is merül, de inkább befekszem az ágyamba a szálláson és irkálok a netes barátaimnak.

Úgy nem lehet élni hogy megjátszod magad egész életedben, vállald önmagad, ilyen vagy ilyennek kell szeretni, akinek nem tetszik helló, más majd ezért fog tisztelni :)

F/23

Máskor is olvastam már ehhez hasonló kérdéseket itt, amikkel tudtam azonosulni, de leginkább te fogalmaztad meg úgy a dolgot, ahogy én is szoktam :)

Voltak alkalmak mikor eljártam egy-egy buliba, de mindig rá kell döbbennem, hogy az nem az én világom. Mármint ha lenne olyan, akit tényleg kedvelek, vele szívesen eljárnék, de mikor olyanokkal kell körülvennem magam, akik a mai tipikus tizen-huszon éves korosztályt alkotják, azt ki nem állhatom.

Vigyoroghatok, mosolyoghatok azon, ahogy egyikük meséli, hogy a legutóbbi buli után hányszor hányt az árokban vagy hogy melyik barátnőjét beszéli ki éppen a háta mögött és hordja le mindennek. Én fel sem merek hozni semmi témát, mert a végén még úgy néznének rám, mintha más bolygóról jöttem volna.

Így is ha kicsit komplikáltabban fogalmazom, mindig csak bambulnak ki a fejükből.

Szinte olyan érzéssel töltenek el az ilyen alkalmak, mintha én lennék a megfigyelő, akit beküldtek a primitív állatok közé, hogy beilleszkedjen és megfigyelje a viselkedésüket. De egy rossz lépés és darabokra tépnek :)

Na mindegy. Lényeg a lényeg, hogy én arra az elhatározásra jutottam, hogy csak azért nem fogok eljárni ilyen emberekkel, mert ez az "elvárt" manapság. Ha én eltudom foglalni magam egyedül is, sőt, olyat csinálok, amit igazán szeretek, akkor nekem az pont megfelel.

Persze ettől függetlenül hiányzik a társaság is, de csak olyan társasága, akit még nem ismerek. Ha meg véletlenül megismerek valakit, aki hozzám hasonlóan gondolkodik, az mindig az ország túl felén lakik, így csak neten tudunk beszélgetni. Élőben meg maradnak a felszínes, primitív ismerősök, akikhez semmi gusztusom nincs.

De lényeg a lényeg, hogy ezeket az érzéseket, amiket érzel nem gyógyítani kell, hiszen te gondolkodsz helyesen. Inkább örülj neki, hogy nem vagy a csorda része, hanem képes vagy önálló gondolkodásra.

19/L

Teljes mértékben egyetértek kérdező!

sok mindent megéltem, amolyan koravén lettem pár év alatt, de nem bánom. Jobban szót értek egy nyugdíjassal mint a korombeliekkel. Nem is beszélnek ők velem, mert látják, h én más vagyok. Nekik a fő téma, h kivel bújtak ágyba, milyen volt a buli, mit ittak, mennyit hánytak, hová mennek discoba.... én ezekhez nem tudok hozzászólni és nem is akarok, mert csak hazugság lenne a részemről. Láttam mindkét oldalt, az ő szemszögükből és külsőleg nézve, és megtanultam komolyan venni az életet. Láttam drogfüggőt, alkoholistát, lotyót, halott discosokat, emberi hullákat, autóbalesetet és felelőtlen embereket, akivel tudtam beszéltem is,így tisztán el tudtam dönteni, h mit akarok és hogy melyik oldalon kell, hogy álljak. Egyetemen nincs, akivel beszélni tudnék,így belenyugodtam, h nem lesznek barátaim és így ez nekem jó. Tudom, h lazítani kell, de kérem szépen, nem így, ahogy ők teszik.

21/L