Annyira félek attól, hogy elveszítem azokat, akiket szeretek, hogy inkább nem engedek közel senkit. Ez normális?

Persze, hogy nem normális, ha ennyire megkeseríti az életedet. Attól félsz, hogy mi lesz veled, ha ők nem lesznek már, vagy pedig hogy végleg megszakad a kapcsolatotok és soha többé nem találkoztok?

Szerintem mindkettőt lehet kezelni, ha elmerülsz a témában, sok könyv foglalkozik ilyesmivel. Én egyébként tizenévesen éltem meg hasonlót, és nagyon sokat olvastam a halálról, mondhatni jobban foglalkoztatott, hogy mi van utána, mint maga az élet... Ennek az lett az eredménye, hogy kialakult bennem egy erős hit (nem vallásos), hogy a halál nem választ el teljesen másoktól, és aki igazán fontos, azt sose veszítjük el. Ott vannak ők továbbra is a gondolatainkban, álmainkban, egy-egy sugallatban, csak meg kell hallni őket (ami a gyásztól és félelemtől nehezebb lehet). A halál után pedig én hiszem, hogy a lelkek újra találkoznak. Ezt nyilván nem lehet tudományosan bizonyítani, és rá lehet fogni, hogy baromság, mert "hiszem, ha látom", ez inkább amolyan mély, belső bizonyosság, amit nem tudok megmagyarázni csak érezni. Ajánlok én is egy könyvet: Dr. Michael Newton: Lelkünk útja (4 kötetből áll, én még az elsőnél járok, de totál egybevág az eddig kialakult felfogásommal)