Akik már elballagtak, egyetemre járnak, dolgoznak: visszavágytok a középiskolába? Hiányzik?
Idén fogok ballagni, és teljesen homályos előttem a jövő. Félek, mert 12. éve csinálom ugyanazt, és habár az egyetemen is tanulni fogok, az általános és középiskola még viszonylag hasonló elvre épül, a felsőoktatás viszont tényleg más lesz.
Nem tudom, mire számítsak, olyan közel van a felnőtté válás határa, mégse vagyok erre még felkészülve. :(
Egyáltalán nem hiányzik. Annyian voltunk más-más életfelfogással, más és más életcélokkal, hogy menne oda vissza a hóhér. Jelenleg mesterképzéses vagyok. Az alapszakot egy másik főiskolán végeztem. Ez viszont hiányzik. Nagyon is. Egy relative kicsi fősuliról csöppentem bele egy brutál nagyba, ahol az emberek javarészt már ismerik egymást. Igyekszek beilleszkedni, szeptember óta lettek ismerőseim, mondhatni haverjaim, akikkel eljárogathatok néha ide-oda és úgy tűnik rendeződni kezd a lelki állapotom mostmár itt is, de ez már nem olyan. 1,5 év és vége. Jöhet a nagybetűs élet.
A fősulit nagyon szerettem. Nagyon hiányzik egyelőre, de ezt a gimiről abszolút nem tudom elmondani.
Dehogy sírom vissza, maximum olyan formában, hogy "mi lehetett volna, ha normális életem van".
Az egész egy szenvedés volt, a szüleim 18 éves koromig semmit nem engedtek, ezért iskolán kívül jóformán nem tudtam senkivel tartani a kapcsolatot, pluszban vidéken is élünk. Mire betöltöttem a 18. életévemet és csinálhattam volna azt amit akarok, addigra teljesen bezárkóztam. Ennek már 2 éve, jövőre megyek egyetemre, alig várom, hogy végre magam mögött tudjam az egész eddigi életem és kiszakadjak a itthonról.
20/F
Már több, mint 5 éve, hogy elballagtam a középsuliba de egyáltalán nem hiányzik. Sokkal jobban szeretek dolgozni és élni a kis életemet. Alapból nem szerettem az osztályomat sem, alig vártam anno, hogy elballagjak.
Sokkal jobban azt bánom, hogy középiskola után nem hoztam jobb döntéseket a továbbtanulással kapcsolatban. Középsuli után 1 évvel otthagytam a fősulit, és utána csak úgy elrepültek az évek. Most újrajelentkeztem, de már ugye munka mellett korlátoltak a lehetőségek és az idő is, hogy mire járjak. Sok mindent szívesebben tanulnék de sok szak csak nappalin indul. :/
Szóval a középiskola egyáltalán nem hiányzik, de szívesen visszamennék az időbe, hogy ne hagyjam ott akkor a főiskolát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!