Nektek volt már olyan korszakotok amikor sokáig egyedül/magányosak/antiszociálisak (mindenki nevezze ahogy akarja) voltatok?

Van egy alapbetegségem, ami miatt a népnek állandó céltáblája vagyok, ha kimegyek az utcára - pedig nem fertőző, és nem okozok vele másnak kárt.

A lényeg:

Amióta felfigyeltem erre (tehát hogy a nép előszeretettel b×ja azt, akinek van valami baja), azóta inkább a magányt választottam. Elegem van abból, hogy állandóan céltáblája vagyok a népnek!

"Meddig tartott?" Még ma is tart.

"Hogyan bírtátok ki?" Tudsz jobbat?

"Mit csináltatok egész nap?": A munkába temetkezem inkább, csak ne kelljen emberekkel lennem...

Nem volt. Van. :D D:

#1, mi az a bajod? Ha meg lehet tudni?

Az életemről beszélsz.:)

Ki lehet így bármeddig bírni, az ember visszahúzódik az álomvilágába, dolgozik, hobbijaival foglalkozik stb. Velem volt, hogy hónapokig csak bicikliztem, máskor gépeztem, neteztem, olvastam, zenét hallgattam...

Nem volt, van. Négy éves korom óta nem hallok rendesen és anyám mindentől meg akart óvni, így osztálytársaim kedvenc kínzási alanya lettem. A szüleim válása rátett még pár lapáttal. Anyámnál éltem 2 évig aztán meguntam, hogy percenként a nyakamra mászott így beköltöztem apámhoz. De nem sokkal lett jobb.

Még most is tart és nem hiszem, hogy meg akarom változtatni.

Jelenleg ez az egyetlen megbízható pontom. Így kevésbé vagyok sebezhető, önmagam barátja vagyok.

Általában olvasok/tanulok/rajzolok/zongorázok stb.

Kb. így nőttem fel, most 20 vagyok, és örülnék már ha megváltozna ez az állapot. Nyilván amennyire tudok próbálkozok a saját szintemhez képest.

- Szerintem a környezet a hunyó, de biztos én is kellettem hozzá. Nem hozott össze az élet (eléggé) szimpatikus emberekkel. Ismerkedésre pedig nem találtam számomra megfelelő lehetőségeket.

- Megszoktam szerintem, muszáj volt elviselni amit el kellett.

- Játékokba feledkeztem, napokat, heteket, nyári szüneteket.

1. Volt ilyen korszakom.

2. Előzményei is voltak (ha nem gond, nem szeretném nyilvánosan felsorolni a múltbeli gondjaimat. Túlvagyok rajta, az a lényeg.)

3. Hosszú évekig tartott.

4. Munka után otthon elvoltam magamban (újságolvasás, keresztrejtvényfejtés, zenehallgatás tette ki a napjaimat.)

Igen, mondhatjuk, hogy én mindig is ilyen voltam, de az utóbbi időben még jobban, szerintem azért, mert idén érettségiztem, és eléggé sokat stresszeltem és stresszelek a jövőm miatt és hasonlók.

Azt azért hozzátenném, hogy ennek korábbi előzményei voltak, még gimi előtt. Eléggé ki voltam közösítve az osztályban, amiért én is hibás voltam, csúfoltak, ráadásul a családban sem volt minden rendben, anyagi gondok, szülők állandóan veszekedtek, az apám egy ideig elég rendesen ivott is. De a gimiben már koleszos lettem és lett egy pár, mostanra nagyon közeli barátnőm, így javult a helyzet, viszont megmaradt az otthonülés.

Nincsenek igényeim bulizásokra meg hasonlókra, teljesen jól elvagyok magamnak, elég volt a társaság a suliban és a koleszban. Én főleg a neten élem az életemet, olvasok, zenét hallgatok.

A baj csak az, hogy főleg most, hogy végeztem, egyre inkább azon filózok, hogy tényleg ki kéne mozdulnom ismerkedni meg ilyenek, mert egyszerűen megőrülök a gondolattól, hogy nem olyan vagyok, mint a többség, mármint hogy ilyen antiszociális vagyok. Az a baj, hogy nekem mindig is túl fontos volt, hogy mások mit gondolnak rólam, hogy egy legyek a sok közül, olyan legyek, mint mások. De ugyanakkor annyira nem akarok ez ellen tenni, mert én így érzem jól magam, és utálom, ha nyomás nehezedik rám, hogy úgymond megfeleljek, és ezért máshogy kell viselkednem, mint ahogyan én akarok. Szóval lényegében élem az antiszoc napjaimat, miközben arra vágyom, ami nem is tenne igazán boldoggá.

Bocsi, ez jó hosszú lett.