Kedves negyvenes, ötvenesek! Van köztetek olyan, aki úgy érzi, hogy az élete romokban, totál értelmetlen katyvasz az egész, és hogy minden, amit eddig tett, semmit sem ért?

Egy tizessel fiatalabb vagyok nálad, de azért így is látom a probléma lényegét.

Mindig mástól várod a megoldást!

Először azt, hogy legyen valaki, aki fogja a kezed, aztán attól reméled a boldogságot, ha lesz családod, stb. Most meg ide írsz ki kérdést, hogy valaki tegyen már valamit.

Miért nem lépsz te?

A gyerekeid felnőttek, a volt férjedhez nem köt semmi, te meg csak sodródsz az árral, és reklamálsz, hogy mindenki csak kihasznál.

Ha egyszer hagyod magad, ki is fognak!

1. Keress egy ügyvédet. Beszéld meg vele, hogy tíz éve nem tudtátok a vagyonközösséget megszüntetni. Mi a módja annak, hogy a bíróság rákényszerítse a férjed, hogy belemenjen a ház eladásába?

Aztán csattogj be egy ingatlanirodába, és bízd meg őket, hogy adják el, és majd ők segítenek belőni egy reális összeget. Ezt fejeld meg legalább 10%-kal, és annyit ér a ház, annyiért már lesz rá vevő is.

A vételár feléből kérdés, hogy mit tudsz venni, de egy kisebb lakás (másfél szobás) valószínűleg belefér, esetleg kevés hitellel megfejelve. Még mindig olcsóbban jössz ki, mintha egyedül tartasz fenn egy családi házat!

A másik lehetőség, hogy a férjed fizesse ki a részed a házból, és ő is maradhat ott, meg a gyerekeitek is. Ez a verzió talán még jobb is lenne.

2. A gyerekeiddel beszéld meg, hogy itt vége a dalnak, a támogatásnak, ideje kirepülni a fészekből. Te mindig az anyjuk leszel, tárt karokkal várod őket VENDÉGSÉGBE, de tessék gondoskodni magukról!

Nem kell a fejükhöz vágni, hogy te úgy érzed, hogy semmibe vesznek, és csak rabszolgának néznek, akkor most se legyél jó nekik, mikor választani kell, hogy kihez költöznek.

Nem kell senkit utcára tenni, de legyen egyértelmű, hogy határidőt kap, és saját lábra kell állni!

Nem kell rájuk mosni, mosogatni, főzni, semmit se! Nem gyerekek már! Ha nincs teljes mértékben elb.aszva a nevelésük, ennyi idősen el kell tudni látni magukat nélküled is. Ha soha nem állítottad őket oda a mosogatóhoz, meg nem fogtad be őket főzni, akkor meg így jártál te is, meg ők is! Majd most belejönnek!

Kezdj új életet, szingli, egyedülálló nőként, aki senkiért nem tartozik már felelősséggel! Hidd el, ha egy családot el tudtál vinni a hátadon, egyedül is fogsz boldogulni, nem lesz benne semmi új, csak annyi, hogy egy tányért kell elmosni, és heti egyszer elég lesz mosni a ruhákat.

Keress barátokat, ismerkedj, járj el sportolni, fodrászhoz, éld az életed, mert eddig nem tetted. De ahhoz még túl fiatal vagy, hogy feladd az egészet!

Ennek viszont az a feltétele, hogy a saját lábadra állsz, és hátrahagyod azokat, akik kihasználnak! Majd megbecsülik, amit csináltál, ha már nem leszel ott, hogy ganajozz utánuk!

Nézd, én még nem vagyok 40-es, de ismerek hasonló élethelyzetben lévő embert.

"csak működök rabszolga üzemmódban" - ezen tudnál a legkönnyebben változtatni!

Az egész írásból az jön le számomra, hogy nincs elég önbizalmad, és nem vagy elég erős lelkileg. Mint egyedülálló ember, akit néha szintén nem értett meg a családja, azt mondom, meg találnod a saját belső egyensúlyodat, és meg kell tanulnod békében lenni önmagaddal, valamint amennyire lehet, függetleníteni magad olyan emberek véleményétől, akik nem igazán törődnek veled. Ki kell tűznöd magad elé pár célt, és ha hiszel bennük, kitartani mellettük. Ha erősen hiszel magadban, akkor sokkal eredményesebben "küzdhetsz" meg a konfliktusos helyzetekben is.

Pl. nem kell "rabszolga" szerepet vállalni. Be kell jelenteni a családnak, hogy ennyi volt a "kánaán", betelt a pohár. A férjedtől rég elváltál, a gyerekeid felnőttek, kész, gondoskodjanak magukról a mindennapokban.

A másik fele az, hogy az így felszabadult időben többet kellene foglalkoznod magaddal: akár csak elmenni sétálni, kirándulni, nézelődni, hobbit keresni stb.

Más kérdés, hogy nehéz lehet, hogy nem minden gyerekeddel olyan szoros a kapcsolatod, mint szeretné, de már felnőttek, szóval még ha mindig lehet (és kell is) egy kapcsolaton dolgozni, a múltat már nem változtathatod meg, aminek biztosan lesz kihatása a jövőre. Meg kell tanulnod nem azon "keseregni" (ne érts félre, nem pejoratív értelemben mondom, egyszerűen én így fogalmaztam meg magamnak), ami elmúlt, hanem kihozni a legtöbbet abból, ami van! És próbálj élvezetet lelni az élet legalapvetőbb dolgaiban: akár abban, ha kisüt a nap, miközben sétálsz az utcán vagy ha hozzádbújik egy macska vagy ha leülsz meginni egy bögre forró teát.

Igaza van az elsőnek. Nem becsülöd és nem tiszteled magad semmire. Olykor önmagunkat is előtérbe kell helyezni, éppen itt az ideje. Hatalmas ellenállásba fogsz ütközni, mert nem ezt szokták meg tőled. De ha most nem lépsz, végképp belesüppedsz az önsajnálatba.

Talán kompenzálni akarsz a saját gyermekkorod miatt, ezért vállaltad ezt a mártír szerepet, de ideje észrevenni, hogy régen átestél már a ló túloldalára. Ébresztő! Most te jössz, vár rád az élet.

3-as vagyok. Annyit tennék még hozzá, hogy én nőként 49 évesen váltam el, hasonlóan cseléd üzemmódban szolgáltam ki a családot. Elég lett!

Pokoli nehéz volt 26 év után válni, de megtettem, mert már jöttek a pszichés gondok miatti fizikális betegségek. Elváltunk, eladtuk a házunkat, vettem egy kisebb lakást, majd megismertem a mostani párom. 6 év telt el és kiegyensúlyozott, boldog ember lett belőlem. Nem mondom, rettenetesen nehéz volt az elején, lefogytam, megviselt a változás, de ez kellett ahhoz, hogy észhez térjek.

Bánom, hogy nem korábban tettem meg ezt a lépést. De tudom, hogy mindennek ideje van, el kell érni egy pontra, ahol már elég és ez erőt ad a tovább lépéshez.