Amikor meghal egy hozzátartozótok, nincs kedvetek társasághoz?

Részvétem.

Ne foglalkozz mással, más nem tudhatja, mi játszódik le benned.

Idővel jobban leszel, lesz kedved társasághoz is. :)

Teljesen érthető a dolog.

Részvétem.

Később majd biztosan jobban leszel, és megváltozik a dolog. Minden idő kérdése.

De saját véleményem szerint jobb lenne ilyenkor társaságban... legalább 1 ember társasága már jó lenne. Addig sem csak a rossz dolgokra gondolsz, hanem van valaki, akivel beszélgethetsz.

Sőt, ha valakivel, akiben bízol, megbeszéled, talán meg is könnyebbülsz.

Fel a fejjel, hiába nehéz.

Gondolj arra, hogy a nagymamád sem szeretné, ha szomorú lennél.

Próbálj vidám lenni, ne gondolkodj túl sokat ezen, nem mindig tesz jót.

Kitartás!

Nekem Anyukám halt meg másfél hónapja. Néha emberek közé vágyom, néha nem.

Nekem azt mondta a pszichológusom, hogy a folyamatos "ne gondolj rá", az állandó figyelemelterelés nem jó. Meg kell gyászolni őt. A saját lelki egészséged miatt. Begubózni sem szabad. Egyik véglet sem jó.

Részvétem. Egyébként mindenki másképp kezeli és dolgozza fel a gyászt. Ne foglalkozz másokkal, majd amikor úgy érzed, keresed mások társaságát.

Nekem ősszel halt meg az anyai nagyapám, a nagyszüleim közül már csak az anyai nagymamám él. Én általában gyorsan továbblépek, egyrészt nincs időm gyászolni és magamba fordulni, most sem volt, 2 napot vehettem ki szabadságnak a temetésre, törvény szerint ennyi jár, nekem az is rohanós volt, mert még véletlenül sem hétvégeközeli dátumot választottak a temetés napjára, hanem kedd délután, és nem a szomszédba kellett menni, több órát vonatoztam, és csak másnap tudtam visszautazni, aztán menni kellett dolgozni. Nagyapám számára amúgy már megkönnyebbülés volt a halál, szóval mikor jött a hír, akkor azt gondoltam, hogy így a legjobb és már nem szenved tovább.

Egyébként anyai nagyanyám kántor, és gyerekkoromban sokszor vitt magával a temetésekre, amikor nem volt más, aki vigyázzon rám, így viszonylag fiatalon hozzászoktam a halálhoz, nem ráz meg túlságosan, az élet megy tovább. Ha van odaát más, akkor ez csak egy kapu, ha nincs, akkor meg úgyis mindegy. Az itt maradottak pedig őrzik az emlékeket.

Nekem mikor meghalt Nagymamám, 2 hónapra teljesen eltűntem, a szüleimen és egy személyen kívül senki nem tudott rólam semmit(azt sem, hogy mi történt). Elvonultam a házba ahol élt és gondoztam az állatait egy ideig. Azután pedig nagyon megrostáltam az emberi kapcsolataimat, sokat ejtettem(őszintétlen, elfelszínesedetteket).

Szóval sokminden változott.