Mit tehetnék? Hogyan kerülhetek ki ebből az érzésből?

Elég összetett probléma miatt tettem fel a kérdést. 20 éves egyetemi hallgató vagyok, második félévemet kezdem el a jövő héten. Kb. 3 órára lakom a várostól, ahova egyetemre járok, kollégiumban lakom a szorgalmi időszak alatt. Majdnem mindennap sírtam az előző szorgalmi időszakban. Egyedül érzem magam, és nem tudom megmutatni, hogy valójában milyen is vagyok- ezt főleg a jegyeimre értem. Simán tudnék jobb lenni (most kb 4,0 az átlagom), de valahogy mégsem megy… Ezt úgy kell érteni, hogy gimis éveim alatt azt tapasztaltam, hogyha úgymond biztonságban érzem magam, és jól vagyok, akkor könnyebben szerzek jó jegyeket. Ha pedig valami bánt, vagy szomorú, levert vagyok, akkor hiába tanulom meg az anyagot, nem tudom olyan formában visszaadni, amilyen formában szeretném. Kedves szobatársam van, bár más szakos hallgató, de néha kikérdezzük egymást, meg persze sokat beszélgetünk. A kolival tulajdonképpen nincs bajom, csak egyáltalán nem érzem otthon magam. Alig van ott cuccom, az emeletünkön lévő közös konyhába nem merek kimenni főzni, mert mindent ki kell vinni, nem hagyhatom ott a kaját, plusz mások néznek, hogy én mit csinálok, ami zavar. A másik, ami még kellemetlen a számomra, az a mosdónak a használata. Tudom, hogy természetes dolog az anyagcsere, de nagyon befeszülve érzem magam minden reggel, amikor kimegyek a mosdóba. Ezen tudok valahogy segíteni? A szakkal, amin vagyok, nincs baj, meg akik szintén ezt tanulják, ők is kedvesek, de sokan vannak, akik elhitetik velem, hogy nem sokat tanultak, és mégis ötösöket írnak. Ez kissé zavar, mert olyan, mintha hazudnának nekem. Sokszor vagyok agresszív, ideges, türelmetlen. Persze próbálom leplezni, mert nem akarok senkit sem megbántani, de sajnos nem mindig megy. Igaz, hogy még csak 1 féléven vagyok túl, de eddig nem találtam meg a helyem. Jó az, hogy egy kicsit elszakadtam otthonról, mégis néha tehernek érzem, hogy ilyen hirtelen kell megálljak a „saját lábamon”- persze nem anyagi értelemben, nyilván. Szerintetek mit csináljak? Érzett valaki hasonlóan? Jártatok hasonló cipőben? Mi segített? (Bocsi, ha hisztis p*csának tűnök, légy szíves kíméljetek, megértem én a kritikát is, ha szépen van megfogalmazva.)