Miért nem beszélünk egymással?

A kollégámmal - aki mellesleg középiskola óta jó barátom - közösen bérlünk egy lakást. Nekem jelenleg nincs barátnőm, Neki viszont régóta tartó kapcsolata van. Mivel van akkora a lakás, hogy hárman is kényelmesen elférünk, ezért a barátnője rendszeres vendég. Most 1 teljes hónapra ide is költözött hozzánk, egyetemi gyakorlatát végzi. (Természetesen ennek megfelelően a költségekből is ki veszi a részét, bár én ehhez nem ragaszkodtam, mert "nem sok vizet zavar" :) ). Személy szerint teljesen jól kijövök a kollégám barátnőjével, egyetlen gondom van Vele csupán: amikor itt van nálunk az sokszor olyan, mint ha nem is egy lakásban laknánk. Egyszerűn alig beszélünk egymással, alig látjuk egyáltalán egymást. Ők elvonulnak a barátom szobájába én meg a sajátomba. Még a konyhába se nagyon jönnek ki. Ez engem elég kellemetlenül érint mert a cimborámmal jókat szoktunk beszélgetni és ez hiányzik. (Azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy mostanság elég későn, 6-8-körül érek haza.) Mivel illedelmes ember vagyok, ezért csak úgy nem szoktam hozzájuk bekopogni ok nélkül, nem akarom Őket zavarni semmiben, csak ha nagyon muszáj. Ugyanakkor a részükről sem tapasztalok semmilyen kezdeményezést. Legalább egy "Szia, milyen napod volt?" néha jól esne (én ennyit azért általában meg szoktam kérdezni, ha "közös térben" vagyunk). Különösen a barátom részéről szokatlan és mostmár frusztráló ez a szótlanság. Nektek mi a véleményetek/tapasz atalataitok erről? (Természetesen meg fogom beszélni Velük a dolgot, csak kíváncsi vagyok milyen gondolatokat ébreszt Bennetek ez történet) 24f