Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Kiközösítés lenne?

Kiközösítés lenne?

Figyelt kérdés

Nos 14 éves lány vagyok 8.osztályos.

20 fős osztály vayunk de a lehangosabb,legveszélyesebb az a visszaszólogatzósok.

Ebben az osztályban nincsenek barátaim, ,sőt kifejezetten utálok pár embert.(Najó...kb az összeset).Mivel párosan vagyunk valaki mellett ülnöm kellet, egy fura lány lett az, nevezzük Nórának.Amit hiányzott egy ember ő azonnal elült mellőlem hiányozzan az bárki mellől, csak ne mellettem kelljen ülni.Az osztályfőnökömmel megbeszéltem hogy hozzanak nekem egy külön padot.Kaptam is legelől, a táblával szemben.Mivel 173 centi vagyok és mindig kihúzom magam hogy ne legyek görbe hátú így mindig kitakorom valaki látószögét.Nem azt mondják, hogy légyszi menny egy kicsit balra,vagy húzd le a fejed, hanem mennyé' má' odébb stb.

Matekórán átlagot,moduszt,mediánt ismételtük át és a tánár kiosztott kis lapokat és az volt a feladat, hogy írjuk rá a két legjobb barátunkat ebből az osztályból.Lazán ráírtam, hogy "Ebben az osztályban nincsenek barátaim".Mikor a tanár olvasta föl a cetliket ezt is felolvasta és kérdezt, hogy ki írta.Nem jelentkeztem de többen i s rám néztek.

Mikor kicsenettek odajött, hozzám egy lánybanda és kérdezték, hogy "Tényleg nincsenek barátaid?"ezt mondtam:"Én nem azt mondtam, hogy nincsenek barátaim, hanem azt, hogy ebben az osztályban nincsenek barátaim.Van egy csodálatos barátnőm aki imádok.Csak ő nem ide jár."Nem kamuztam.Tényleg van egy barátnőm.

Szünetre kötelező kimenni és én mindig egyedül állok vagy ülök.Néha inkabb viszek ki valami könyvet, hogy ne csak nézzek ki a világba.

Ez azért lene mert csúnya vagyok? :/ Vagy kövér?

Ez már kiközösítés lenne?

Válaszokat köszi, és írhattok saját történetet szívesen "meghallgatom" ha tudok segítek.

Szia.



#barát #iskola #kikközösítés
2017. ápr. 2. 20:54
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Simán nem vagy vevő az átlag birka tömeg stílusára. Nincs ezzel baj. Én is mindig ilyen voltam. Utáltak is rendesen. Ez már az utolsó éved, bírd ki, többet nem kell látni őket.
2017. ápr. 2. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim válasza:
34%
amit írsz, az nyomokban sem hasonlít a kiközösítésre, azonban közelebb áll a kitaszításhoz, ha kiközösítenének, akkor lenne az osztályba legalább egy érdekbarátod, de nem írtál arról, hogy bármit is elvárnának tőled, vagy hogy egyáltalán lenne veled valaki barátságba, vagy legalábbis csak tettetni próbálna valaki, hogy barátságba vagytok, így biztos nincs senki az osztályba, aki érdekbarátod, nem közösít ki téged senki, legfeljebb csak kitagadnak téged a légkörükből
2017. ápr. 2. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
56%
2-es, mit szívtál? :DD
2017. ápr. 3. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Szerintem te egy normális lány vagy a többi meg egy csürhe. Egyébként ismerős a szitu, velem is volt ilyen bár nekem azért voltak barátaim mert mi 38an voltunk egy osztályba, de kamu barátok voltak mint idősebb fejjel rájöttem. Ha meg mégegyszer úgy beszélnek veled hogy 'menjé már odébb' közöld vele ha nemtud normális beszélni akkor ráburítod a padot. Velem is sokszor beszéltek úgy mint egy kutyával, de nekem hamar eldurrant az agyam és tetlegeséggé fajult minden, aztan látták hogy nálam nemérdemes. Egyébként is ha valaki a külsőd alapján ítel meg téged az egy felszínes ember és csak neked tesz szivességet ha nagy ívben elkerül téged.
2017. ápr. 3. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező, bizony tudom miről írsz, mivel általános iskolás koromban velem is ugyanez fordult elő. Egy valamit megtanultam viszont: senkinek sem fogok megfelelni, nem haladok az árral, olyan vagyok aminek születtem, és nem érdekel mások véleménye. Gondolj ilyenkor arra, hogy te többre viheted az életben, mint azok, akik egész nap csak azon vannak, kit lehet szivatni. Sajnos az iskolák többségében egyébként kialakult egyfajta társadalmi rend, amit én az alábbiak szerint gondolok el: van a felső osztály, itt ebbe azok tartoznak, akik nagymenők, hatalmas baráti körük van, és a tanárokra is képesek befolyásolni, tiszteletet követelnek meg, és a legkisebb ellentmondást nem tűrik el, és eltapossák a náluk kisebbeket. Vannak a középosztálybeliek, akiknek nincs hatalmas baráti körük, de képesek voltak maguknak kivívni azt, hogy ne kössenek beléjük, hanem hagyják őket élni, tanulni. És vannak a szegények, ezek az osztály, vagy iskola kitaszítottjai, akiket valamilyen okoknál fogva megvetnek, megaláznak, lehet az neve, testalkata, vagy más miatt, ezeket megalázzák, megverik, és nem tűrik meg maguk körül őket, kiakarják őket lökni az iskolából. Ezért is van sajnos manapság az, hogy a te korodbeli iskolásoknak sokszor még ahhoz sincs kedvük, hogy suliba menjenek, elveszik a tanulási kedvüket. Egyet tudok neked mondani kedves kérdező: légy önmagad, sose másoknak felelj meg, ugyanakkor sose hagydd magad megalázni, mindig légy egy lépéssel előrébb a támadóid felett. Vívj ki tiszteletet magadnak, hogy sose tudjanak beléd kötni, de ne erővel, ha csak nem arról van szó, hogy megvédd magad. Ugyanez van a börtönökben is ám, csak ott sokkal durvább. Szurkolok neked kicsi lány! Ne hagydd magad!


25/F

2017. ápr. 3. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Úristen.Bocsi hogy későn írok.

Nagyon köszönöm a kedves szavakat és a bátorítást.

Utolsó válaszoló, megríkattál...köszönök mindent.

Így fogok tenni.Nem hagyom magam.

"Szurkolok neked kicsi lány.'Bárki vagy imádlak. :)

2017. ápr. 3. 21:49

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!