Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Van kiút az öngyilkosságól?

Van kiút az öngyilkosságól?

Figyelt kérdés

Egy ideje tervezgetem. Szépen, nyugisan. Tűnődök rajta, hogy kitől milyen módon búcsúzzak el. Utolsó mozi, vacsora vagy búcsúlevél. Lassan minden megvan. Már csak meg kell valósítani ezeket. A búcsúzást és meg kell tenni.


Tulajdonképpen már nem látom értelmét az életnek. Mindenki azt mondja, az öngyilkosságba való menekülés hülyeség és gyávaság. Én azt gondolom, hogy nem. Vannak dolgok, amik elérik azt, hogy megtedd. Amitől érzed belül, hogy ez lesz a legjobb. Nekem legalábbis biztosan. Semmi olyan nem történt még velem, ami azt mutatná, hogy ne tegyem meg. Semmi visszahúzóerő nincs.


Biztos felmerül a kérdés most, hogy mi történhetett, hogy ezt érzem? Most jönnek a tipikus sztereotip szövegek, hogy nincsen olyan dolog, ami ezt kiválthatja. De igen, vannak. Számomra eddig nem adott semmi olyat az élet, ami pozitív lenne. ÉS, lehet most azt mondani, hogy majd jobb lesz, de az egész fiatalkoromat a kudarcok tükrözik. Semmi más. Lehet, hogy jobb lenne egyszer, de akkor is csak arra fogok emlékezni, hogy nem voltak boldog fiatal éveim, ahol a legtöbben szórakoznak, barátaikkal vannak és önfeledt szórakoznak.

Nekem ilyen emlékeim sosem lesznek. És nem azért, mert én nem akarnám, hanem nincsen kivel. Minden csak zátonyra futott eddig. Miért lenne ezután jobb? Nem, nem lesz, soha.....



Röviden a lényeg, hogy ebből van kiút vagy végleges ez az érzés nálam?


2017. jún. 2. 20:43
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
5%

Kiterítem a kártyáimat....

Az univerzum azt mondja hogy nem fogod megtenni, pont mint az a 99 ember aki szintén kiírta gyk-ra...

Viccet félre téve, van kiút és nem bántani akarlak de keress fel egy pszichológust.

Remélem nem sértettek meg....

Az univerzum szerint hamarosan férjhez mész és boldog életed lessz.

2017. jún. 2. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
25%
Kérlek te vagy itt a sokadik, aki itt sajnáltatja magát, mert nem vitte semmire az életben. Nincs semmid, többet akarsz, viszont tenni meg nem teszel érte semmit. Aztán meg itt sírod magad.
2017. jún. 2. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
61%

Ha megteszed akkor nincs kiút. Mivel ezt a kérdést kiírtad és azért a végén még adtál nekünk egy lehetőséget arra, hogy lebeszáljünk ezért úgy gondolom hogy hezitálsz. Ez normális. Én nem foglak lebeszélni, majd más leírja itt a szokásos szövegeket.

Azt tudom, hogy amikor valaki eljut erre a pontra akkor már elég nagy a baj. Ezt nem lehet bemoldani egyik-naprol a másikra mivel nem is ilyen hirtelen döntöttél.

Csak egy kérdés: Miért akarsz elbúcsúzni? Nekik attol nem hiszem, hogy jobb lesz, neked meg mindegy...

2017. jún. 2. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
9%

Aki ilyen fórumokon rinyàl az csak hangot ad magànak.

Nem értem, akinek az öngyilkossàg megfordul a fejében, miért nem teszi meg minden féle rinyàlàs, sajnàltatàs és hülye kérdések nélkül.


Kis biztatàs, hàtha segit:


Gyerünk, hajrà, csinàld csak ne vàrj, bucs meg felesleges, hisz a kutyàt sem érdekled...

2017. jún. 2. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 A kérdező kommentje:

#1 #2 erre nem reagálok, nem látom értelmét, pontosan ilyen válaszokra számítottam


#3 őszintén megmondva, nem tudom, miért búcsúznék el..talán így helyes. Ha utoljára még beszélünk, ő nem tudja, hogy az az utolsó találkozásunk volt, de én tudom, hogy legalább beszéltem vele és tiszta lesz a lelkiismeretem, hogy úgy teszem meg, hogy előtte, aki fontos, azzal még kommunikáltam. És ő nem úgy fog emlékezni, hogy hónapokkal előtte beszéltünk, hanem, hogy közvetlen előtte

2017. jún. 2. 20:56
 6/21 anonim ***** válasza:
24%
Hány éves vagy?
2017. jún. 2. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
96%
Kerj segitseget. Pl pszichoterapeuta.
2017. jún. 2. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
83%
Már ne haragudj, nem tudom, hogy mennyire vagy vallásos vagy miben hiszel, de szerintem ha valaki meghal akkor vége és nincs tovább. Na most ebböl kiindulva neked teljesen mindegy, hogy elbúcsúzol-e, de akivel még utoljára beszéltél egyet (azért, hogy Te jobban érezd magad) az mindig arra fog gondolni, hogy ott voltál előtte és nem vette észre, hogy baj van. Én legalábis ezt gondolnám.
2017. jún. 2. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
47%

És kit érdekelnek az emlékek? Nehogy már csak azért éljünk, hogy az emlékeinket dédelgessük.

Nem adott semmi pozitívat? Van 2 lábad? 2 karod? Látsz? Tudsz járni? Ezek a semmik sok embernek az életet, a lehetőséget jelentenék. De te rossz emlékek miatt el akarod dobni az életet. Hányan lehetnének ilyen okkal öngyilkosok...

Minden lehetőséged megvan arra, hogy jobb életet teremts magadnak, de persze egyszerűbb, az önsajnálat, és az öngyilkosság, ezen az oldalon divat is.

2017. jún. 2. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
35%

Nem az ongyilkossag a megoldas. En nem itelkezem afelett, aki megteszi, de....

Epp bucsuzkodni keszulsz, vagyis vannak azert, akik szamitanak az eletedben, akkor miert mennel a masvilagra?

Raadasul nekik is fajdalom lenne teged elvesziteniuk...

Es tenyleg nem ez a megoldas. Kerj segitseget, mert egyedul nem megy neked ez az elet nevu ize.

2017. jún. 2. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!