Van valami kiút a valós magányból?

Hasonló körülmények között élőnek itt vagyok én: a köszönéses résznél mintha engem írtal volna le... Persze a többi is igaz rám, de nem hittem volna hogy van még valaki, akinek ilyen a viszonya a köszönéssel :O

Megoldást én sem tudom, de engem is érdekelne, 17f

Túl kell lépni azon, hogy mások mit gondolnak rólad. Ha tisztában vagy a saját értékeiddel, igazából annyira lényegtelen mások véleménye. Azzal sincs semmi gond, hogy nem bulizol, stb...Nézd csak mit ír erről Vekerdy:

"A nagy amerikai kutatások azt mondják, a kamaszkor nem különösebben konfliktusos korszak, ha az előtte való idő jól telt el, és a szülő szabadon engedi a kamaszt. Úristen, kiált fel mindenki, ebben a világban szabadon engedni, ahol minden oldalról drog és alkohol, és ki tudja, milyen veszély leselkedik rá? Amit eddig megkapott érzelmi igényességben, biztonságban, az fogja őt védeni a kamaszkorában. Ő is szeretne sodródni a többiekkel személytelenül, de nem tud elég jól, mert érzelmileg igényes lett, megtanult személyes érzelmet elfogadni-viszonozni. És ez átkozott gátlásosságként védi őt egy ilyen sodródással szemben." Én ezt elmentettem magamnak, pedig még csak 2,5 éves a kislányom.

Az emberekhez közel kerülni nagyon nehéz. Mindenki falakat von maga köré és nem lépnek túl az üres beszélgetések szintjén. Én mindig elképedek a férjem munkahelyi légkörén vagy azon, hogy a közös főiskolánkon mennyire jól el tudtak lenni a fiatalok úgy egymás mellett éveken át, hogy két őszinte mondat el nem hangzott köztük. A felületes témákban viszont otthonosan mozogtak: filmek, sztárok magánélete, szex. Ebben különösen a férfiak jók, mármint hogy ne beszéljenek magukról, a nők azért hamarabb nekiállnak lelkizni, de sokszor abból se jön ki semmi jó, ha emberek megnyílnak egymásnak.

Mindenesetre nem szabad feladni, meg kell becsülni azt az 1-2 embert, aki mellett az ember mégis megnyílhat kicsit. Egyszer egy fiú arra panaszkodott, hogy két szót nem tud kinyögni lánytársaságban. Azt tanácsolták neki, hogy kérdezzen. Állítólag az emberek szeretnek magukról beszélni. Én mondjuk mint mondtam, mostanában inkább azt látom, hogy szeretnek központban lenni, de őszintén beszélni magukról, na azt már nem. A legtöbb ember egyáltalán nem ismeri saját magát, az a helyzet. Sokszor elképedek azon, mi mindent tudnak hazudni maguknak emberek. Pl. mivel hívő, ezért azt hazudja magának hogy szereti a menyét, de valójában hihetetlenül utálja és mindenki csak jobban járna, ha ezt bevallaná saját magának. És még sorolhatnám.

Ha segítőkész ember vagy, menj segíteni és majd ott találkozol más segítőkész emberekkel. Én pl. kutyamenhelyre jártam annak idején. (Bár tegyük hozzá, az állatvédőknél antiszociálisabb társaság nincs a földön. Egy kanál lében meg tudnák folytani egymást, miközben állatot mentenek többnyire szívből.)

Az ember ilyen furcsa egy teremtmény. A magunkfajta előbb-utóbb úgyis kiköt az állatoknál és a nagyon kicsi gyerekeknél. Mindazt, amit a körülötted lévőkben hiányolsz, bennük megtalálod.

Ismerős érzés, egyrészt a személyiségeddel is lehet egy kis probléma:

"bennem még egy egyszerű "Sziasztok!" kimondása is iszonyatos mértékű szorongást kelt. (Mi lesz, ha nem is köszönnek vissza? / Mi lesz, ha kinevetnek? / Mi lesz, ha nem érdeklem őket?"

másrészt introvertáltabb vagy másoknál. Első körben az a fontos kérdés, hogy akarsz-e ezen változtatni. Ha igen, akkor -mint mindennek- ennek is a legfontosabb eleme a gyakorlás. Igen, menni és gyakorolni kell a "small-talk"-ot, beszélgess random hülyeségekről a kollégáiddal és egy idő után azt veszed észre, hogy ismeretlen emberekkel is simán el tudsz kezdeni egy rövidke beszélgetést.

A barátok szerzése pedig innen már csak egy lépés. Hamar találkozni fogsz hozzád hasonló gondolkodású emberekkel és kész a barátság.

Egyébként a vicc az, hogy szerinted te nem tartod többre magadat másoknál, de valószínű, hogy a többi embernek pont ez jön le. Én is ezt kaptam meg egy-két hete egy régen látott ismerősömtől, hogy nem járok társaságba és biztosan azért, mert "különbnek gondolom magamat náluk", holott ez nem igaz. Pusztán van bennem egy kis félsz (szociális fóbia) és ezért nehezebb ismerkednem, szociálisan érintkeznem.

2: Hol van ilyen baráti társaság?

28/F