Mit tegyek, ha félek egyedül lenni, de rettegek másokkal lenni?

Tudom hatalmas ellentmondás, ezért megis magyarázom..

Vágyok az emberi társaságra, iszonyatosan vágyok rá, de mégse tudok tenni semmit , illetve nem merek, ha elhatározok valamit akkor van, hogy a testem megmakacsolja magát és lefagyok :/...

Élőben nem tudtam így barátokat találni, kerestem neten, hogy valamivel pótoljam de ugyanaz ott a helyzet, van hogy napokig felsem megyek a facebookra (tudom hüleségnek hangzik elsőre, de ne ítélkezz megérted) nem megyek fel, pedig akarok beszélni egy illetővel nagyon, és megtehetném bármikor, de nem tudom, nem engedem magamnak..

A fejemben folyton csak az van, miért beszélne velem bárki, vagy mi köze lenne hozzám bárkinek bárhogyan hiszen én, csak én vagyok, nem több csak én

Magamnak keresem a magányt és mégis szenvedek miatta, ez örökre így marad? Úgy értem ez mindenhol így van szinte, párkapcsolatom is lehetett volna már, de mikor a lány lépett akkor is ugyanezek a dolgok jöttek fel... Egyáltalán kinek tetszhet meg egy olyan ember, aki semmit nem beszél senkivel és mindig egyedül van, nem gondolom magam normálisnak és nem akarom más életét sem elrontani azzal, hogy velem tölti az idejét.

nem tudok senkivel se beszélni erről! Okot nem írom le, mert azt már végképp önsajnáltatás lenne, de tényleg senkivel nem tudok beszélni erről.

18f