Mitévők legyenek a hátrahagyottak?

Tudom hogy ez sokak számára ez csak egy szimpla szerelmi bánatnak fog tűnni vagy hasonlónak és nem is törekszek meggyőzni őket.

Megpróbálom tömören összefoglalni miről van szó. Mindig is nagyon egyedül éreztem magam, szüleim kb 10 éves korom óta nem igazán foglalkoztak velem, barátaim csak érdekbarátok voltak, (igaz mára már van pár akik sokat is számítanak), és mindig is nagyon vágytam egy társra akivel teljesen őszinték vagyunk egymással, megértjük egymást, és nem tudnánk egymás nélkül élni. 20 évesen elköltöztem otthonról és nemsokkal utána teljesen véletlenül interneten keresztül összejöttem egy lánnyal. Fél évvel volt fiatalabb nálam, ő akkor pár hónapja szakított az első szerelmével, jobban mondva a fiú dobta 8 hónap után. Akkor ő ugyan abban a helyzetben volt mint most én. Ettől fogva nagyon vágyott a régi érzéseire, a szerelemre, valakire aki újra szereti. Nagyon hamar belém is szeretett mert szimpatikus voltam neki és mivel még előtte sosem volt senkim és én is vágytam egy társra kölcsönös volt a dolog. Távkapcsolatban voltunk de megígértük hogy kitartunk egymás mellett (1 év után talán össze tudtunk volna költözni). Emiatt csak havonta tudtunk találkozni de ez csak sokkal inkább fokozta az érzelmeinket. Egész hónapban csak azt vártuk mikor találkozunk újra, több napokat voltunk akkor általában amikor találkoztunk a búcsú pedig mindig nagyon fájdalmas volt. Neten reggeltől estig együtt voltunk, beszéltünk szóban és az első hónapok jól is mentek aztán mint általában nálunk is egyre gyakoribbak voltak a veszekedések és mivel nem voltunk ott fizikailag egymás mellett ezért nem voltunk egymásra akkora hatással, ha így van akkor sokkal könnyebb lett volna megoldani vagy túllépni vitákon. Sok mindent elrontottunk a kapcsolatban például hogy egyikőnk sem hagyott teret a másiknak, iszonyatosan féltékenyek voltunk és még sorolhatnám de mivel tapasztalatlanok és szerelmesek voltunk ezért ez így volt természetes. A viták általában abból adódtak hogy olyan dolgot csinált ami rosszul esett nekem és megbántott és hiába próbáltuk ezt szépen megoldani nem értünk el változást. Nem volt benne empátia nem tudta a másik szemével nézni a dolgokat. Elég sok baj volt a személyiségével, nem tudott önálló döntéseket hozni ezért mindig mások véleményére szorult, nagyon nem volt megelégedve önmagával, iszonyatos nagy büszkesége és makacssága volt, megfelelési kényszere volt, és ezekhez a dolgokhoz biztosan hozzájárultak a gyerekkori sérelmei is, viszont ezek miatt ment tönkre a kapcsolatunk is. Akkor persze ezt nem láttam át ennyire, ha látom akkor jobban alkalmazkodok hozzá és megértőbb vagyok, de amíg kapcsolatban voltunk ez belülről teljesen más volt. Akkor csak azt láttam hogy mennyire igazságtalanok őfelőle a dolgok, hogy ez így nem jó nekem, de azt nem hogy ő milyen fontos számomra és ha nem teszek ellene akkor szét fogunk menni. 7 hónap után mentünk szét egy nagyobb veszekedés után mikor már teljesen elvesztettem a türelmem és megelégeltem a viselkedését és elég durván elküldtem. Akkor több napig nem beszéltünk, ezalatt ő talált magának valakit megvigasztalja hogy nem vele van a baj még úgy sem hogy az a valaki konkrétan semmit nem tudott a dolgokról csak annyit amennyit ő aznap elsírt neki, ezáltal ellenem fordította. De erről nem ez a valaki tehet mert a helyében én is ezt tettem volna, hanem barátnőm mert ő keresett direkt magának valakit akinek sajnáltatni tudja magát, és csak a saját sérelmeit és saját szemszögéből panaszolta el a dolgokat. Ezután én leutaztam hozzá hogy személyesen beszéljük meg a dolgokat mert ez így nem mehet tovább, amit akkor azt hittem nagyjából sikerült is, akkor ő szemembe hazudta hogy még ugyan úgy érez csak azért hogy hazamenjek, és másnap magamra hagyott. 1-2 napra rá össze is jött azzal a valakivel akit talált akkor magának. Ez a valaki viszont csak kihasználta őt hogy akkor ilyen helyzetbe volt és ilyen könnyen megszerezhette, 2 hónap után találkoztak és le is feküdtek, ezután pedig a csávó dobta őt. Nagyon megalázónak érzem a helyzetét, mikor megtudtam hogy szétmentek fel is kerestem őt hogy ott vagyok neki bármikor amikor kell, de ő még azóta is haragszik rám, táplálja a gyűlölet, a sok-sok ember véleménye akiket kikérdezett a rólam és a kapcsolatunkról az ő szemszögéből, a büszkesége hogy nem ő a hibás a kapcsolatunk végéért. Pont ezek miatt ő hozzám képest könnyen túl is tudja tenni magát a kapcsolatunkon, meg amiatt is mert őt már hátrahagyta az első szerelme. Én viszont még a történtek ellenére is ugyanúgy szeretem, annak ellenére is hogy lefeküdt mással, és hogy ilyen ember, de nem tehet róla hogy ilyennek született és én próbáltam megmenteni és jó útra téríteni de elbuktam. És bánt hogy pedig lehetett volna rá lehetőségem és akár még most is együtt lehetnénk. Minden nap gondolok rá és sokszor elfog a sírógörcs, pedig már 3 hónapja mentünk szét. Érzem hogy ez nem olyan dolog amin csak úgy túl tudok lépni. Értelmetlennek látom azóta az életem és hiába próbálok pozitívan állni a dolgokhoz és csak előre menni, mindig feljönnek bennem ezek a dolgok és nem is akarom megtagadni ezeket. Ennyit tudtam írni erről most de ha lesz energiát talán még van mit hozzáírnom, köszönöm hogy végigolvastátok és ha valaki tud segíteni vagy hasonló helyzetet élt állt az kérem írjon. 21/F