Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Mit tehetnék egy ilyen élettel?

Mit tehetnék egy ilyen élettel?

Figyelt kérdés

Amióta megszülettem, azóta negatív társaságban éltem. A negatív környezet mellett apám régen alkoholista volt, illetve hátrányos helyzetűek, így szinte mindennap veszekedésben és nyomorban nőttem fel. Ez kihatott a szociális életemre is, ezért nagyon visszahúzódó voltam, aligha volt pár barátom, akivel néha játszottam, mert nagyrészt egyedül töltöttem az időt. Miután felkerültem a felső tagozatba, jobban célpont voltam mindenki számára, mert csúnya voltam, rosszul öltöztem és egyéb okok miatt kiközösítettek. A kiközösítés után látták, hogy egy idő után nem nagy szenvedés számomra, ezért elkezdtek szidni, verni és a cuccaimat rongálni. A tanárok sem tudtak mindig megvédeni, a szüleimnek pedig egy idő után nem beszéltem erről, bár mintha érdekelte volna őket. De mindig is jó tanuló voltam, és imádtam tanulni, szinte kitűnő voltam mindig, ezért hasznos volt a magány.


Amikor átkerültem a középiskolába, szinte ugyanaz az osztályom maradt, illetve mivel egy alacsony színvonalú iskola, ezért nagyon sok értelmes ember volt ott, aki szintúgy viselkedett, mint felső tagozatban. Itt is nagyon visszahúzódó voltam, és amikor párszor vettem a bátorságot, hogy hozzám hasonló visszahúzódó lányokkal ismerkedjek, sorra utasítottak el, szégyenítettek meg nyilvánosan. Akit a barátomnak hittem, annak is megtetszett aki nekem tetszett, de mivel ő sem ért el sikert, ezért rajtam vezette le a dühét, és elmondott minden titkot, dolgot rólam, amiről azt hittem, hogy megtartja őket, így megint hatalmas szégyenbe jártam iskolába. Idővel sikerült egy lánnyal összejönnöm, de az pár hét alatt kikészített idegileg, többször is megcsalt és kiderült, hogy egy nagy r* valójában. Pont karácsonykor szakított velem, amikor meghalt mamám is, és részvét helyett jól megmondta, hogy "megérdemelte az a ** mamád".


Telt az idő, és 2016 iskolakezdésnél sikerült megismernem két nagyon csúnya lányt, akikről azt hittem normálisak lesznek, különben sem nézek le senkit, mindenki ugyanolyan szép és értékes számomra. Szép lassan ők is kinyírtak idegileg, ezek mellett fenyegettek, szidtak és megszabták, hogy nem barátkozhatok, és nem mehetek el a szalagavatós bulimra, mert feljelent és a többi baromság. Itt is magányos voltam, de legalább örültem, hogy volt valaki mellettem, akihez néha hozzábújhatok. Másfél év után ő is dobott, és jókora tehert hagyott a vállamra, köztük hogy jeles tanuló voltam, de sikerült megbuknom érettségin, egy jókora összegű csekket és sok lelki sérülést.


Nagyon magányosnak érzem magam, és tehernek érzem az életemet. Hiába voltam mindig is jószívű, mindig kicsesztek velem. 20f



2018. ápr. 19. 15:50
 1/3 anonim válasza:
17%

Ez nagyon szomorú .... en hasonló életkörülményben nevelkedtem de nem volt ennyi bántás az iskolakban csak fele annyi mint neked . Én mindig azt mondogadtam magamnak hogy van akinek rosszabb az élete és hogy valamikor helyre jön minden az èn életemben is mint másokéban .azt elmondhatom hogy öngyilkos soha ne légy mert én sajnos a családom által abba menekültem de megmentették az életem és most örülök hogy fogtam magam leszartam a sok piszkálót , gonoszt és gazdag elkényesztetett gyerekeket /embereket . Állj talpra becsüld azokat akik azt a kevés öröt is nyújtják feléd. Kis idö mulva te leszel az aki talpraállt és túlélt minden szenvedést es magányt . A sok köcsög meg majd féltékenykedik hogy neked jobb életed lett .... KITARTÁST és ÉLJ ÚGY MINTHA TE LENNÉL A LEGBOLDOGABB!!!(mert minden fejben dől el )

15/L

2018. ápr. 19. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Uhh..együttérzek veled.

De van egy pozitív dolog hogy jó eszű srác vagy.

Így ha újraérettségizel és jeletkezel felső oktatásba ott már nincsenek ilyen emberek.

2018. ápr. 20. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Mivel nyírtak téged ki idegileg azok a lányok?

Szerezz haverokat, hogy legyen egy kis önbizalmad, aztán jöhetnek a lányok. Egyébként szerintem rossz helyen kerestél magadnak barátnőket. Ha valakinél már az elején kétségeid vannak, hogy normális-e, akkor lépj le! Ne tűrj és bizakodj, hogy jobb lesz! Nem lesz jobb,ezért lépj tovább és keress mást!

Miért hagyod, hogy kihasználjanak, parancsoljanak neked?? Tiszteld magad annyira, hogy nem alázkodsz meg ilyen emberek előtt! Az istenit is, felnőtt ember vagy, életed van és ne rendeld magad alá másoknak! A te életed, te döntéseid és NE érd be kevesebbel! Ne ereszkedj térdre mások előtt!

2018. ápr. 22. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!