Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Mély depresszió, és a magány...

Mély depresszió, és a magány leküzdése miatt keresek magamnak, olyan elfoglaltságot ami leköti a figyelmem. Borsodban tudnátok javasolni ilyet?

Figyelt kérdés

Most ért véget egy 3 éves kapcsolatom. Lelkileg teljesen rámentem, de kockáztattam, és kimondtam, hogy vége, eddig bírtam.

Apukám tavaly hunyt el, ezt sem tudtam feldolgozni, nagyon hirtelen és fiatalon ment el.

A szüleim már nagyon régen elváltak, édesapám részéről a halála óta tönkrement a család.

Anyukámra számíthatok, vele élek együtt, de szinte mindig dolgozik.

A jelenlegi állás szerint, vagy megőrülök, vagy felszívom magam, és kezdek valamit.

Barátaim nincsenek, ellenezték ezt a kapcsolatot amiben voltam, és mindannyian megharagudtak rám.

Horgászni szoktam, de társaság nélkül ott is csak zakatol az agyam, a kutyámmal szoktam sétálni, de egyedül az is maximum egy-két óra.

Tudnátok olyan társaságot, csoportot ami hasonló céllal jött létre? Esetleg a felsorolt tevékenységeimmel be tudnék illeszkedni?


22/N



2018. aug. 5. 11:31
 1/7 anonim ***** válasza:
92%
Hasonló csoport engem is érdekelne. Én is szeretnék már felejteni mert idén nekem is minden összejött...
2018. aug. 5. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
52%

Kezdj valamit sportolni, mert az felszabadítja az endorfinokat arra meg most szükséged van. A tánc a legjobb terápia a zene miatt. Ha nem akarsz párral: hastánc, flamenco, de a páros táncok is jók, ismerkedhetsz új emberekkel. Eljárhatsz úszni jógázni, a tai chi is kimondottan nyugtatja az idegrendszert, illetve a koncentrálós dolgok: céllövés, íjászkodás, festés.

Egy jobb agyéltekés rajztanfolyam jót tenne most. Amíg egy portré elkészítésére koncentrálsz, nem rágódsz hülyeségeken, és ráadásul a sikerélmény felvidít.


Túrázni is jó, vannak remek túra csoportok.

Ha nagyávrosban laksz, rengeteg hobbi és társasági lehetőség van.

2018. aug. 5. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim válasza:
Ez engem is érdekelne.
2018. aug. 5. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim válasza:
0%
Neked legalább volt 3 éves kapcsolatod sokan 22 évesen még szüzek és meztelen nőt vagy férfit csak a tévében láttak.
2018. aug. 6. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó! Neked pedig lehet, hogy legalább van még édesapád.

Látom sikerült neked is megragadnod a lényeget, ezt a 3 évet nem kívánom senkinek. Szívesebben lennék inkább szűz, és meg sem tapasztaltam volna ezt az egészet.

Talán akkor könnyebb dolgom is lenne.


Akik értelmes választ adtak azoknak köszönöm!

Szívesen várok, vagyis úgy látom várunk, még ilyen lehetőségeket!

2018. aug. 6. 11:31
 6/7 anonim ***** válasza:
Annak függvénye borsod melyik része?
2018. aug. 7. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Hol laksz Borsodban? Én is borsodi vagyok.
2018. aug. 10. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!