Magyarországon sok az egyedülálló, magányos ember. Ha magasabbak lennének a fizetések, nem használnák ki az embereket a munkahelyükön, szerintetek kevesebb lenne a magányos ember?

Engem nőként a pornó elterjedése zavar és hogy simán lecserélhetnek, mert másnak simább a bőre vagy nagyobb a melle.

#10: Hülyeség. Az etiópok így is vállalnak jó nagy családot, a németek meg ha így haladnak, ki fognak pusztulni a saját országukból és tele lesz Németország törökökkel.

Ez a dolog sokkal inkább személyiségfüggő, mintsem anyagi. Bár azon részében is van valami. Van aki pénzes, mégis magának való. Van aki nem pénzes, de állandóan jön-megy, társaságban van. A pénz igazából csak egy eszköz a lehetőségekhez. Nyilván hiába szeretnél minden hétvégén a Balatonon üldögélni ha alacsony jövedelmű vagy és örülsz, ha 1 évben 1 hétvégére lejutsz a Balatonra. Most ez csak egy példa volt. De az egyedülálló meg a magányos sem ugyanaz például. Egyedülállóként független vagy, kiegyensúlyozott, jársz társaságba. Ha magányos vagy, akkor nem jársz társaságba (esetleg nincs kivel), szorongsz, depressziós vagy stb.stb. De hogy kicsit konkretizáljuk a dolgokat: én (szerencsére) megéltem fizetésekben a 2 végletet. Dolgoztam 3 műszakban havi nettó 83 ezer forintért, és dolgoztam havi nettó 480-ért is. A pénzről mindaddig fogod azt gondolni, hogy mindent vagy épp sok mindent megold, amíg nincs. Aztán ha van/lesz akkor rájössz, hogy jó dolog, hogy bemész egy boltba és nem kell a cédulát nézned, de ennél többet nem ad. Nem leszel kiegyensúlyozottabb, nem lesz társaságod ha eddig sem volt, nem fog senki a nyakadba ugrani csak azért mert pénzed van és folytathatnám még a sort. Ezért írtam az elején, hogy lehetőséged ad bizonyos dolgokhoz, de ez minden. Csak ettől, tehát magától a pénztől, egzisztenciától még ugyanolyan magányos/depressziós maradsz. A dolog másik része ami egyébként szerintem sokkal hangsúlyosabb, hogy ki mivel foglalkozik. Ez szerintem sokkal nyomatékosabban meghatározza egy ember életét, ami mindenre kihat. Ha utálod amit csinálsz, ha csak csinálod mert kell, muszáj, ha úgy mész be hétfőn, hogy jaj legyen már péntek, ha utálod azokat az embereket akik körülvesznek, ha képtelen vagy mosolyogni hétfő reggel, akkor ez akkor sem változna ha 3x annyit keresne valaki mint amennyit most keres. Lehet, hogy 2 hónapig míg tart az "újdonság", hogy hú de jól keresek, ezt is megvehetem, meg azt is, csak mikor ez lecseng akkor rájössz, hogy nem ezektől leszel több, kiegyensúlyozottabb stb.stb. Ha viszont azt csinálod amit szeretsz, ami érdekel, ráadásul simulékony ember vagy, könnyen építesz kontaktokat, akkor valójában a pénz teljes mértékben másodlagos dolog lesz. Nyilvánvaló, hogy fontos lesz, de nem mennél át egy másik munkahelyre csak azért mert ott 20 ezerrel több mondjuk a fizetés. Jól érzed magad, mert szereted azt amit csinálsz. És teljesen mindegy, hogy bolti eladó vagy, villamosmérnök, állatorvos, vagy vezérigazgató. Minden az élethez való hozzáállástól függ. Sajnos Magyarországon az emberek 95%-a többet foglalkozik a másikkal, mint saját magával. Kinek milyen autója van, ki mennyit keres, ki mit dolgozik. Sose felejtem el, még mikor 3 műszakban dolgoztam már közel 8 éve, az akkori logisztikai vezetőnek egy kb. 15 éves Ford Focusa volt, azzal járt minden nap be a céghez. A fizetése ilyen nettó 600 körül volt. Egy kollégám akinek a fizetése nem volt több, mint 100 ezer forint, 4.5 milliós (hiteles) Toyotával járt be minden nap dolgozni! Nem biztos, hogy a 2 kezemen meg tudnám számolni, hogy 1 hónapban hányszor hallottam az alábbi megjegyzéseket: haha, de hülye hogy egy ilyen sz.rral jár (no comment), de jó neki hogy ennyit keres, sz..r a fizetés, éhend.glök, nehogy már ne cigizhessek 40 évesen, sok b..zi főnök, így könnyű, f..szom ebbe a sz..r melóba. Na én akkor döntöttem el, hogy ilyen ember se akarok sose lenni. Egy ember, aki nem csak hogy sík hülye, de más életébe mászik bele, ahelyett, hogy a sajátját egyengetné..És mennyi ilyen van.. Tudnék még mesélni. Na de a lényeg, az egyedülállóság, magányosság nem hozható összefüggésbe a pénzzel és a munkahellyel. Legalábbis olyan mértékben biztosan nem, mint ahogy azt a magyarok 95%-a gondolja. Ezt tudom, mert ahogy írtam, én (szerencsére) megtapasztaltam.