Miért érzi magát az ember üresnek, mindeközben tehetetlennek?

Az ok mindenkinél más szerintem.

Leírni sem igazán lehet. Érzelmek, érzések hiánya talán? Vagy a negatív érzések helyett vágyakozás a pozitívra, de olyan távolinak érződik, hogy elérhetetlennek tűnik?

Jó pár éve tart, együttélek vele, ez van.

Nem mondanám, hogy csak a gyengéké, de benneragadni gyengeség. Vagy félelem a továbblépéstől, az ismeretlentől.

Leginkább nálam akkor jelentkezik, miután nagyon hiányzott valaki. Egy ideig hiányt érzek, majd felváltja az üresség. Levert vagyok, de nem érzek semmit. Mintha lebegnék az időben.

Lehet, kicsit furán hangzott...

Nehéz leírni. Bár az első válaszólónak elég jól sikerült. Egyet is értek vele.

Talán csak annyit fűznék hozzá, hogy ennél még az is jobb, ha valami fáj. Mert azt ki lehet adni magadból, ha más nem egy kiadós sírással.

De ha nem érzel semmit annál nincs borzalmasabb legalábbis én így látom. És veszélyesebb is. Nekem legalábbis gyakran ilyenkor jönnek elő azon gondolataim, hogy mégis mi értelme van ennek az egésznek?

De hát ez van, ahogy már írták előttem, ezzel csak együtt lehet élni és várni amíg emúlik.